Bíróságra viszi Újbuda a Déli Körvasút engedélyét

Nem teljesíti a korábbi bírósági döntésben foglaltakat a Déli Körvasút beruházás most kiadott, újabb környezetvédelmi engedélyének alapját képező hatástanulmány.

A dokumentumban továbbra is komoly hiányosságok vannak, ezért Újbuda Önkormányzata bíróságon támadja meg az új engedélyt.

A Fővárosi Törvényszék a korábbi környezetvédelmi engedélyt megsemmisítő határozatában részletesen kitért arra, milyen szempontok alapján kell elkészíteni a hatástanulmányt, ezeket a beruházó azonban nem, vagy csak részben vette figyelembe. A vizsgálat egyebek mellett nem tér ki a lehetséges alternatíva, a hőhatás és a hőszigethatás vizsgálatára, a zajvédelemre, illetve a természetkárosító hatásokra sem. Az önkormányzat már a megismételt engedélyezési eljárás során is jelezte a hatóságnak a hiányosságokat, hangsúlyozva, hogy nem támogatja az engedélyt, ha nem felel meg ezeknek a feltételeknek.

Újbuda Önkormányzata továbbra is a kerületi lakosok érdekeit tartja szem előtt, ezért korábbi döntéseivel, intézkedéseivel és véleményével összhangban az előírt határidőn belül megtámadja a 2022. november 11-én kelt környezetvédelmi engedélyt.
A kerület vezetése hisz abban, hogy sikerül megakadályozni egy, át nem gondolt, környezeti szempontból több mint aggályos beruházást, amely az építéssel, majd az üzemszerű működéssel túlzott környezetkárosítást okozna. A jelenlegi tervek szerint évente 51 ezer tehervonat haladna át a kerületen.

Az önkormányzat nem a vasúti személyforgalom fejlesztését kívánja megakadályozni, hanem a nem budapesti célú tranzit teherforgalom alternatív vasútvonalra helyezésével kívánja elérni az optimális, a meglévő környezetet és a kialakult természeti értékeket legkevésbé érintő műszaki megoldást.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support