Négy helyett három emelet, 39 helyett 29 lakás épül meg a Csorbai úti CBA helyén, miután aláírásgyűjtést indított az Allende park lakóközössége. Újbuda nemcsak a beépítés csökkentéséről állapodott meg a telektulajdonos építtetővel, de a képviselő-testület rendkívüli ülésén arról is döntöttek, hogy nem adják el a beruházásban érintett parkolót.
A képviselő-testület ülésén heves vita alakult ki arról, meg lehet-e akadályozni a Csorbai úti építkezést, illetve jogosan épül-e lakóház az Allende park mellett. A beruházás ellen ugyanis lakossági tiltakozás indult: a környékbeliek egy korábbi lakossági fórumon, illetve az önkormányzathoz benyújtott petícióban kérték a projekt leállítását, erre azonban László Imre polgármester szerint nincs lehetőség. Az egykori CBA áruház ingatlanát a kerület 2006-ban értékesítette, azóta magántulajdonban van, a kormány által elvont építéshatósági jogkörök hiányában pedig közel nullára csökkent a városvezetés beleszólása abba, hogy mi épülhet Újbudán. Az önkormányzat semmilyen módon nem vehet részt az építési engedélyezési folyamatban, hivatalosan tudomása sincs a kerületben tervezett építkezésekről: a beruházók csak kormányzati szervekkel kötelesek felvenni a kapcsolatot az engedélyek ügyében.
A testületi ülésen megjelent civilek mellett a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk képviselői is a beruházás ellen érveltek, lakóparképítésnek nevezve azt, miközben Újbuda küzd a kerület erőszakos kormányzati túlépítése ellen. Erhardt Attila alpolgármester leszögezte, a híresztelésekkel ellentétben nem lakópark készül a Csorbai úton, csupán egy háromszintes ház. – Az építési szabályzat szerint összesen 360 négyzetméter szintterületnyi épület kerülhet a telekre, ezt a méretet sok mindennek lehet nevezni, de lakóparknak biztosan nem – fogalmazott.
Egy módosítás hatása
A polgármester emlékeztetett: a 2018-ig hatályos Kerületi Építési Szabályzat (KÉSZ) szerint az áruház és a mellette álló gázfogadó telkére maximum 7,5 méter magas, összesen 900 négyzetméter összterületű épületet lehetett volna felhúzni. 2018-ban azonban a Hoffmann Tamás (Fidesz) vezette képviselő-testület az építhető épületek maximális alapterületét háromszorosára, 2700 négyzetméterre, magasságát pedig csaknem a duplájára, 14 méterre emelte – a helyiekkel való egyeztetés nélkül –, a közterületként bejegyzett parkolót pedig beépíthető telekké minősítette át. Így a területen most nagyobb épületet húzhat fel a fejlesztő, mint a korábbi szabályozás szerint tehette volna. A Csorbai úti ingatlan akkori tulajdonosát előnyös helyzetbe hozó módosítás egy másik jelentős beruházásnak is kedvezett: a közeli Andor utca 60. alatt 140 lakás építését tette lehetővé. Az az építkezés hamarosan indul, a lakók ennek sem örülnek. A vita során elhangzott: 2019 óta az önkormányzat egyetlen újbudai ingatlan esetében sem növelte a tulajdonosok beépítési lehetőségeit, kizárólag csökkentések történtek.
Parkoló újragondolva
Az építkezést ellenző lakók azt is kifogásolták, hogy az önkormányzat eladásra szánta a CBA-ingatlan melletti parkolót, a beruházó ugyanis erre a területre is igényt tartott. (Ennek beépítésére szintén a 2018-as szabályzatmódosítás ad lehetőséget.) Miután egy korábbi lakossági fórumon, illetve az Allende parki lakók petíciójából kiderült, hogy a helyiek nem örülnek az új épületnek, nem szeretnének megválni a parkolótól, és hiányolják az üzleteket a környékről, az önkormányzat tárgyalásokat kezdeményezett a beruházó céggel. Ennek eredményeként a parkoló eladásáról szóló szerződést felbontják, így az önkormányzati tulajdonú parkolóként üzemelhet tovább. Újbuda a CBA-telek tulajdonosával kötött megállapodásban továbbá elérte, hogy az eredetileg tervezett négyemeletes ház helyett háromemeletest építenek, 39 helyett 29 lakással, 15 százalékkal kisebb, mindössze 2600 négyzetméternyi területen. Emellett növelik a zöldfelületeket, megőrzik a meglévő fákat, az épület zöldtetős lesz, az aljában pedig üzleteket alakítanak ki.
Csernus László (Fidesz–KDNP) közölte, már májusban jelezte a vezetésnek, hogy ne adják el a telket, de az csak akkor reagált, amikor már a lakók is tiltakozni kezdtek. Hintsch György alpolgármester válaszában elmondta, fontosnak tartja, hogy egy önkormányzat ne ragaszkodjon görcsösen álláspontjához, és amikor új információk, helyzetek állnak elő, képes legyen korrigálni döntését. – Ezt tettük – fogalmazott az alpolgármester, hozzátéve, hogy ennél százszor nagyobb horderejű ügyek, mint például az akkumulátorgyárak építése kapcsán meg sem kérdezik a lakosság véleményét, sőt, törvénymódosításokkal elérik, hogy ne kelljen meghallgatni az embereket.
Nem lehet blokkolni az építkezést
Csernus László előterjesztése a második napirendi pontban változtatási tilalmat kért arra a régióra, ahol a Csorbai úti ingatlan helyezkedik el, ez három évig megtiltana a környéken minden építkezést. – Azt ígérni az embereknek, hogy semmi nem fog épülni ezen a telken, felelőtlen dolog – jelentette ki Erhardt Attila. Az alpolgármester kifejtette, ha a tulajdonos jogait építési jogának megszerzésétől kezdve hét éven belül módosítják, kártalanítás illeti, így a változtatási tilalom egy borítékolható vesztes pert, és akár több száz milliós kártérítést vonna maga után. A területen előbb-utóbb mindenképpen építkezne az aktuális tulajdonos. A tilalom emellett azzal is járna, hogy a környéken még egy szerszámos kamra falát sem lehetne lebontani. A képviselők végül nem szavazták meg az előterjesztést.
T. D.