Ady/Petőfi – színházi előadás a B29-ben

Újbuda Önkormányzatának támogatásával rendhagyó, ingyenesen megtekinthető színházi előadásra kerül sor a B29 Ifjúsági Közösségi Térben. (1114 Budapest, Bartók Béla út 29., bejárat a Kelet kávézó melletti udvarból). A Scherer Péter rendezésében megvalósuló előadás időpontja: 2023. április 19., 18 óra.

Nézőművészeti Kft független színházi társulat 2012 decemberében mutatta be Ady/Petőfi című iskolaszínházi előadását, mely azóta több mint 225 alkalommal került bemutatásra, budapesti és vidéki középiskolákban, színházakban és egyéb kulturális intézményekben.

Gyakran találkozni azzal az általános vélekedéssel a diákok körében, hogy mindenki, aki a tankönyvekben szerepel, csak egy távoli, piedesztál álló, morálisan vitathatatlan erényeket felmutató hérosz lehetett, s el sem tudják képzelni (bár az életrajzok gyakran utalnak erre, a részletektől megkímélve), hogy milyen problémákkal, emberi gyarlóságokkal, hétköznapi drámákkal volt az ő életük is teli. Ahhoz, hogy egy irodalmi mű, vers, regény igazán meg tudjon érinteni, le kell tudni bontani ezt a falat múlt és jelen között. Beszélgetni Petőfi vágyairól vagy éppen szerelmi csalódásairól, Ady betegségeiről vagy pénz gondjairól. Korabeli dokumentumokat, naplókat, leveleket és természetesen magukat a műveket (verset és prózát egyaránt) felhasználva emberi közelségbe hozva, talán személyesebb viszony és összetettebb kép alakulhat ki róluk, és talán a művekre is másképpen tekinthetünk majd

Az előadás 2014-ben elnyerte a 7. Gyermek-és Ifjúsági Színházi Szemle különdíját, valamint a 2014‐es ASSITEJ Gyermek‐ és Ifjúsági Színházi Biennálé legjobb ifjúsági előadásnak járó Üveghegy‐díját

Az előadás után alkalom nyílik az alkotókkal is beszélgetni a látottakról, a két költőóriásról, irodalomról és költészetről.

Ha szereti a rendhagyó színházi előadásokat, vagy csak érdeklődik a költészet iránt, vegyen részt ezen a különleges előadáson. Nagy szeretettel várjuk!

A részvétel ingyenes, de kérjük, hogy lehetőség szerint részvételét az ifjusag@ujbuda e-mail címen jelezze számunka.

Játsszák: Katona László és Kovács Krisztián

Dramaturg: Gyulay Eszter

Rendezte: Scherer Péter

Az előadást 14 éves kor felett ajánljuk!

A ROVATBÓL