Újbuda egyik legjellegzetesebb, legismertebb és talán nem túlzás azt mondani, legnépszerűbb szoborcsoportja a Bikás park közepén álló, három komor bikát ábrázoló alkotás, Kiss István műve, a Monda. Erős Apolka szobrászművésszel néztük meg – szakértő szemmel –, mitől is jók, kedveltek ezek a bronzba öntött állatok.
– A sikeres köztéri szobor minden jó jellemzője megfigyelhető a Bikás parkban – mondta Kiss István szobrász alkotásáról Erős Apolka. Nem csak maga a mű számít, az is fontos, hol és hogyan állítják fel. Itt megtalálták az ideális pontot egy kis domb tetején. Messziről látszik, körbejárható, mintegy uralja a teret, mégis oda lehet menni hozzá, meg lehet simogatni. – Plasztikailag nagyon kitalált szobor ez, a szobrászat összes klasszikus erényét felidézve, térrel, arányokkal, negatív terekkel együtt – tette hozzá.
Mi, laikusok elnézelődünk egy bika szarván, a vaskos lábán, a busa fején. De mi az a „negatív tér”? – A szobor nemcsak maga a forma, nemcsak az anyag, hanem azt is alkotó részének tekintjük, ami a levegő, az űr körülötte. És miután ez nagyon dinamikus kompozíció, ilyen szempontból is telitalálat – fejtette ki Erős Apolka.
Ha már a formáknál tartunk – vetjük közbe –, fontos az, hogy anatómiailag mennyire pontos egy efféle szobor, mennyire bika a bika? Erős Apolka szerint erről sokat vitáznak a figurális művekkel kapcsolatban. Ő azon az állásponton van, hogy egy alkotás idézze meg a modelljét, annak a struktúráját, anatómiai szerkezetét, de bátran térjen el a valóság szolgai másolásától, ha szükséges. Ahogy ezek a bikák is szögletesebbek, tömzsibbek, mint a valódiak (bár ilyen közelről még egyikünk sem látott élő bikát).
Kétségtelen, aki ránéz, rögtön tudja, milyen állat ez, és ennyi elég is. Az alkotás azonban nem ennyire földhözragadt, nem állatbemutató akar lenni, ezek a bikák jelképeket hordanak fejükön: a Napot, a Holdat és a csillagokat. Segít az elvontabb jelentés értelmezésében a mű címe is: a Monda valami ősi, népi történetet idéz meg. Az egész kompozíciót egyben tekintve, ahogy egy domb tetején kiemelkedik a lakótelepek, házak határolta területen, az az ég és a Föld kapcsolatát szimbolizálja.
Egy ekkora bronzszobor elkészítése komoly költségekkel jár, „már maga az anyag is kincs”, hát még formába öntve. De egész biztos megérte, hiszen a Monda valódi sikertörténet. Amikor a lakótelep épült, valamivel kompenzálni kellett a nyers, akkor még sivár világot ezen a lápos-mocsaras területen, és ez a szobor nagyon is alkalmas volt erre. Aztán létrejött körülötte a szépen megépített, karbantartott park, amely nem véletlenül kapta a nevét a legjellegzetesebb alkotásáról. Identitást teremt, nevet ad, találkozási pont: „holnap négykor a bikáknál”.
És még fel is lehet rá mászni. – Kisgyerekkoromban itt laktunk a közelben, én is sokszor kapaszkodtam föl rá, tériszony ide vagy oda. Bár ma már kicsit másként látom a méreteket, akkor hatalmasnak tűnt – emlékezik Erős Apolka. Mások is közel kerültek hozzá: néhány helyen láthatóan kifényesedett a bronz, ott simogatják a bikákat meg az arra járók. „Akkor tiéd a szobor, ha megfogod” – vagyis ha birtokba vehető, megcsodálható, gyereknek, felnőttnek egyaránt. A fizikai kapcsolat rengeteget számít – ez nem múzeumi tárgy, amit nem szabad megfogni, az érintés is hozzátartozik a megismeréshez.
Gyerekkoromban én Kiss Istvánnak egy másik jellegzetes alkotásával kerültem hasonló kapcsolatba. A Városliget szélén álló Tanácsköztársasági emlékmű bronzalakjának csizmájára másztunk fel, onnan szánkóztunk le a spirális talapzatról. A Berény Róbert plakátja alapján készült szobor ma a szocialista idők emblematikus köztéri műveit őrző XXII. kerületi Szoborparkban látható – mint tudjuk, az ércbe öntött politikai alkotások sem állnak örökké. Ha változik a megrendelői kurzus, ledöntik őket, vagy legalábbis száműzik a városi térből – egy bikákat ábrázoló alkotás tartósabb tud maradni.
A rendkívül sikeres, remek, nagy köztéri szobrokat alkotó Kiss István – gondoljunk csak a krisztinavárosi hatalmas Dózsa György-emlékműre – kiváló politikai kapcsolatokkal rendelkezett. Az uralkodó párt vezetésének, az MSZMP központi bizottságának is tagja volt, kétségtelen tehetségén túl talán ez is kellett ahhoz, hogy ennyi jelentős szobrot készíthetett. Leninek, munkásmozgalmi emlékművek egész sorát formálta meg – nem tudjuk, ez ellenére volt-e vagy sem –, cserébe alkothatott teljesen másféle dolgokat is, mint például ez a bikacsoport. Varga Imre mellett ő volt a Kádár-kor legjobban futtatott szobrásza, de ez nem csupán politikai beágyazottságuk miatt volt így, ők tényleg szakmailag a legjobbak közé tartoztak.
Most nem kapaszkodunk fel a bikák hátára, komolyabb emberek vagyunk már annál. Ám mások nem mindig csak játékból mászták meg a műalkotást; többször ellopták az állatok fejéről a Napot, a Holdat és a csillagokat, ezért alkalmanként fel kellett újítani őket. És a Bikás parki kompozíció még jól is járt – egy ekkora bronz szoborcsoportot persze elég nehéz lenne teljes egészében ellopni, de egy kisebb verziója nem úszta meg. A rákoskeresztúri házasságkötő terem előtt állt a Monda nagyjából másfél méteres változata, mígnem egy napon szőrén szálán eltűnt.
Dési János
