Igazi karácsonyi hangulatban, a „Mennyből az angyal” eléneklésével indult az idei ünnepi vásár az Etele téren, advent első vasárnapján. A mindenki által jól ismert klasszikust a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola gyermekkara adta elő. A kórust az Újbudai Junior Ki Mit Tud díjazottjainak előadása, majd dr. László Imre polgármester követte.
A polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy az idei ünnepre a háború, a súlyosbodó gazdasági válság árnyéka vetül, ezért most elsősorban nyugalomra és békére van szükség. Kiemelte, advent üzenete az is, hogy egymás felé forduljunk, kinyújtsuk kezünket, és minden erőnkkel segítsük a rászorulókat.
Dr. Blázy Árpád, az újbudai evangelikus egyházközösség vezetőjének szavai után az első adventi gyertya közös meggyújtása, majd egy látványos tűzzsonglőr show után a könnyűzenei program következett. Előbb Vásáry André arany- és platinalemezes szopránénekes, majd Erdei Zsolt gitárművész kápráztatta el a szép számú közönséget.
Az Újbudai Advent mától egészen december 24-ig nyitva áll. A jövő hónap közepétől korcsolyapályával, a hétvégéken különleges programokkal, koncertekkel, arcfestéssel, gyermekműsorokkal és látványos bemutatókkal várja az érdeklődőket. Természetesen a „Nagycsaládosok Karácsonya” sem marad el, a „Fogadj örökbe egy kívánságot!” akció keretében pedig a nehéz körülmények között élő gyermekek karácsonyát igyekeznek a szervezők szebbé tenni.
A hagyományos karácsonyi vásár rendezője idén is Újbuda Önkormányzata, támogatója pedig ezúttal az ETELE Plaza.



















