Ezen a hétvégén is remek volt a hangulat az Újbudai Adventen

Bár az idő borús volt, az ünnepi hangulat az eső és a szél ellenére sem maradt el a hétvégén. Az Etele téri színpad fellépői gondoskodtak róla, hogy a vásári forgatagban ismét felcsendülhessenek kedvenc slágereink és karácsonyi dalaink.

Az Újbudai Advent rendezvény-sorozat szombati programját Hajdú László gitárkoncertje nyitotta meg, majd Tóth Tamás Vitold lépett színpadra és kápráztatta el a nézőket csodálatos hangjával.

A Junior Ki Mit Tud ének kategóriájának 2022-és nyertesét a Fényvarázs ledes produkció váltotta, amelyben legalább annyi örömüket lelték a felnőttek, mint a gyermekek. Pál Dénes pedig szebbnél szebb dalokkal hozta el az ünnepi hangulatot az Etele térre. Az estét ismét Erdei Zsolt fantasztikus gitárkoncertje zárta.

Az ezüstvasárnapi programot egy interaktív tűzzsonglőr produkció vezette fel, amit a GloriArt Brass rézfúvós koncertje követett.

Az est sztárfellépője, Caramel pedig igazi slágerekkel örvendeztetett meg bennünket az adventi forgatagban. A hétvége záróakkordjaként a Room Service – Bryan Adams Tribute & Unplugged lépett színpadra.

Jövő héten is várunk minden szórakozni vágyót az Etele térre, hiszen újabb színes programokkal és sztárfellépőkkel készülünk!

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support