Egy újbudai régi gyárudvar kopott barakkjában bújik el egy világsikerű magyar vállalkozás, amely forradalmasította a múlt megismerésének lehetőségeit. A nagy szavak nem indokolatlanok, ha az Arcanumot mutatjuk be. Azt a céget, amely Biszak Sándor vezetésével arra vállalkozik, hogy digitálisan elérhetővé, online kereshetővé alakítsa a Gutenberg-galaxis termékeit, elsősorban újságokat, folyóiratokat, periodikákat, vagy akár iskolai évkönyveket is. Havi egymillió oldalt dolgoznak fel. Mikor ezeket a sorokat írom, már 53 millió oldalnyi szöveget, képet tettek elérhetővé, mire az olvasóhoz kerül a cikk, lesz az 54 millió is. S miután a Magyarországon elérhető, egykori nyomdatermékek lassan elfogynak, nekiálltak a környező országok, például Szlovákia vagy Románia lapjainak feldolgozásához.
Az interneten milliárdnyi dokumentum érhető el – megszoktuk, hogy a Google vagy más keresők segítségével némi ügyességgel és gyakorlattal megtaláljuk, ami minket érdekel.
No de évszázadokig papírra nyomtatták az újságokat, ezek ma könyvtárak mélyén lapulnak. Ha valamire szükségünk van, akkor nemcsak fizikailag is el kell menni oda, ahol a lap megtalálható, de esetleg évfolyamokat kell átnyálazni hetek, hónapok munkájával, míg megleljük, amire szükségünk van.
Biszak Sándorral – miközben bemutatta az Újbuda TV-nek, technikailag miként is lehet ilyen elképesztő mennyiségű anyagot feldolgozni, hozzáférhetővé tenni –, példákat soroltunk arra, mi mindenre alkalmas ez a technológia. Például volt nekem egy nagybácsim, akit az I. világháborúban behívtak katonának, majd orosz fogságba esett. A menyasszonya sokáig várt rá – így a családi legenda –, majd arra jutott, biztosan meghalt a vőlegény, és sok év türelmetlen reménysége után férjhez ment valaki máshoz. Az Arcanumba beütve a nevét másodpercek alatt előkerült egy lapból a házassági értesítője, amelyből kiderült, az a „sok év” alig pár hónap volt a valóságban. A családtörténetek kutatásában nélkülözhetetlen ez a forrás.
De ha valaki mondjuk arra kíváncsi, hogy a ’60-as években az Ezermester című barkácslap mit ajánlott készíteni a használt krumplis hálóból, akkor is csak pár kattintásnyira van ettől az információtól. (Annyit elárulok, hogy például hajhálót, a többit tessék kikeresni.) Vagy ha azt szeretnénk megtudni, mit írt a magyar sajtó II. Erzsébet megkoronázásakor, és vajon részt vettek-e a szocialista tömb diplomatái az eseményen, annak is utána lehet nézni. Beütöttem próbaképpen annak az utcának a nevét, ahol élek, pillanatokon belül kiderült, hogy a sarkon lakó, mindig mérges öregúr a ’70-es évek elején sikkasztásért, lopásért volt elítélve. Nahát, nahát…
A XI. kerület hivatalosan csak 2005 óta Újbuda, de megnéztük, hogy a köznyelvben, a magyar sajtóban mikor jelent meg először ez a kifejezés. Már a 19. század elején felbukkant, igaz, eleinte leginkább egy észak-amerikai település neveként, amelyet minden valószínűség szerint kivándorló magyarok alapítottak. New York, New Buda – azaz Újbuda. Ám a 19. század közepétől már bevett szokás, hogy a budai oldal nem óbudai részét nevezik Újbudának – nagyjából azt, amit most is. Arra szintén rápillantottunk, hogy hány beszámolót találunk a Gellért-hegyi boszorkányok legendájáról. Sok száz cikk ugrik rögtön elénk, szép 19. századi lapokból, nemegyszer gyönyörű metszetekkel illusztrálva. Az Arcanum lehetőségei végtelenek. Ha egy recept variánsait keressük – legyen az a halászlé vagy a sólet –, pillanatokon belül százával kerülnek a szemünk elé a különböző korok főzős újságjaiból a leírások. (Persze a legjobbakat a mostanában digitalizált, csupán pár számot megélt Kulinária című lapban találjuk.) De elmélyedhetünk különböző korok telefonkönyveiben is: volt-e a nagymamánknak telefonja, ki lakott a Bartók Béla út 42. alatt a ’60-as években. A példák vég nélkül sorolhatók.
Az Arcanum különleges technológiát használ arra, hogy a teljes szövegben keresni tudjunk, miközben az adott újság eredeti képét látjuk. A digitalizálandó újságot, könyvet lapjaira bontják, majd beszkennelik. Következik a számítógépes feldolgozás, valamint annak ellenőrzése, hogy a szöveget és a képeket értelmezni tudó program valóban pontosan dolgozott-e, ami a hasábokra tördelt újságoknál nem is olyan egyszerű feladat.
Sok múlik azon, hogy a szkennelés igen jó minőségű legyen – az Arcanum a saját eszközeivel világszínvonalat hoz. Egyedülálló abban is, hogy a sajtóban valaha megjelent és feldolgozott képek között arcfelismeréssel is lehet keresni. Tehát beadunk egy arcképet, és másodperceken belül kiderül, mikor, hol és mi jelent meg erről az emberről, még akkor is, ha a nevét sem írták le.
Természetesen a felhasznált nyomdatermékeket újra olyan, sőt, a régebbi kiadások esetében nemegyszer jobb állapotba állítják helyre, mint ahogyan megkapták. Ezért külön könyvkötészetet működtetnek, amelyik talán a legnagyobb kapacitású efféle üzemegység ma Magyarországon. Biszak Sándorék CD-k, DVD-k kiadásával kezdték a vállalkozást; verseket tettek gyorsan hozzáférhetővé, kereshetővé, vagy akár a Bibliát is, éppen úgy, mint receptes könyveket. Aztán egy idő után kiderült, hogy az internet segítségével, ha úgy tetszik, a „felhőben” végtelen nagyságú, kereshető sajtóadatbázist lehet létrehozni. Ez az Arcanum, ahogyan mai formájában ismerjük, és amelynek fontos részei a térképek (régi kataszteriek vagy katonaiak is), a kisebb-nagyobb almanachok, természetesen kereshetővé téve.
Neki is álltunk, hogy Pest-Buda 1820-as katonai térképén megnézzük, akkoriban mi lehetett mondjuk a Feneketlen-tó helyén. Remek játék, ám csak óvatosan: az Arcanum végtelen információtömegében bolyongani annyira addiktív, hogy a végén még a vacsoráról is megfeledkezik az ember – hiszen micsoda ételleírások akadnak itt!
Dési János



