Nagy dobás lett a II. Újbuda Streetball Fesztivál

A Bikás parkban megrendezett fordulóval ért véget a II. Újbuda Streetball Fesztivál fesztiválhangulatban, magas színvonalú kosárlabdameccsekkel.

A tavaszi sikeren felbuzdulva pattogtak a labdák és potyogtak a pontok ősszel is az Újbudai Streetball Fesztivál három helyszínén: szeptember 25-én Gazdagréten, október 9-én Őrmezőn, végül október 16-án a Bikás parkban. Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. és Újbuda Önkormányzata közös szervezésének eredményeként a játékosok mindhárom alkalommal profi körülmények között léphettek pályára, az utolsó fordulóra két korosztályban összesen tizenhat csapat nevezett be.
Korábbi első- és másodosztályú kosárlabdások, illetve a Bikás park Budapest-szerte ismert streetball-közösségének képviselői mellett szerelést húzott Keller Zsolt önkormányzati képviselő, az esemény ötletgazdája, egyúttal szervezője is, aki Bakai-Nagy Zita alpolgármesterrel közösen az esemény védnöke volt.
A meccsek és a szervezés színvonala azt mutatja, hogy a tavasszal útjára indult és minden bizonnyal jövőre is folytatódó fesztivál kezdi kinőni magát, és egyre több újbudait, illetve budapestit fog bevonzani a kosárlabdasportba, általában a mozgásos kikapcsolódás világába.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support