Meghódította a mozi világát, miközben saját élete is forgatókönyvért kiált. A Los Angelesben élő búvároktató-kaszkadőr specialitása a víz alatti filmes jelenetek megvalósítása és biztonsága. Mindezek mellett hátrányos helyzetű gyerekeket tanít merülni, ékszereket tervez, legyőzte a rákot és bejárta a világ legszebb helyeit az Újbudán felnőtt Gőgh Szilvia, aki egyenesen a film fővárosából jelentkezett be beszélgetésünkre.
Milyen az idő LA-ben?
Mindenki azt hiszi, hogy itt egész évben süt a nap, pedig nem. Télen nagyon jó idő van, nyáron viszont szürkés: a May gray és a June gloom fogalmak (májusi szürkeség, júniusi homály) innen, Kaliforniából származnak. Július-augusztusban bukkan elő a nap, és jövő márciusig sütni fog. Szóval azért nem panaszkodom.
Messze laksz a sztárnegyed Beverly Hillstől?
Egy órára onnan, a part menti South Bayen lakom, ami sokkal élhetőbb, mint a város. A szörfös beach életet kedvelő sztárok mind leköltöztek Beverly Hillsből ide mellém, Manhattan Beachre. Sigourney Weaver például mellettünk lakik.
Albertfalváról indult el az a kislány, aki amerikai álomkarriert futott be. Igaz, hogy egyszer békatalppal mentél be az iskolába?
Erre már nem emlékszem pontosan, de esélyes. A XI. kerületben nőttem fel, imádtam ott gyerek lenni. A húgom, Gőgh Csilla, most is Újbudán lakik, és body art órákat tart a kertjükben. Hétvégente olyan tavakra jártunk merülni, mint Ócsa, Ecséd, Gyékényes. Az egészet a BHG Búvárklubban kezdtem, a Kopaszi-gáton, ami akkor még egy dzsungel volt. Minden nyáron ezeken a helyeken sátraztunk, edzettünk, hülyéskedtünk és versenyekre jártunk. Az egész gyerekkoromat a búvárkodás töltötte ki, fantasztikus volt.
A sportágad a tájékozódási búvárúszás volt. Ez azt jelenti, hogy tárgyakat kell megtalálni a vízben vagy hajóroncsok után kutakodni?
Nagyjából igen, például a Feneketlen-tóban is kerestünk pár elveszett tárgyat. A sport lényege, hogy van tájolód, térképpontjaid, iránytűd és sebességmérőd, ezekkel elindulsz egy időre mért kincsvadászatra. Magyarország tele van homályos tavakkal, amelyek kiváló terepek erre.
Hogy lett a hétvégi búvárkodásból világra szóló kalandregény?
Körülbelül ötszáz merülésen voltam túl, amikor leomlott a berlini fal, megnyíltak a határok. A búvárklubbal elmentünk Korfura, ott merültem először tengerben. Annyira elvarázsoltak a színes halak, a polipok, a teknősök és a búvároktatói élet, hogy akkor ott eldöntöttem: olyan helyen fogok lakni, ahol pálmafák vannak, örök nyár, és búvárkodásból fogok élni. Persze mikor hazaértem, nagyapám annyit mondott, inkább nézd Jacques Cousteau búvárkalandjait a tévében, az nem olyan veszélyes. Én meg mondtam, hogy nem mások életét szeretném nézni, hanem a saját életem főhősévé szeretnék válni. Jött az angoltanulás, műszaki főiskola, ahonnan Máltára mehettem gyakorlatra. Vendéglátóztam, közben pedig búvárkodtam volna, ám 100 euró napidíjért lehetett csak tanulni. Besétáltam a búvárboltba, és megkérdeztem, ledolgozhatom-e inkább a tanfolyam árát. Pisis búvárruhákat mostam, takarítottam a boltot, asszisztáltam az oktatóknak. Aztán megcsináltam a dive master tanfolyamot, és megírtam a diplomamunkámat a szezonális cégek pénzügyi tervezéséről. Diploma után visszahívtak, hogy megszerettek, tanuljak tovább náluk, és dolgozzak nekik. Aztán jött egy kis Anglia, két év thaiföldi munka, utána végighátizsákoztam Ausztráliát, majd ugyanilyen túrára indultam Amerikába 22 esztendővel ezelőtt. Azóta itt ragadtam.
Már ez is elég élmény egy életre. De te tovább mentél. Hogy lett belőled filmes búvár?
Sosem volt az álmom Amerika, és a filmek sem. Amikor odamentem, azt mondtam, ha a sors úgy akarja, hogy maradjak, kapok állást az első helyen, ahová bekopogok. Ez a fajta áramlás a mentalitásom. Amikor az első búvárcéget hívtam fel a telefonkönyvből, egy Piszkos Fred-hangú alak rögtön közölte, lányok nem valók búvárnak. Mikor azonban meglátta az önéletrajzomat, elismerősen csettintett, és hét évig el sem jöttem onnan. Én voltam az első magyar, és a legfiatalabb, aki course director (képzési igazgató) címet szerzett. Ez a bolt éppen nagy stúdiók közelében van (ABC, NBC, Disney, Nickelodeon), onnan jártak hozzánk a kaszkadőrök, színészek, rendezők búvárfelszerelésért, illetve oktatásra. Onnantól már csak idő kérdése volt, hogy dublőrnek hívnak. Nem sok olyan búvárlány van, aki egyrészt a tipikus amerikai színésznők mérete, másrészt tud jég alá merülni, éjszaka merülni, egy helyben lebegni stb. Az első filmes munkám a Big Miracle volt, amelyben Drew Barrymore dublőre voltam. A sztori szerint Alaszkában egy bálnamama bébije beszorul a jég alá, Drew pedig megmenti őket. Innentől kezdve egymás után jöttek a lehetőségek. A Piranha 3D-ben egy barlangi jelenetben téptek szét a piranhák. A filmekben általában meghalok vagy hős leszek.
Mit kell egy búvárkaszkadőrnek csinálnia egy filmben?
A rendezők kedvenc visszatérő jelenete, amikor egy autó beesik a vízbe, be kell törni az ablakot és kimenteni az embereket. Az Avatarban ezzel szemben millió dolgunk volt: a víz alatt örvényeket kreáltunk, szülést reprodukáltunk, verekedtünk, öldököltünk, táncoltunk és kergetőztünk. De még a gyorsan úszó lényeket is mi játszottuk el. Mindent, amit a filmen láttatok, azt valaki élőben eljátszotta.
Az Avatar forgatása csakúgy halmozta a rekordokat. Egyik ilyen az óriási „okos medence”…
James Cameronnak először azt tanácsolták, csinálja meg szárazon a filmet, mint az Aquamant, ahol a szereplők drótokon lógva lebegnek egy stúdióban, úgy téve, mintha víz alatt lennének, propellerek fújják a hajukat, mintha lebegnének. Cameronnak ez nem tetszett, ő mindent eredetiben, vízben akart forgatni. Ez azonban négy évbe telt, a teljes projekt pedig hat-hét esztendőt emésztett fel, ez is rekord. Egy vizes filmben átlagosan egy-két hetet forgatnak vízben. Én több mint két évet dolgoztam a Los Angeles-i forgatásokon, a stáb pedig még kettőt Új-Zélandon. Tehát építettek egy óriási, focipálya méretű medencét a Manhattan Beach Stúdióban, amiben állítani lehetett a mélységet, dőlésszögeket, lehetett hullámokat és örvényeket csinálni. Aztán az egész medencét fehér bogyókkal szórták tele, amik a fényt verik vissza. Az egyik legnagyobb teljesítmény az operatőri munka volt. Először úgy volt, hogy az operatőr palackkal a víz alatt forgatja majd a színészeket. De hamar kiderült, hogy a James Cameron által kitalált motion capture technológia (felveszik a mozgást, amit egy digitális modellre ültetnek át – a szerk.) nem működik úgy, hogy a búvárok buborékokat eregetnek, mindenkinek át kellett állnia szabadtüdős merülésre. Úgy képzeld el, hogy az egész stáb elvégezte a szabadtüdős tanfolyamot, és onnantól csak így dolgozhattak a vízben. Minden pillanatban 40 kamera vette a jeleneteket, nem volt könnyű kikerülni őket. Az egész munka elképesztően izgalmas és nehéz volt, de imádtam minden percét. Olyat csináltunk, amit még soha senki azelőtt.
Színészóriásokkal dolgozol, akik nem hétköznapi emberek, sokan sztárallűrökkel. Hogy jöttél ki velük?
Őszintén szólva nem vagyok az a típus, aki hasra esik a hírességektől. Mondjuk Drew Barrymore-t pont kedveltem, mert gyerekkoromban sokat láttam, de általában én a színészeket úgy kezelem, mint az összes többi tanítványomat. Például múlt héten tanítottam Simu Liut, akiről még nem is hallottam, pedig a legnagyobb ázsiai sztár, ő volt a most debütáló Barbie-ban az ázsiai fiú Barbie. Szóval nem érdekel, ki mennyire híres.
Ennek inkább örülnek, nem?
Ezért is szeretnek velem dolgozni, mert nem ugrálom körbe őket, nem jövök zavarba, normális emberként kezelem őket, ettől úgy érzik, önmaguk lehetnek, és a feladatra koncentrálhatnak. Vagy száz hírességgel dolgoztam, ha öttel csináltam fotót, sokat mondok.
Volt hisztis színészed?
Voltak olyan színészek, akik közismerten a legnagyobb hősök és izompacsirta figurák, de egyben a legnagyobb primadonnák is. És vannak azok, akikkel imádok dolgozni, mint Sigourney Weaverrel az Avatarban. Ez a nő tele van szeretettel, jósággal, mindig időben ott van mindenhol, amit csinál, arra odafigyel, és 100 százalékosan beleteszi az energiáját. Még azzal is kedves, aki a helyszínt söprögeti. Aztán olyat is láttam, aki idővel rejtélyes módon megváltozik, és elvárja, hogy ne nézz rá, amikor elmész mellette – őket próbálom elkerülni.
Az Obi-Wan Kenobi sorozatban vízbe potyogó színészek halálát kellett eljátszanod. Mi volt ebben a nehéz?
Ó igen, az nehéz volt. Hogy hívják azokat a fehér ruhásokat a Star Warsban?
Rohamosztagos.
Na, a rohamosztagosok abban a nehéz páncélzatban estek sorban a vízbe, haltak meg, aztán lebegtek a vízben. Ugye ez megint szabadtüdős kaszkadőrség, a gond pedig az, hogy nagyon időigényes a sisakokat föl- és levenni. A terv az volt, hogy a színészek egy percig lélegeznek a víz alatt palackból, hogy a légzésük lelassuljon, aztán nagy levegő, benntart, rárakjuk a sisakot, és szépen lebegnek meghalva, hogy lefilmezhessék őket. Aztán amikor kéne nekik a következő levegő, odaúszunk, leszedjük azt a fránya sisakot, és a szájába dugjuk a reduktort. Csakhogy ilyenkor nagyon gyorsan telnek a másodpercek. Ez elég idegölő volt, mert végig azt éreztem, hogy bármelyik pillanatban megfulladhat a színész. Nekem biztosító búvárként az a dolgom, hogy életben tartsam az embereket, ami különösen nehéz olyankor, amikor azt játsszák el, hogy haldokolnak. Például az Avatarban és az Obi-Wan Kenobiban is a szereplők a vízben püfölik és ölik meg egymást, majd lebegnek. Nekem meg el kell döntenem, hogy aki ott agonizál a vízben, már fuldoklik vagy csak nagyon jól színészkedik. Az Avatarban olykor hat percig is forgattunk a víz alatt, levegőt visszatartva. Amikor már hat perce forog a kamera, és én bemegyek menteni az embert, amivel elrontom valakinek az élete legjobb jelenetét, akkor valószínűleg az volt az utolsó napom a produkcióban. De ha nem úszom oda, és elájul a színész, szintén az volt az utolsó napom. Szóval ez amennyire tök jó, meg vicces, meg izgi, azért eléggé stresszes is tud lenni.
Hat percig nem lehet kibírni a víz alatt. A színészeknek hogyan sikerült?
Rengeteget edzettünk velük, ráadásul ők nem sima levegőt lélegeznek be, amiben 21 százalék az oxigén, hanem dúsított, 60-80 százalék oxigéntartalmú levegővel dolgozunk, ezért bírják akár hat percig is. Sigourney Weaver is megcsinálta a hat percet, de az elmaszkírozott Kate Winslet volt az igazi rekorder: hét percig tudta visszatartani a lélegzetét. Ő annyira beleszeretett ebbe a szabadtüdős búvárkodásba, hogy most Tongára jár bálnákkal merülni.
Milyen főnök James Cameron, aki egy ekkora produkcióban nyilván élet-halál ura?
Cameron egy maximalista zseni. Amikor ő ott van a szettben, nincs bohóckodás. Viszont nincs még egy olyan direktor, aki milliméterre pontosan el tudja magyarázni, hogy mit szeretne látni. A rendezők egy jelenet után sokszor annyit mondanak, hogy ez nagyon jó volt, de most csináljuk újra, csak jobban. A másik, hogy ő mindent megtesz az élethűségért. Tehát, ha a jelenetben az emberek rohannak a tűz elől, és a színész azt mondja, ő tűz nélkül nem tudja előadni hitelesen, hogy az életéért küzd, akkor a James Cameron csettint egyet, és lesz tűz.
Ha valamit a fejébe vesz, azt megcsinálja, illetve addig gyakoroljuk, amíg ő nem látja viszont a vízióját. Olyan polihisztor, aki mérnökként saját maga alkotta meg a filmhez használt vízi járműveket, és az összes idegen lényt is ő találta ki. Valójában nem is kitalációk. Hétezer merülésen vagyok túl, az Antarktisztól Dél-Afrikán át a Bahamákig, így tudom, hogy ezek mind a valóságban is léteznek az óceánok mélyén, persze más méretben. Csak a legtöbb ember még soha nem látta őket.
Több is megvalósult az életedben, mint amire vágytál. Van még olyan, amit szeretnél elérni?
Én nem vágyom többre, mint boldogan, egészségben élni, felnevelni a gyerekemet, és még kicsit világot látni. Rákos voltam pár évvel ezelőtt, 39 évesen, ráadásul az apukám 39 évesen halt meg. Nekem akkor az egész világ átformálódott a fejemben, hogy mi a fontos. Azóta a karrier lényegtelen, az számít, hogy élek, és élvezhetem az életet.
Török Dániel
