Több jut idén a rászorulók támogatására és a zöld pályázatokra

A szociális ügyek, a környezetvédelem és a sport terén igencsak eseménydús évet tudhat maga mögött az önkormányzat. A fenti területekért felelős Bakai-Nagy Zita alpolgármester szerint az infláció és a rezsinövekedés okozta szociális válságra, az energiatudatosság hiányára és a közösségek igényeire 2023-ban is hathatós válaszokat kell adni.

Az év végén megszavazott szociális csomag részeként növelték a juttatások mértékét, de új támogatási formákat is bevezettek. Kiken szeretnének segíteni?

A támogatások átalakítása során is az a cél vezérelt minket, hogy minden hozzánk forduló rászorulón segíteni tudjunk. Ehhez persze fedezet szükséges, ennek kapcsán a polgármester úgy határozott, hogy ne legyen felső korlátja a szociális támogatásoknak. A testület 350 millió forintos keretösszeggel megszavazta a szociális támogatásra fordítandó összeget, de ha annyian jelentkeznének, hogy ez elfogy, akkor kipótoljuk a krízisalapból. A rezsiválságra válaszul októberben fél évre kapható kiegészítő energiatámogatást vezettünk be, amely november 1-jétől április 30-áig vehető igénybe. Az összesen 60 vagy 90 ezer forintos támogatást havi 10–15 ezer forintos segítséget jelent jövedelmi viszonytól függően. A talán legfontosabb támogatási formánk mellé felvehető az évi 24–48 ezer forint értékű fővárosi rezsitámogatás is. A gyógyszerek is nagyon megdrágultak, ha egyáltalán lehet kapni őket, ezért a gyógyszertámogatást is megemeltük 10 ezer, illetve 15 ezer forintra. Ezeknek a megnövelt támogatásoknak, azt gondolom, érzékelhető hatásuk van. Támogatásainkat a minimálbérhez kötöttük – ez jelenleg 232 ezer forint –, ennek egy meghatározott százalékához igazítottuk az igénylési lehetőséget. Az igénylés nem bonyolult, a nyomtatványokhoz az ujbuda.hu-n és az önkormányzat szociális ügyfélszolgálatán lehet hozzájutni, ahol a kollégák mindenben eligazítják az ügyfelet, még a kitöltésben is segítenek. A téli időszakban pedig nem hagyhatjuk ki a sorból azt sem, hogy szén-monoxid-érzékelőket adunk a rászorulóknak. Ez azért különösen fontos, mert sokan éppen a szűk pénztárcájuk miatt nem tudják ellenőriztetni vagy korszerűsíttetni fűtőberendezéseiket, így megnőhet az esély a CO-szivárgásra.

2020 óta sok időt töltöttünk a fertőző betegségek árnyékában, így megnőtt életünkben a védőoltások jelentősége. Újbuda támogat bizonyos oltásokat, de a jogosultságot meg kell szerezni.

Talán nem mindenki tudja, hogy kétéves kor alatt nemcsak kötelező oltásokat kaphatunk, de vannak fizetősek is, amelyeket nem mindenki engedhet meg magának. Utóbbiak közül mi a meningococcus B, a rotavírus és a kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni oltást, illetve 65 év felett a pneumococcus okozta tüdőgyulladás elleni vakcinát támogatjuk. Az igénylő először beszerzi a szükséges orvosi ajánlást, megveszi a gyógyszertárban az oltást, beadja a papírokat, majd utólagos elszámolással, a 30 napnál nem régebben beadott oltásra megkapja a támogatást. A meningococcus B-re 30 ezer, a többire 15 ezer forint támogatás jár. Van egy szociális támogatásokról szóló füzetünk, amiből minden fontos tudnivaló kiolvasható az összes támogatási formánkról. A füzethez a szociális és a 60+ ügyfélszolgálatainkon lehet hozzájutni, valamint olvasható az ujbuda.hu oldalon.

Az elmúlt évek megmutatták, milyen gyorsan változhatnak a szociális szükségletek. Tegnap még a Covid miatt munkájukat elveszítők szorultak segítségre, ma már a rezsiválság szedi áldozatait. Milyen támogatásokra jelentkezik most igény?

Folyamatosan próbálunk reagálni az új igényekre, és én úgy látom, mostanra minden igényre, kérésre létezik támogatási formánk. Az alkalmazkodás generálta a nyelvtanulási támogatás átalakítását is: korábban a nyelvvizsgadíjat fizettük ki, de mivel alacsony volt rá az igény, bevezettük a nyelvtanfolyami részvétel támogatását.

Társasházak, civilek is indulhatnak pályázatokon, amelyek egy része környezetvédelmi szemléletben született. Mi a célja ezeknek?

Az egyik legfontosabb ezek közül a lakóház-felújítási pályázatunk, amely energetikai fejlesztéseket tesz lehetővé. Tavaly 160 társasház korszerűsítését tudtuk támogatni, idén pedig 105 millió forintot fogunk erre költeni. A Zöld Sziget pályázatra nemcsak társasházak, de iskolák, magánszemélyek is jelentkezhetnek a portájuk előtti terület zöldítése céljából, hogy ezzel is kicsit szebb környezetben élhessék mindennapjaikat. Folytatjuk az egyre népszerűbb esővízgyűjtőtartály-, illetve komposztláda-igénylő programot, amely szintén a környezetvédelmet hangsúlyozó személetformálást támogatja. Civil környezetvédelmi pályázatunk részeként pedig egyesületek, magánszemélyek, kis közösségek pályázhatnak olyan projektekre, amelyeket saját környezetükben valósítanának meg. A kertészkedni szerető, de lakásban élő lakók számára bevezetjük a balkonszépítő pályázatot, hogy virágossá tehessék az erkélyüket. Emellett indul a rossz energiahatékonyságú háztartási gépek cserepályázata, amellyel szeretnénk elérni, hogy kikerüljenek a háztartásokból a régi bojlerek és hűtőgépek. Erre a zöld programra 10 millió forintot különítettünk el, a gépek árából 50 százalékot, maximum 50 ezer forintot áll az önkormányzat.

Önkormányzati munkájában a családosokkal is foglalkozik. Rájuk milyen programok várnak?

Családbarát kerületként tavaly folytattuk a babakocsis sétanapot, amelyre nagyon sokan eljöttek. Az önkormányzattól sétáltunk a Feneketlen-tavi parkon át a Bikás parkig. Több mint 60 kismama és kispapa jött el, jókat beszélgettek, a program végén pedig ringató foglalkozáson vettek részt. Azt láttam, nagy igény van az eszmecserére, egymás segítésére, és arra, hogy kérdezhessenek egymástól és a szakembertől is. Ezért idén négy-hat alkalommal szeretnénk komplex másfél órás programot szervezni kismamáknak és kispapáknak, ahol a séta mellett például védőnői előadáson is részt vehetnek.

Mit vár 2023-tól? Mi az, amivel elégedett lenne, amikor visszatekint erre az esztendőre?

Azzal, ha minden programunk, tervünk megvalósulhatna. Azt szeretném, hogy még jobb legyen Újbudán élni, és ezért mindent meg fogunk tenni. Ennek szellemében küzdünk tovább a Déli Körvasút környezetromboló beruházása ellen. Már sikerült megakadályoznunk a fák kivágását, de a küzdelem tovább folytatódik a Hamzsabégi sétány megmentéséért.

T. D.

A ROVATBÓL