test

Hogy kerül egy lány csikóval a Gellért-hegy oldalába?

Biztos észrevették már, milyen sok állatot ábrázoló köztéri szobrunk van. Itt, Újbudán is, például a Bikás park bikái, a Feneketlen-tó melletti maci, vagy a boci és az elefánt a lágymányosi óvodák előtt. Ezúttal Somogyi József Leányka csikóval című szobráról beszélgetünk Csuhai István kritikussal, a szobrokról szóló csuhai.com blog szerzőjével. 

Kezdjük azzal, hogy itt ugyan egy leányka is feltűnik a csikó mellett, de miért szeretik, szerették ennyire a művészek az állatos alkotásokat?
Ezeknek a szobroknak a többsége 1945 és 1989 között született. Az állatok hálás témának számítottak, hiszen politikailag lényegtelenek. Nem Lenin-, felszabadulási vagy partizánemlékművek. Nem sértenek semmilyen érdeket, érzékenységet, nem kötődnek a kurzushoz. Ezért a szobrászok nagyon szívesen foglalkoztak állatokkal. Mackót például majdnem mindegyik nagy szobrászunk készített, olyat, ami aztán köztérre került. Rengeteg medveszobor látható szerte az országban. Somogyi József is egy ilyennel kezdte pályafutását, most is áll Dunaújvárosban.

A medvék valóban nem szoktak politizálni. Ám Somogyi József a Kádár-kor egyik igen népszerű és sikeres szobrásza volt, olyan nagyon nem ódzkodhatott a politikától. Nem csupán azért, mert jó pár a rendszerhez kötődő szobrot készített – mi mást csinálhatott volna –, de elég sokáig országgyűlési képviselőként is tevékenykedett.
Sokféle társadalmi funkció jutott neki, ez igaz. Még az államfői szerepet betöltő Elnöki Tanácsnak is a tagja volt egy időben, de református presbiternek is megválasztották. Mégis szabad pályát futott be. Remek példája ennek a Nép­stadion előtt az ’50-es években kialakított szoborparkban álló alkotása, amely kilóg a többi tizenhét közül. Máig neves alkotók szocreál művei, egyebek között az öttusázó katona, a kézigránátot dobó úttörő és más hasonlók láthatók ott. Somogyi József egy Lovacskázók című szobrot készített ide. Ami már csak azért is más, mint a többi, mert míg azok háromalakosak – ahogy a korabeli megrendelés szólhatott –, ez hat. Igaz, ügyesen, mert miután a figurák egymás nyakában ülnek, formailag hármas ez is. De ami a lényeg, ez egy a kortól teljesen független, semmiféle szocreál benyomást nem keltő szobor. Fiatalok egymás nyakában ülnek és játszanak. Teljesen rendben van, mai szemmel nézve is.

Somogyi mindenképpen hozott valami újat a köztéri szobrászatban. Nagyon jellegzetesek a figurái, könnyen felismerhetők.
A figurális szobrai ráadásul mindig magukba foglalnak valami karikatúraszerű elemet. Ha ezt a szobrot megnézzük, a csikó ábrázolása az teljesen szabatos, ám ha megfigyeljük a nő alakját, abban benne van ez a karikatúraszerű eltolás. Az arckifejezésben is, a testalkatban is. Somogyi pályafutása felettébb hasonló közeli kollégájáéhoz, Kerényi Jenőéhez, aki szintén élt ezzel a karikatúra elvvel, beszéltünk is itt már erről az Anya gyermekével című szobra kapcsán.

Nekem a szobrairól Sajdik Ferenc karikatúrái, rajzai jutnak az eszembe… 
Akár ez is lehet. A karikatúraszerű formálás Somogyi szinte minden figurális szobrában megtalálható. Mondhatni, védjegye volt az eltúlzás. Ahogy a figurának az arckifejezésével is játszott, az alakok megformálásával is játszott. És ennek igen szép példája ez a lány itt, a Gellért-hegy oldalában.

Ráadásul nem is magányosan kell itt búslakodnia.
Az egész környékről, az egész területről, ahol most képzeletben járunk, azt kell tudni, hogy ez a korszak nagy látványberuházásaként jött létre a felszabadulás 20. évfordulójára. 1965-re készült el ennek a területnek a felújítása, ezért is nevezték Jubileumi vagy Felszabadulási parknak. Több neves szobrász jegyzett művét találjuk meg itt, ahol a Gellért-hegy korábban elvadult, növényekkel benőtt oldalát sétálóparkká alakították. Ma is kényelmesen fel lehet sétálni a Gellért szállótól a hegytetőig szép műalkotások között. Ezek többsége egyáltalán nem kötődik a felszabaduláshoz, a történelemhez, a politikához.

Lehet, hogy azért sem, mert mögöttük ott van a felszabadulási emlékmű, ráadásul a rendszerváltásig szovjet katonák szobrával együtt. Vagyis a politikai jelkép szemmagasságban ott lebeg fölöttük.
Ez így van. Annyira, hogy ha például a fortepan.hu oldalon megkeressük Somogyinak ezt a szobrát, akkor a ’60-as évek fotóin nagyon jól látszik mögötte a Szabadság-szobor. Ma már nehezebb lenne ilyen képet készíteni, mert megnőttek a fák. Ami egyébként igazán jót tett a környéknek és e szobor látványának is. 

Milyen mértéktartó volt a politika ezekben a ’60-as években, amikor azzal bízott meg művészeket, hogy szép és ideológiamentes alkotásokat készítsenek…
Valóban. Ráadásul mekkora a különbség a Kádár-korszak és a mai korszak zsánerszobrai között!

Mármint most vacakabbak?
Most szerintem sokkal rosszabb minőségű dolgok kerülnek a köztérre zsánerszobor címén. Viccesnek tartott művek, afféle bronzgegek. 

Mostanában a politikai szobrok is elég rémisztők időnként, elég csak a Szabadság térre felhúzott Gábrielt idézni…
A ’45-ös és ’89-es közötti időszakban egy szobor felállítása rengeteg tényezőn, hatóságon, bizottságon, és még nem is tudom, mi mindenen múlt. Nyilván a cenzúrázás miatt is. Ugyanakkor mindent összevetve, ez a köztéri szobrászatnak jót tett. Mert egy szobor tényleg mintaszerűen került a helyére. Kitalálták, megtervezték az egészet, a fontosabbaknak külön építészmérnök tervezőjük volt, aki a talapzatot kitalálta. Ugyan a cenzúrát, a kontrollt is magába foglalta ez a folyamat, de a szobor végső kinézetének tulajdonképpen jót tett, hogy sok szem látta, mielőtt fölállították volna.

D. J.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support