Kulisszatitkokat fed fel Urbán Ádám fotóművész a Cirkusz a függöny mögött című tárlatán az Újbuda Galériában. A művész másfél évtizede foglalkozik e különleges világgal.
Urbán Ádám Cirkusz a függöny mögött című fotókiállításán a néző más szemszögből tekinthet be a cirkuszi világ titokzatos szférájába. Az április 27-én, az Újbuda Galériában megnyílt tárlaton fény derül arra, mi rejlik a függöny és az illúzió mögött.
A fotográfus már gyerekkorában is rajongott a cirkuszért, felnőttként kötődése csak erősödött. A Fővárosi Nagycirkusz művészei 15 évvel ezelőtt fogadták be: légtornászok, artisták, zsonglőrök, a porond sztárjai tették lehetővé, hogy azt a világot mutassa meg, amely a közönség számára láthatatlan. – Ez a legmagasabb fokú bizalom, amit fotós elérhet – vallja Urbán Ádám.
Hasonlóan dolgozott Aszódon is, ahol jelentős időt töltött elítélt fiatalkorúak között, így nyert betekintést egy olyan zárt közösség életébe, ahol a kívülállóknak mély, zsigeri elutasítás és kirekesztés jut. A kialakított bizalom eredményei láthatók fotósorozatain, a szakma elismerése is ezt visszhangozza.
A kiállítás a Budapest FotóFesztivál részeként május 22-éig tekinthető meg.
T. K.


