Néhány jó programot, könyvet, koncertet, színházi előadást ajánlunk – kizárólag elfogultan. Olyat, amit mi szeretünk, és bízunk benne, hogy másnak is legalább akkora örömet okoz.
Skorpió a Belvárosi Színházban
A rendszerváltás környékén, a privatizáció idején meggazdagodottak egyre nagyobb része válik nyugdíjas korúvá, itt az ideje, hogy továbbadják a cégvezetést, a vagyon tulajdonjogát. Hogyan kerülhet be a második generáció az üzletbe? Erről is szól Kerékgyártó István új színdarabja, amelyet Máté Gábor rendezett és az Orlai produkció mutatja be. Kerékgyártó maga is jól ismeri a privatizáció történetét – írt is erről egy sikeres művet, a Vagyonregényt, és korábban évekig játszották Rükverc című darabját például a Katona kamrájában.
Egy határozott apa (Mészáros Máté remek alakítása), aki valószínűleg nem különösebben riadt vissza piszkos és erőszakos módszerek bevetésétől sem, ha pénzről, sikerről, üzletről volt szó. Két fiát – akik lassan az ötven felé közelednek – „pisis gyerekként” kezeli, megalázza őket, nem veszi komolyan. Arról pedig, hogy a cégvezetésbe, a tulajdonba társul vegye őket szó sem lehet. Egészen addig, amíg meg nem jelenik egy fiatal nő a színen, és a papa inkább a könnyed szórakozást választja, a boltot hagyja a fiúkra. Akik némi vívódás után mindenből kiszorítják a papát, házát elveszik, és egy VIII. kerületi szuterénbe deportálják, majd onnan egy nyavalyás öregotthonba. De a papában egyszer csak feltámad még a régi harci kedv, visszavág gyermekeinek és azok hűtlen feleségeinek. Szörnyű családi titkok derülnek ki, mindenki hazudott mindenkinek, és ott csapta be a másikat, ahol csak bírta. De ettől még az élet megy tovább. Vagy mégsem? Persze, hogy valóban ilyen a hatalomátadás, -átvétel az újgazdagok nemzedékei között azt nem tudjuk – de talán több is ez, általánosabb, emberibb: a rossz apával való rossz gyerekek küzdelme.
Minden durva családi titokkal együtt, sokat lehet nevetni. És külön érdemes felidézni Csonka „Pici” András alakítását, aki megmutatja, hogy képes sikeresen kitörni a skatulyából, ahová az elmúlt évek során került.
(Kerékgyártó István: Skorpió; rendező: Máté Gábor; Belvárosi Színház, Orlai produkció)
Miss Merkel nyomoz
Mostanában divatja van annak, hogy valódi, híres emberek jelenjenek meg regényekben, fikciós művekben. Persze mindez önmagában édeskevés, ám tény, ad valami zamatot az efféle műveknek. Mint a Figura Kiadó pompás és vidám krimijének: Mit csinál Angela Merkel, miután visszavonult? Bűnügyeket old meg szülőföldjén, Uckermarkban. David Safier vicces krimijében a volt német kancellár férjével és mopszával együtt vidékre költözik. Csakhogy a mozgalmas berlini évtizedek után nehezére esik felvenni az álmos kisváros tempóját. Fél, hogy elunja a folytonos sütögetést és sétálgatást. Nem csoda hát, hogy amikor a helyi kastély urát, Philipp von Baugenwitz bárót holtan találják a palota egykori tömlöcében, Angela felélénkül. Végre egy probléma, amit meg lehet oldani!
És kész, itt a biztos recept egy kedélyes olvasmányhoz. Miss Marple után a volt német kancellár ered a bűnügyek nyomába. Hogy a címszereplő mit szólt ehhez az új hírnévhez, azt nem tudom, de az olvasók nem jártak rosszul, az biztos.
(David Safier: Miss Merkel – Gyilkosság Uckermark sötét szívében, fordító.: Nádori Lídia, Figura könyvkiadó)
D. J.



