A világéletükben a XI. kerületben élő Kovács Gyopár és testvére, Kovács Harmat neve nemcsak az újbudaiak előtt ismert, hanem a kereskedelmi televíziók nézői előtt is. A színésznő, Gyopár énekesként is bemutatkozott már, húga, Harmat pedig idén a The Voice című műsorban robbantott.
Mindketten Újbudáról indultatok, Gyopár már gyakorló színész, emellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója. Milyen út vezetett idáig?
K. Gy.: Gyerekkoromban részt vettem a helyi ének-, népdal- és prózamondó versenyeken, de sok más olyan élményem is van, amelyet szívesen idézek fel. A lakásunkhoz közel volt egy játszótér, azon egy lombház, ott beszélgettünk a barátaimmal, például arról, mi lesz, ha felvesznek minket a középiskolába. A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban végeztem, ahol Harmat most dráma szakon tanul. Itt volt alkalmam jobban beleásni magam a színházba.
Harmat, te ebben a tanévben érettségizel. Utána hogyan tovább?
K. H.: Én is a Színház- és Filmművészeti Egyetemre szeretnék felvételizni. Gyopár mindig mindenben támogatott. Már a középiskolai jelentkezésnél is megnyugtató volt, hogy ő is oda járt. Hozzá hasonlóan engem is az éneklés és színészet érdekel, jelenleg énekórákra járok. Fellépéseim a tehetségkutatókon kívül nincsenek. 2015-ben, tízévesen versenyeztem először az egyik kereskedelmi csatorna műsorában. A 2021-es X-Faktorban a mentorházig jutottam, az idei szeptemberi The Voice volt a következő lépés. Gyopi mindig ott van mellettem, ami óriási erőt ad. Az ilyen vetélkedések viszont önmagukban is megerősítenek. Rájöttem, hogy kitartónak kell lenni, csak így tudok folyamatosan fejlődni, pozitívan megélni a sikereket és a kudarcokat is.
Gyopár, te is énekesként kezdted, utána jött a színészet. Melyik áll hozzád közelebb?
K. Gy.: Mindenképpen választanom kell? Talán a színészet, de a kettő bennem csak együtt működik. Felfoghatjuk ezt akár családi hagyományként is, tizenöt esztendősen vettem részt az első tehetségkutatón, a Rising Starban. A műsor nagyon sokat adott nekem, pedig nem volt könnyű időszak. Akkor kezdtem a gimit, ahol a drámatagozaton a színházzal és az énekléssel egyaránt foglalkoztam. A Rising Starról azt gondoltam, valamiféle löket lesz, amely irányt mutat a két műfaj egyikébe. Ez volt az én beavatásom. Ott tanultam meg, hogyan kezeljem a negatív kritikákat; mit érdemes megfogadni, és hogyan kell reagálni a bántó, esetleg rosszindulatú megjegyzésekre. Sokat tanultam önmagamról, a kitartásról, valamint arról, hogyan kell az izgulást legyőzni. Az első fellépéseknél ez még iszonyatos volt, most már szinte rutinszerűen megy.
K. H.: Én nem szoktam annyira izgulni…
K. Gy.: Ami igazságtalan (nevet).
K. H.: Színpadra lépés előtt persze bennem is van egy drukk, de amint elkezdek énekelni, megszűnik. Olyan mintha hazaérnék. Otthonosan érzem magam a színpadon.
K. Gy.: Amint Harmat elkezd énekelni, átlényegül. Megváltozik az arca, a tekintete szuggesztív lesz. Ilyenkor mindenki elnémul. Ez nagyon nagy kincs.
Gyopár, van olyan darab, amelyben szívesen játszanál? Ha az éneklés és a színészet számodra együtt létezik, hosszú távon musicalekben is gondolkodsz?
K. Gy.: Rendszeresen játszom zenés előadásokban. Jelenleg a Kecskeméti Katona József Színház tagja vagyok, közben járok a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Az iskola befejezésével azonban a tanulás nem ér véget. Ha valaki ezt a szakmát választja, egész életében tanulnia kell. Minden egyes nap szeretném megragadni az alkalmat, hogy egyre jobb és jobb legyek. Látni szeretném, mitől lesz valami igazi, őszinte, mitől lábad könnybe az emberek szeme, mitől rázza ki őket a hideg. Az a célom, hogy át tudjam adni a darab üzenetét, amit a közönség hazavihet magával. Ha van egy olyan mozdulat, történés, ami párhuzamba hozható a néző, hallgató saját életével, az nagyszerű. Ezt kell folyamatosan tanulni, ezt a tudást, képességet kell fejleszteni. Egy szó, mint száz: nagyon élvezem a tanulást.
Van olyan szerep, amire mindennél jobban vágysz?
K. Gy.: Sokszor feltették már nekem ezt a kérdést, de soha nem tudtam rá a választ. Gyakran előfordul, hogy egy film nagyon megtetszik, rajongok érte. Ha már a zenénél tartunk: ilyen volt a Kaliforniai álom, amelyet igazán szívesen látnék színpadon, és játszanék benne. Ez a film olyan világot képvisel, amellyel mélységesen egyetértek. Remélem, egyszer elég jó leszek ahhoz, hogy a színházi adaptációjában részt vehessek.
Film vagy színház?
K. Gy.: Nehéz kérdés. Elsőre most a színházat mondanám, de a filmezés is nagyon érdekel. Kipróbálhattam már magam benne.
K. H.: Mind a két műfaj ugyanúgy húz, de egyikről sincs tapasztalatom, mindkettőben szeretném kipróbálni magam. A zenét illetően van egy érdekesség. Előfordul, hogy más stílust hallgatok, de énekelni nem tudnám. Kedvelem a hiphopot, a rapet, de nem tudnék ezekkel színpadra állni. A kedvenc énekesnőm, akit viszont én is szívesen énekelek, Billie Eilish. A The Voice első meghallgatásán a No Time to Die című dalát adtam elő. Minden pillanatot imádtam, amíg a színpadon voltam. A zsűri mind a négy tagja megfordult, mindegyiküktől csak pozitív kritikát kaptam, óriási dicséret volt. Nem izgultam a színpadra lépés előtt, iszonyatosan vártam már, hogy a nézőket elvarázsoljam. Anyukám, nővérem, párom és a barátnőm kísért el. Számomra a család a legfontosabb, támaszt nyújtott, hogy ott voltak.
Gyopár, hozzád milyen színházi és zenei műfajok állnak közelebb?
K. Gy.: A művészeknek igazi paradicsom lehet egy vidéki színház. Nekem az: játszhatok gyerekdarabban, krimiben, tragédiában, komédiában, zenés előadásban. A kedvencem tavaly Turgenyev Egy hónap falun című műve volt, amelyben Verocskát alakítottam (sajnos idén már nem játsszuk). Ez egy lélektanilag következetesen végigvitt alkotás. A szerelem felforgató, az embereket önmagukból kivetkőztető voltáért Turgenyevet erkölcstelenséggel és a nemességgel szembeni becsületsértéssel is megvádolták. Most az őszi-téli évadban jön a Meseautó. Az Ég tartja a földet című művet pedig szeptember 22-én mutattuk be Kecskeméten, előtte a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is előadtuk.
Jelen vagytok egymás szakmai és magánéletében? A mindennapokban is tartjátok a kapcsolatot?
K. Gy.: Egy szobában nőttünk fel, egy alacsony belmagasságú padlástérben. Szerintem én azért lettem ilyen pici, mindössze 164 centi, mert több időt töltöttem ott, mint Harmat, aki sokkal magasabb lett nálam (nevet). Amikor kicsi volt, haragudtam is rá, mert a Barbie baba részlegemet fel kellett miatta számolnom, amit mostanra megbocsátottam (nevet). Nálunk az egész családban szoros a kapocs. Mindennapi.
K. H.: Gyakran találkozunk, csajos dolgokat csinálunk: filmet nézünk, főzőcskézünk vagy csak beszélgetünk. Ami a karriert illeti, nagyon büszke vagyok Gyopárra, büszkén látom, mennyire otthonosan mozog a színpadon. Sok darabját megnézem. Igazi húzóerő. Támaszt nyújt mindenben. Elsőként mindig hozzá fordulok, legyen szó bármiről. Tudom, hogy számíthatok rá.
K. Gy.: Én is figyelem Harmat karrierjét. Mind az öt szemem rajta van (nevet). Én nemigen tanítom őt, minden elfogultság nélkül szerintem sokkal tehetségesebb, mint amilyen én az ő korában voltam. Amikor annyi idős voltam, mint most Harmat, fogalmam sem volt azokról a dolgokról, amiket ő a kisujjából kiráz. Ő úgy kerek, ahogy van. Én maximum támogatom. Ha elbizonytalanodik, akkor igyekszem segíteni. Érzékeny lelke van.
K. H.: Valóban elég naiv vagyok, miközben mindenből a jót próbálom látni és kihozni. Előfordul, hogy nem veszem észre, mi folyik a háttérben, és nehezebben fogadom el, ha valaki durva velem. Szeretném megtanulni Gyopártól, hogyan kezeljem ezeket.
Tóth Kata
