Modern épületek kaptak védelmet Újbudán

Több mint egy tucat újbudai épület kapott áprilisban fővárosi helyi védelmet. Az építészeti örökség megvédését szolgáló program ezúttal a szocialista korszakra fókuszált.

A városképi, építészettörténeti szempontból értékes budapesti épületek helyi megvédéséről 2017-ben rendelkezett az önkormányzat, a Fővárosi Közgyűlés idei döntését a tavalyihoz hasonlóan társadalmi egyeztetés előzte meg: volt lakossági fórum, a javasolt épületek jegyzékéhez a főváros honlapján lehetett észrevételeket tenni.

A védelem alá vonást természetes vagy jogi személyek is kezdeményezhetik, de többnyire szakmai feltáró munka és értékvédelmi vizsgálat alapján kerülnek a javaslatok a nyilvánosság, illetve a közgyűlés elé. A védettséget szerző budapesti építmények listája 2023 elején már több mint 300 tételből állt.

Idén az 1945–1985 közötti épületekre fókuszált a feltárás a korszakkal foglalkozó szakemberek – Branczik Márta, Ferkai András, Kovács Dániel –, valamint a várostervezési főosztály részvételével. Az első körben javasolt, mintegy 150 tétel megtekintése, dokumentálása után végül 65 épület és két épületegyüttes megvédéséről döntött a közgyűlés, az érintett kerületek vezetőinek előzetes jóváhagyását követően.

Újbudán idén 15 épület került védelem alá, ebből három a Műegyetemhez tartozik: a Bercsényi Kollégium, a VI. épület és az E épület. Utóbbi a magyar beatzene fontos helyszíne volt, bemutatásában azonban inkább a minőségi anyagok alkalmazását emelték ki.

Kiemelkedő alkotásként méltatták az 1965-ben épült Alsóhegy utcai baptista imaházat (tervezője Csobaji Béla). A modern épületet unikális értéknek nevezték a szakértők, hozzátéve, hogy kivitelezése a gyülekezet kétkezi munkájával történt. Nehezebb lett volna megoldani ugyanezt az Ildikó téri református templomnál. A Szabó István által tervezett 1981-es épületnek a szakvélemény szerint ipari hatást kölcsönöz az alumíniumburkolat és a belső acélrácsszerkezet, „az utópisztikus architektúra olyan különleges kortörténeti emlék, amely védelemre érdemes”.

Koruk lenyomatai a profán célú épületek is, például Preisich Gábor lágymányosi lakóházai vagy a Kocsis utcai munkásszálló. A nyugati építészeti irányzatokkal is lépést tartottak a sas-hegyi Meredek utca egyes épületei. Az 1971-ben, Bene László tervei alapján befejezett szeizmológiai obszervatórium a nyersbetont előtérbe helyező brutalista stílus iskola­példája, kicsit odébb pedig Magyarország első, 1966-ban, Kévés György és Földvári Éva által tervezett teraszházai láthatók, amelyeket a nemzetközi építésztársadalom is elismert.

A ’60-as évek építészetét őrző architektúrája miatt tartották védelemre érdemesnek a Villányi út és a Tas vezér utca sarkán 1961-ben, Malomsoky József tervei alapján felépített kísérleti lakóházat A lapos tetős, loggiákkal tagolt ingatlan megőrizte eredeti külsejét – amihez a tulajdonosok hozzáállása is kellett –, az pedig továbbra is a városi legendák közé tartozik, hogy a tervezők annak idején kifelejtették a lépcsőházat, ezért különül el markánsan az épület fő tömbjétől.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support