Karsai Dániel alkotmányjogász kapta idén a Magyar Civil Becsületrendet azért a küzdelemért, amelyet az életvégi döntés jogáért folytat. A súlyos, gyógyíthatatlan idegrendszeri betegséggel (ALS) küzdő jogász a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán perli a magyar államot annak érdekében, hogy megváltozzon Magyarországon az eutanáziával kapcsolatos szabályozás.
A civil becsületrendet, amellyel a „nemes emberi alapértékeket felmutató cselekedeteket” ismerik el, az újbudai Próféta Galériában adták át. A ceremónián Halmai Gábor jogász, aki Karsai Dániel tanára volt az ELTE-n, úgy fogalmazott: a díjazott adósává tette Magyarországot. – Dani mostani harca messze túlvezet egy jogintézmény meghonosításán. Arról is szól, hogy vajon mennyi esélye van az ilyen kezdeményezéseknek arra, hogy a szélesebb közvélemény megértse ezen ügyek fontosságát – tette hozzá.
Újbuda polgármestere, dr. László Imre is méltatta és támogatásáról biztosította Karsai Dánielt. Elmondta, most elsősorban orvosként szól a közönséghez, és az orvosok a gyógyításra, az élet védelmére esküsznek fel. – De van, amikor fel kell tenni a kérdést: tudunk-e segíteni? Meg tudjuk-e gyógyítani ezt a betegséget? – mondta László Imre. – Ha a válasz nem, akkor adjunk meg az önrendelkezés jogát, a jogot a döntéshez – fűzte hozzá.
Karsai Dániel megköszönte a kitüntetést és hozzátette: az ilyen elismerések adnak erőt neki a küzdelem folytatásához. Kifejezte reményét, hogy még az ő életében döntés születhet az általa benyújtott kereset ügyében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán. Ezzel kapcsolatban egy sorstársát idézte, aki szintén ALS-ben szenved, és megnyerte saját ügyét az ottani alkotmánybíróságon. – Ez a hölgy azt mondta, hogy nem remélte, de mégis így lett, hogy a fa, amit elültetett, nemcsak másoknak, hanem neki is segítő árnyékot fog adni. Ez olyan gyönyörű hasonlat, hogy úgy fogom használni, mintha az enyém lenne – mondta Dániel.
Karsai Dániel interjút adott lapunknak, amelyben először arról kérdeztük: mi lehet az oka annak, hogy az emberek nyitottan, támogatóan állnak az ügyéhez?
Ezt valószínűleg nem tőlem kell megkérdezni, de szerintem a téma az oka. Egy halálos betegség olyan kontextust ad, ami sok embert megérint. Annak is fontos szerepe van, hogy nem támadó stílusban beszélek, tehát a velem egyet nem értők is tudnak kapcsolódni, mert nem érzik magukat gazembernek; ahogy nem is azok. És némi hiúság meg nagyképűség is hadd legyen a válaszomban: tudok beszélni, ez a szakmám, tehát abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy jól el tudom mondani, amit akarok, ez pedig úgy látszik, megérinti az embereket. Végül ne feledjük, bárkivel megtörténhet, hogy hozzám hasonló helyzetbe kerül, így ez mindenki gondja.
A felmérések szerint a magyarok többsége legalizálná az eutanáziát, de csak feltételekkel, vagyis a többség egyetért önnel. Vannak olyanok is, akik vitatkoznak?
Igen, főleg vallási alapon, amivel én nem értek egyet, pontosabban a vallásossággal egyetértek, de azokkal az érvekkel, amelyekkel a vallás nevében vitába szállnak velem, nem. De ezek is kulturált párbeszédek, és a túlnyomó többség valóban támogató.
Ha párhuzamot vonunk, akkor az is mondhatjuk, hogy Jézus is megválaszthatta a halála körülményeit és időpontját…
Ebbe nem mennék bele: az a három nap a kereszten nem volt szép. De ami számomra ebből teológiailag vagy filozófiailag lényeges az az, hogy Jézus egy magasabb célért vállalta a szenvedést: az emberiségért, az emberiség megmentéséért. Amiért én küzdök, az az értelmetlen szenvedés el nem tűrése. Mert ennek nem lenne szabad kötelezőnek lennie. Én az ókori római filozófussal, Senecával tartok, aki azt mondta, csak egy gyáva és gyenge ember választja a halált a szenvedés helyett, de csak egy bolond él a szenvedésért. Jelenleg nekem súlyos fizikai és ebből adódóan szellemi, lelki problémákkal kell küzdenem. De van miért. Továbbra sem merül fel, hogy feladjam. De ha eljön az a pont, amikor már nincs más, csak baj, akkor szeretném a jogot arra, hogy azt mondjam, viszontlátásra. És az nem gyávaság.
Mielőtt ebbe a küzdelembe belevágott, mi volt a véleménye az eutanáziáról?
Különösebben nem gondolkodtam rajta, általában helyeseltem, de nem volt benne az életemben.
Mi volt az pont, amikor eldöntötte, hogy kiáll az emberek elé, és ahelyett, hogy a nem létező bakancslistáján pipálná ki a tételeket, inkább küzdeni fog, másokért is?
Ez akkor volt, amikor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elkezdte az ügyem érdemi vizsgálatát, és tárgyalást tűzött ki. Akkor már úgysem maradt volna titokban, ezért úgy döntöttem, én magam próbálom meg a nyilvánosságot is bevonva elérni ezt a dolgot. Hát a nyilvánosság bevonása sikerült (nevet).
Elképzelte már, mi lesz akkor, ha megnyeri ezt a pert?
Nagyon-nagyon örülni fogok, de hangsúlyozom, semmilyen életvégi döntést nem hoztam. Lehet, hogy soha nem is fogok. Csak azért, hogy megmutassam, igen, igazam volt, vagy csak azért, mert már lehet kulturáltan eltávozni az én munkásságomnak is köszönhetően, nem feltétlenül fogok élni ezzel a lehetőséggel. Én életem, én elmúlásom, én döntésem. Ha majd ott leszek, olyan helyzetben, amikor ez fölmerül, eldöntöm. De amíg képes leszek kommunikálni a környezetemmel, nem fogom feladni.
Kovács M. Veronika
