Színes falak, végtelen utak

Október végén új sportlétesítménnyel gazdagodott a kerület: az Újbuda Centerben megnyílt az ország egyik legnagyobb boulderbázisa, ahol a falmászók a kezdőtől a legmagasabb szintre is eljuthatnak.

A család- és állatbarát terem csapata a magyar mászósport elitjéből állt össze: mászók, edzők és tapasztalt teremüzemeltetők hosszú hónapokon át alakították ki, kimondottan azzal a céllal, hogy Újbudán legyen egy olyan központja a mászósportnak, ahol nemcsak szimplán tréningezhetnek a mind népszerűbb sportág művelői, de akár egy egész délelőttöt vagy délutánt is el tudnak tölteni.
Hogy miért Újbudán nyílt meg a monumentális, de a színekben és fényekben gazdag beltér miatt mégis barátságos létesítmény? – Nem véletlenül esett épp a Lágymányosi-öböl menti városrészre a választás – árulta el ottjártunkkor Kucsera Bálint, a terem ügyvezetője. – Régóta kerestük a megfelelő helyszínt, és ez ma Budapest talán legdinamikusabban fejlődő területe. A környező irodaházakból is egyre többen járnak át, emellett a város minden pontjáról jönnek ide a mászók – tette hozzá.

Az 1200 négyzetméteres, üvegplafonos terem alighanem a legtágasabb és legfényesebb ilyen sportlétesítmény Magyarországon. A tízezer különböző, folyamatosan változtatott mászófogás pedig garantálja, hogy gyakorlatilag nincs két egyforma útvonal, így nincs két egyforma edzés sem, és mivel az egyes falakon mindenki a maga szintjén tud mozogni, ez a családoknak is kiváló lehetőség az aktív kikapcsolódásra.

Miért jó a mászás a gyerekeknek, miért tartják ezt a sportot a világ egyik legkiválóbb közérzetjavító és közösségformáló szabadidős programjának 0-tól 100 éves korig? Erről Gajárszki Áron, a terem sajtókapcsolati munkatársa beszélt, akiknek a neve nem véletlenül ismerős a sportrajongóknak: a világbajnoki ezüstérmes kenus évek óta hódol a falmászásnak, ma már gyerekeivel együtt.

– A gyerekek nem csupán fára szeretnek mászni, kétgyerekes apukaként ezt tapasztalatból is mondom – mosolygott Áron, hozzátéve, hogy a mászás a negyedik alapvető emberi mozgásforma a gyaloglás, a futás és az úszás mellett. – Nemcsak a mozgásfejlődést, például a kéz-láb koordinációt segíti, hanem a különböző kognitív képességeket is a gondolkodás gyorsaságától a koncentrációig. Ráadásul a mászásnak megvan az az előnye, hogy a gyerek élvezi, nem kell unszolni a mozgásra – sorolta a korábbi válogatott kenus.

Az újonnan nyílt teremben már 6 éves kortól várják a kicsiket, egy-egy edzés jellemzően 90 perces, és legfeljebb tíz gyerekkel foglalkoznak az edzők egyszerre. A bemelegítés után különféle bouldereken, azaz utakon kell felmenniük, ezeket mindenkinek a saját szintjének megfelelően választja ki a foglalkozásvezető – tudtuk meg. Egy ilyen kiscsoportos edzés erős közösségi élményt is nyújt, mivel a gyerekek egymást biztatva, segítve tudják leküzdeni az akadályokat.

Kevéssé ismert, de az indoor mászósportnak komoly kerületi hagyományai vannak. Az első hely ettől nem messze nyílt meg, de már jó ideje nem volt nagyobb terem Újbudán. A mászósportot az elmúlt 10-20 évben befutott sikere már az olimpiáig repítette, tavaly mutatkozhatott be Tokióban. Az újbudai létesítmény megálmodóinak tervei között ezért is szerepel, hogy a kezdők mellett a profiknak, a magyar válogatottnak is legyen itt dedikált edzőfala. – Ez egy olyan fogássűrű fal, ami a nyugat-európai sztenderdeknek is megfelel, ezen edzenek jelenleg a legjobbak – árulta el Kucsera Bálint, aki maga is többszörös magyar bajnok mászó.

S bár a falmászás tipikusan téli sportnak tűnik, a tervek szerint a nehéz gazdasági helyzet ellenére a 100 százalékban magyar magántőkéből felépült újbudai terem télen-nyáron nyitva fog állni a mászás iránt érdeklődők, illetve a hobbi- és versenysportolók előtt.

Extrém tömegsport
Az indoor, azaz beltéri mászósport Magyaror­szágon az utóbbi öt évben annyira népszerűvé vált, hogy ma már nemhogy kilépett az extrémsport kategóriából, de lassan a tömegsport határait feszegeti. Egyes felmérések szerint már 2019-ben a legnépszerűbb családi és csapatépítő programok közé tartozott.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support