Bellozzo® Budaörsön – minőségi olasz ételek gyorsan

Már nem kell a belvárosba autóznunk, ha eredeti olasz ízekre vágyunk, mert január 10-én megnyílt a Bellozzo® Budaörsön, az Auchan parkolójában. Ha gyorsan szeretnénk friss, minőségi alapanyagokból készült olasz ebédet vagy vacsorát hazavinni egy nagyobb bevásárló túra után, még a kocsiból sem kell kiszállnunk, hiszen a Bellozzo® egy új, autós éttermet hozott el a környék lakóinak és az átmenő forgalomnak.

Meglepetéssel készült a Bellozzo étteremlánc kilencedik egysége, ahol a kedvenc tésztánkat vagy pizzánkat már az autónkból is kérhetjük: megérkezett Budaörsre a Bellozzo® első drive, vagyis autós kiszolgálású étterme!

A digitális menütáblákon megjelenő választékból az autósok könnyedén, kiszállás nélkül leadhatják rendelésüket a diszpécseres terminálnál, majd rövid várakozás után egészen az étterem drive ablakáig gurulva kapják meg azt.

A menüt böngészve egyértelműen az olasz ízvilág köszön vissza: tészta és pizza nagy választékban, ráadásul tetszőleges méretben és minden szájíz szerint – az örök klasszikusok kedvelői is kedvükre válogathatnak, de a különlegesebb ízeket kedvelők számára is széles a paletta. Természetesen könnyebb ételekre vágyóknak is számtalan választási lehetőséget nyújt az étterem a salátáival, valamint az édesszájúak is kényeztethetik magukat mennyei tradicionális desszertekkel és eredeti olasz kávéval. Mindezeken túl a Bellozzo® sajátmárkás limonádékkal is büszkélkedhet, melyek egyedi ízviláguknak köszönhetően garantálják a felfrissülést. A limonádé-termékcsalád ráadásul 100 százalékban fenntartható alumíniumcsomagolással rendelkezik, emellett a diétázókra és cukorbetegekre is gondol, mert cukormentes, zéró változatban is kapható.

Az étterem a „minőségit frissen” jeligét követi, a Bellozzo® a minőségi alapanyagokról, a gyors és barátságos kiszolgálásról, a remek ár-érték arányról ismert már több mint hét éve, és ezennel sokszínű palettája egy drive étteremmel is bővült!

X

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support