Megszületett Mészáros Béla kislánya, Vilma. A Katona József Színház művésze alig várta, hogy apuka legyen, felesége, Szakács Hajnalka színésznő július 20-án adott életet gyermeküknek. A művésszel egyebek között a szülőségről, az első napok szépségéről és nehézségeiről, forgatásokról, sorozatok és mozifilmek készítéséről, színházról és Újbudáról beszélgettünk az Újbudai Nagykávéház című műsorban.
Július 20-án jött világra a kisbabátok, Vilma. Gratulálunk! Hogy tetszik az apaság?
Köszönöm, csodálatos és összetett érzés. Mindennél fontosabb, hogy Vilma egészséges. A szülés persze megviselt, de fantasztikus volt egész nap a feleségemmel, Szakács Hajnalkával együtt lenni. Próbáltam végig kitartani mellette. Én magam is közhelyesnek tartottam korábban, amit a férfiak a szülő nők fájdalmáról mondtak. Most a saját szememmel láttam, mennyi erő van Hajnalkában. Döbbenetes és harcos élmény volt átélni ezt a kapcsolódást. Mire Vilmát megfogtam és magamhoz öleltem, teljesen kiürültem. Csak simogattam, és mondogattam neki, hogy én vagyok az apukád. Másnapra persze minden szép és csodálatos érzés visszajött. Ahogy telnek a napok, egyre mélyebben érzem át, hogy most már egy család vagyunk. Hajnalka is egyre jobban van. Keveset alszik, sokat szoptat, folyamatosan mérjük a gyerek súlyát. Igyekszem olyan gyakran felváltani és segíteni, ahogy csak lehet. A pelenkázás például már kifejezetten jól megy.
Legutóbb Újbuda születésnapi rendezvényén találkoztunk a Bikás parkban. Akkor is kiemelted, mennyire szereted a kerületet; évekig laktál a Feneketlen-tó környékén. Milyen emlékek fűznek ide?
Ha ezt most itt mind elmondanám! Csodálatosak: 2013-ban kerültem ide, az egész környéket ismertem. Oda jártam futni is. Abban az időszakban sok minden változott az életemben, elsősorban a magánéletben. Szakmailag nem igazán, már akkor is a Katona József Színházban játszottam. Ebben az időszakban értem igazán férfivá, sok nehézségem volt ugyan, meg kellett tanulnom elengedni dolgokat. Ezek a folyamatok kötnek ide. Sokat beszélgettem a tó partján a barátokkal, vagy épp a templomban, ahova szintén gyakran eljártam. Egy időben rendszeresen részt vettem a reggeli rorátékon.
Jöjjön a szakma. Az újdonsült apaság mellett mivel foglalkozol mostanában?
Sakkozom. Viccet félretéve, tényleg szeretek sakkozni. Most épp nincsenek forgatások; nemrég fejeztünk be egy pár naposat. Amúgy inkább színházazom, persze a nyári szüneten kívül. Máté Gáborral (a Katona József Színház igazgatója – a szerk.) megbeszéltük, hogy a pici születése után később kezdek el dolgozni, januártól indul a próbafolyamat. Sok apa tanácsolta, amíg csak lehet, maradjak otthon segíteni. Persze lehet, hogy egy-egy forgatás pár napra elszólít majd a család mellől, de ezen és az ismert darabokon kívül otthon tudok lenni.
Mi volt a legutóbbi forgatás? Szeretsz filmezni? Vagy inkább a színház?
Csak hat-hét napig tartott; Gáspár Kata és Makranczi Zalán főszereplésével az egyik kereskedelmi csatornán lesz majd belőle egy produkció. Szó van még egy másik, kétnapos forgatásról is, ám arról nem árulhatok el részleteket. Egy biztos, a film és a sorozat teljesen más. Túl vagyok csaknem húsz mozin (Swing, Nejem, nőm, csajom, Seveled, Pesti balhé, B.Ú.É.K. stb.). Hirtelen nem is tudnék választani, melyiket emelném ki. Sok kedvencem van. Amikor főszerepet kapok, kicsit úgy érzem, hogy a produkció nagy részét viszem a hátamon. Egy szó, mint száz: filmezni jó. A színházzal nem lehet összehasonlítani. Más műfaj, más munka. Akár húsz évig is játszhatunk egy darabot, még akkor is megvan a változtatás lehetősége, amitől az egész mű, a kollégák hozzáállása és a sajátom is megváltozhat. A szerep újra formálódik. Ráadásul a színházban mindig azonnali a visszajelzés. A filmben: ha valami jól sikerült, az jól sikerült. Nincs lehetőség újra hajrázni.
Ha már film és főszerep: a Seveled kapcsán többször említették, hogy magadat kellett megformálni. Te voltál az a nőcsábász, aki képtelen elköteleződni, minden nőben talál valami kivetnivalót. Melyiket szereted jobban: a jellemedhez közel, vagy éppen a legtávolabb álló szerepet?
A Seveledet 2018 környékén forgattuk. Épp akkorra esett az újbudai időszak, amikor nem találtam a helyemet. Jól éreztem magam ugyan, de most már felesleges időtöltésnek látom azt a korszakot. Nem akarok nagy szavakat használni, de akkoriban ébredtem rá sok mindenre. Akkor formálódtam, leginkább lelkileg. Akkor jött a nagy változás is. Hiszen a forgatások alatt ismertem meg Hajnalkát, egy év múlva elkezdtünk találkozgatni, amiből végül szerelem és házasság lett. Az is kihívást jelent, ha tőlem távol álló jellemeket kell megformálni. Most hirtelen a Jeff Dahmer nevű sorozatgyilkosról szóló sorozat jut eszembe. Óriási feladat lenne például egy ilyen karaktert alakítani. Nem ezekre vagyok rácuppanva, de eszembe jut, milyen lehetne. Lenyűgöz a Wally Lamb bestselleréből készült sorozat főszereplője, Mark Ruffalo alakítása is. (Az Ez minden, amit tudok egy ikerpár életét követve keresztül mutatja be a 20. századi Amerikát – a szerk.) Egyszer személyesen találkoztam vele. Épp bicikliztem, és elhaladtam mellette. Persze azonnal visszafordultam, és mint egy igazi rajongó, szelfiztem egyet vele. Mondtam, hogy én is színész vagyok. Kedves volt és közvetlen. Egyszerű ember benyomását keltette. Ha már a nagy színészekről van szó, Daniel Day Lewis az abszolút kedvenc.
Mi a véleményed a magyar filmekről és azok támogatásáról?
Ez nehéz kérdés. Sajnos számos olyan tehetséges rendező, forgatókönyvíró van, aki hiába pályázik, méltatlanul nem kap támogatást. Legtöbben ezért el is mennek Magyarországról, mondván, ha itt nem kapnak szót, máshol próbálkoznak. Nehéz erről düh nélkül nyilatkozni, én is mindig dühös leszek, ha erre gondolok. Látom, hogy a szakmában gyakran azok jutnak pénzhez, akik kevésbé értenek hozzá, de az ember mindig reménykedik. Abból is elegem van, hogy nálunk mindenki folyamatosan csak szidja a másikat.
Hogy látod a színházi szakmát, annak jövőjét?
Ó, hát erről is órákat lehetne beszélni. Nagyon-nagyon-nagyon szomorú és nehéz helyzetben vannak színházak, főleg a független színházak. Kiábrándító és kilátástalan a helyzet, az egész szituáció. Szerencsémre én olyan helyen vagyok, ami kis szigetként, elzárva képes működni, létezik, van létjogosultsága. A Katona József Színházat szeretik az emberek, és fontosnak tartják; értékeket képvisel. Egyebek között ez az, amiért színház mindig lesz, míg világ a világ.
A Karinthy Színházban is játszol egy darabban. Mit hoz az őszi évad?
Októberben ismét játszom Amélie Nothomb belga írónő Ördögi kozmetika című darabjában. Nagyon kemény szerep, nagyon sok szöveg. Már a próbafolyamat is terhelt volt, kevés idő jutott rá. A rendező külföldi volt, Ilja Bocsarnikovsz. Jó volt vele és Mészáros Andris színész társammal dolgozni. Iszonyatos tempót diktáltunk, szerintem öregedtem tíz-húsz évet, amíg három hét alatt összehoztuk az előadást. Éjjel-nappal szöveget tanultam, csak ez létezett. Végül jól sikerült, de azért még van minek bejáratódnia. Nagyjából hét-nyolc előadáson vagyunk túl, még legalább négy-öt kell, mire igazán el tudom majd engedni magamat. Emlékszem, a főpróbán többször kommunikáltam a súgóval, mint egész addigi húszéves pályafutásom alatt.
Mennyire vagy elégedett szakmai fejlődéseddel? Vagy ez egész életen átívelő folyamat?
Az biztos, hogy a szakmát életem végéig tanulni fogom, ahogy talán minden színész. Mennyire vagyok elégedett? Szerintem fejlődtem. Ha visszanézek egy-egy régebbi filmet, tudom, mit mondanék máshogy, miként bújnék bele adott szerepbe most. Azért is érdekes, hogy éppen most kérdezel rá, mert a minap ezen gondolkodtam. A Covid alatt kicsit sikerült kiengedni, és újragondolni a járvány előtti alakításaimat. Frissebben álltam hozzá a munkához.
Mi a cél?
Oscar-díjat akarok! (nevet) Komolyra fordítva a szót, a legfőbb cél, hogy mindig sikerüljön jó szerepet játszani, és a következő évad is sikerüljön. Szeretnénk a Lavina című film színpadi adaptációját megcsinálni, ami a Katona József Színház és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása a Belvárosi Színházban. A távolabbi jövőt illetően arra vágyom, hogy szakmailag mindig fitt maradjak, ne tompuljak el. Néhány filmnek, pláne főszerepnek is örülnék. A legfontosabb viszont, hogy szeressem azt, amit csinálok. Legyek jó apa, és így Vilma is azt csinálhassa majd, amire vágyik.
Tóth Kata
