Kiemelkedő nevelőket díjaztak a bölcsődék napján

Bár a kormány 2014–2020 között 110 milliárdot költött bölcsődei férőhelyek létesítésére, még mindig rengeteg település van az országban, ahol szinte csodára van szükség ahhoz, hogy valaki belátható időn belül helyet találjon kisgyermekének. Budapesten bevett gyakorlat, hogy a szülők már a várandósság ideje alatt jelentkeznek a bölcsődéknél. Újbuda bővítéssel igyekszik enyhíteni a helyhiányon.

– A kerület bölcsődei férőhelyeinek száma bővül és bővülni fog – jelentette ki Bakai-Nagy Zita alpolgármester a Magyar Bölcsődék Egyesülete módszertani rendezvényének megnyitóján a B32 Galéria és Kultúrtérben. Ezen az eseményen általában a friss jogszabályi változásokról tájékoztatják a szakmát, de ezúttal mindenkit a férőhelykérdés érdekelt leginkább. Az elmúlt néhány évben ugyanis országossá vált a bölcsődehiány.

A helyzetet súlyosbítja, hogy éppen azokon a településeken nagy a gond, ahol a legnagyobb szükség volna bölcsődére. Különösen rossz a helyzet Pest megyében és Budapesten. A szakszervezet szerint ennek az az oka, hogy a fővárosban és környékén sok a munkahely, így több fiatal költözik ide, akik általában gyerekeket is vállalnak. Ebben a régióban ezért már a várandós anyák feliratkoznak a várólistákra, hogy sorra kerülhessenek. A felmérések azt mutatják, egyre több szülő menne vissza dolgozni minél hamarabb, ám szinte mindenhol várólistákkal találkozik.

Az elmúlt három évben Újbudán egy nyolcférőhelyes minibölcsőde létesült, a Bóbita bölcsődét pedig 28 férőhellyel bővítették, így a kerület összesen 880 kisgyermek ellátását képes megoldani. – A férőhelyekre óriási szükség van, tavaly 152 fős várólista alakult ki a XI. kerületben, ebből 50 gyereket sikerült év közben elhelyezni – tájékoztatott Unger Katalin, az Újbudai Bölcsődei Intézmények vezetője. Bakai-Nagy Zita hozzátette, az önkormányzat tervei között szerepel egy pályázati úton megvalósuló, 56 férőhelyes intézmény építése, amely SNI-s gyerekek bázisbölcsődéjeként működhetne a jövőben. Az alpolgármester arról is beszámolt, a Családháló Díjra idén is sok kerületi kisgyermeknevelőt jelöltek, összesen hetet, így jó esély van arra, hogy 2022 legjobb bölcsődei gondozója újbudai legyen.

T. D.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support