Mindenki megfért egymás mellett a Duna mentén

Továbbra is a Duna közelsége, a vadregényes partszakasz, a nyugalom és a csend az Árasztó-part legfontosabb értéke. Idén a Város és Folyó Egyesület (Valyo) május elejétől október végéig üzemeltette – Újbuda  Önkormányzatának támogatásával – a napozóágyakkal és tűzrakókkal berendezett pihenőparkot.

A tavalyi visszajelzések alapján egy komposzt alomszék is lehetővé tette, hogy több időt lehessen a parton tölteni. Idén is megjelent minden korosztály korábbi és új látogatókkal: családok, baráti társaságok grilleztek, idős vagy fiatal párok napoztak, sétáltak, kisgyerekek homokoztak, emellett sportolók és kutyasétáltatók is használták feltöltődésre a területet. Iskolás csoportok is sportoltak itt testnevelésóra vagy kirándulás során. A Magyarországon tartózkodó menekültek jobb ellátása érdekében ukrán, orosz és angol nyelvű információs táblákat is kihelyeztek a nyár derekán. A kis virágoskertek gondozásából a helyiek is kivették részüket, sokan locsolták a növényeket.

Az idei kérdőíves felmérés számos tanulsággal szolgált. A válaszadók közel kétharmada albertfalvai és kelenvölgyi lakos, véleményüket beépítik a jövő évi tervekbe. A kitöltők 86 százaléka kevesebb mint 30 perc alatt ért ki az Árasztóra, ami a hely lokális szerepét igazolja. Az árnyékos részek és a vízparti fák számának növelése a legfontosabb, bár idén az alacsony vízállásnak köszönhetően sokan birtokba vették az ártéri faligetet. Jelentős  infrastrukturális elem volt az illemhely, amire továbbra is szükség lesz a kitöltők szerint.

A part egyik sokat említett vonzereje a közösségi élmény megélése volt a látogatók szavai szerint.

„Mindenki, kutyàs és nem kutyás, gyerekes és nem gyerekes, fiatal és idős is megfér egymás mellett a nagy területen.”

„Kulturált pihenőhely, a szemetet végre volt hova tenni, életet lehelt egy elhagyott részbe, olyanok is jönnek, akik addig sosem.”

„Fogyasztási kényszer nélkül lehettünk ott, nem volt nagy tömeg, ingyenes volt a sütögetési lehetőség.“

Az idei Árasztó-part megnyitása szimbolikus volt: az első száz látogató közel hatvan vízi járművel  érkezett. Budapesten átevezve hozták a Római-part szellemiségét, remélve, hogy az Árasztó a jövőben olyan fontos zöld területe és kikapcsolódási helyszíne lehet Újbudanak, mint a Római Óbudának.

Az Árasztó-part jelentőségét és hangulatát egy a kérdőívben adott válasz így foglalta össze: „Nagy közösségkovácsoló ereje volt, és csak szimplán jó volt lejárni, mert rendezett és élettel teli”.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support