A színház agora, fórum, találkozóhely

Jordán Tamás színész, színházalapító, színházigazgató, számos díjjal jutalmazott művész, a Nemzet Színésze. Nyolcvanadik évében jár, és aktívan dolgozik. Azon az úton halad, amely élete értelme felé viszi: a feladatok tökéletes teljesítéséig, mesélte lapunknak.

• Talán nem mindenki tudja, hogy Újbudán nőtt fel. Milyen érzés visszatérni a kerületbe?
Három- és huszonhat éves korom között laktam a Budafoki úton, a Gellért tér közelében. Itt volt az első otthonom, ahol öt testvéremmel és a szép kort, 103 évet meg­élő édesanyámmal és édesapámmal éltünk. A környék egészen máshogy nézett ki. Bálint András színész barátommal sokat játszottunk itt az 1950-es években, akkor még lehetett az utcán focizni. Gyerekkoromban csak elvétve tűnt fel egy-egy autó. A Duna-part murvás és kavicsos volt. A Petőfi híd sem épült meg, a környéke elvadult volt, kis tavacskákkal, ősi tájjelleggel. Mi csak dzsungelnek hívtuk. A Gellért-hegy oldalában lévő park szintén nagy kedvenc volt, ott indiánosdiztunk. A Zenta utca és a Bartók Béla út sarkán egy laktanya állt rácsos ablakokkal, őrségváltással. Nagyon szerettem itt élni, a kerület adta a gyökereimet.


• Az iskoláit is itt végezte…
A mostani Gárdonyi Géza Általános Iskolába jártam, akkor még Bartók 27-nek hívták. A középiskolát a Villányi úti József Attila Gimnáziumban végeztem, ez most a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elődjén, a Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen az általános mérnök karon földmérő mérnök szakra jártam. A kerület mostani arculata is tetszik. Jó látni a fejlődést. A Bartók Béla utat és környékét ismerem a legjobban, ahol egymást érik a kávéházak és kultúrhelyek. Örülök, hogy a Hadik Kávézó is visszakapta eredeti rendeltetését. Talán nem mindenki tudja, hogy korábban egy áruház működött a helyén. Az egész környéken kellemes a hangulat.


• A kerületből végül elköltözött, a geodéta pályát is maga mögött hagyta. Új út nyílt ön előtt, amelyen barátja, Bálint András is segítette első lépéseit.
A barátságunk az általános iskolában kezdődött, a gimnáziumban egy évfolyamba jártunk. Több ezer gombfocimeccset játszottunk, sülve-főve együtt voltunk. Aztán érettségi után őt fölvették a színművészeti – akkor még – főiskolára. Bálint András vitt el az 1957 és 1991 között működő, Egyetemi Színpad nevű kis színházba, ahol az Univer­sitas Együttesben játszottam Ruszt József vezetésével. Csaknem tíz esztendeig dolgoztam ott, nagyon jól éreztem magam. Közben elvégeztem a műegyetemet, megkaptam a földmérő mérnöki diplomát, el is helyezkedtem. Még az is felmerült, hogy otthagyom az Egyetemi Színpadot. Az ottani világ azonban annyira tetszett, hogy végül maradtam. Abban az időszakban Aczél György „TTT” kultúrpolitikai koncepciója volt érvényben. A tartalmakat három kategóriába sorolták: támogatott, tűrt, tiltott. Mi a középsőbe tartoztunk, tehát hallgathattunk Beatles-számokat. Eljátszhattuk Eugéne Ionesco román–francia író abszurd drámáit. Óriási koponyákkal találkoztam: a budapesti szürkeállománnyal, a fővárosi értelmiség vezetőivel. Ekkor alakult ki az a meggyőződésem, hogy a színház nemcsak az előadások terepe, hanem – mondom a három bűvös szót, amit mindig hajtogatok – agora, fórum, találkozóhely. A színháznak az a dolga, hogy befogadja az embereket, találkozásra, vitára kényszerítse őket. Ez ma már hiányzik belőle, az emberek bezárkóztak, befelé fordultak.


• Hol tart most a színház?
Olyan jó lenne azt mondani, hogy a színház és a művészet még most is meghatározza a közéletet. Sajnos az ellenkezőjét érzem. A színház társadalmi szerepe ma – bocsánat, nehéz szívvel mondom ezt – nulla. Bárkivel vitába szállok ezzel kapcsolatban. A színház nagyon rossz helyzetben van. Nem mindig volt ez így. Szombathelyen egy városi, művészi közösségből összeverbuválódott csapattal 2007-ben a semmiből hoztuk létre a Weöres Sándor Színházat. Kaposvárott a Csíky Gergely Színház is meghatározó szerepet játszott a város kulturális életében. (Jordán Tamás 1980–1991 között volt a kaposvári színház társulatának tagja. – a szerk.)


• Később a Nemzeti Színház igazgatója lett. Hogyan élte meg az ön által leírt folyamatot, amely szerint a színház közéletformáló ereje szisztematikusan megszűnt?
Nem tudok az egykori geodéta és matematikus bőrömből kibújni. Vegyük példaként Szombathelyt. Jó esetben háromezer embernek van színházi bérlete, és jó indulattal talán hatezer másik szeret egy-egy előadást megnézni. Talán még azt is meg merem kockáztatni, hogy az élmény hatással van rájuk. A város lakossága 76 ezer fő. Nagyon jó, hogy általunk hatezer ember részesül kulturális élményben, de mi van a többi 70 ezerrel, akikre nem tudunk hatni?


• Sokat tett annak érdekében, hogy mindez megváltozzon. Ez a küzdelem a Nemzeti Színház igazgatójaként kulminálódott?
A Nemzeti Színház külön beszélgetés témája is lehetne. Igazgatóságom idején a Nemzeti Színház olyan politikai és művészeti helyzetben volt, amit senkinek nem kívánok. Csak ellenséges indulatok vettek körül. A jobboldalnak az nem tetszett, hogy a baloldal nevezett ki. Utóbbi pedig árulónak tartott, mert az Orbán Viktor által megbízott Siklós Mária tervezte, megvetett épületet legitimáltam. Súlyos konfliktusok voltak ezek, és fájt, hogy árulónak tartanak. Nagy meccs volt, mire elfogadtattam az intézményt.


• Korábban azt mondta, a színésznek kicsit mindig bele kell halnia a szakmába. Akkor is, ha József Attila-verset mond, és akkor is, ha színházi szerepet játszik. Színházigazgatóként is így érezte?
A kérdés teljesen helytálló és jó. A válasz viszont bonyolultabb, igyekszem egyszerűen válaszolni. A jelenlegi politikai helyzet nekem olyan, mint egy vallásháború. Nem nézetek, érdekek, inkább hitek állnak egymással szemben. Ha azt kérdezi tőlem, érdemes-e belehalni a színházi szakmába, azt mondom: kérdezzük meg Luthert, hogy megérte-e képviselni a meggyőződését. Hiszem, hogy a színházért folytatott harcban nemcsak érdemes, de muszáj felvenni a kesztyűt.

• Tavaly mutatták be az Unoka című filmet, amelyben a nagypapát játssza, aki egy telefonos csalás áldozata lesz. A film egyebek között az önmagát feleslegesnek érző idős generációról szól. Ön is tapasztalt hasonlót?
Sajnos igen. A mai világ nehezen tudja elviselni az öregeket. A fiatalabb generáció nem mindig és nem mindent tesz meg azért, hogy kifejezze a hálát, amellyel tartozik. Vannak társadalmak, ahol az idős embereket megbecsülik, tisztelik, beszélgetnek velük, tanácsot kérnek tőlük. A generációknak nagy szükségük van egymásra. Ezt azért sok fiatal felismeri. Nem feltétlenül az egymást követő korosztály tagjai, inkább az unoka-nagyszülő viszonylatban tapasztalható ez a fajta méltányosság. Az öregek szívesen fordulnak az őszintén érdeklődő fiatalok felé. Társadalmi berendezkedésünk negatív számlájára írható, ha valaki idős emberként számkivetettnek és fölöslegesnek érzi magát.


• Mi a helyzet a közéletben is aktív idősekkel? Azokkal a jól ismert színészekkel (Pogány Judit, Papp János, Horváth Lajos Ottó, Kertész Péter, Mikó István, Hámori Ildikó, Tordai Teri), akikkel a filmben játszott?
Óriási dolog, hogy az Oscar-díjas rendező, Deák Kristóf ilyen csapatot hozott össze. Ezek a színészek egykor a szakma csillagai voltak, most meg…?


• Most is azok…
Nem. Ritkán látjuk már őket, holott ebben a filmben is nagyot alakítanak. Nem csak a koruk miatt tűnnek el, ez inkább a magyar színházi élet szegénységének tudható be. Nem tudják foglalkoztatni őket. Az idősek egyszerűen kiszorulnak a pályáról, átadják a helyet fiataloknak. A színészetben most se felhajtóerő, se pénz nincs.

• Mi a véleménye a most felnövő fiatalabb színészgenerációról? Ki az, akit ön szívesen felvenne az egyetemre? Kiből válhat jó színész?
Nagy felelősséget jelent felvenni vagy elutasítani valakit. Persze vannak szempontok. Azt viszont nehéz megmondani, hogy később kiből lesz jó színész. Sok múlik a tanárokon, a színészeken, rendezőkön, akikkel a hallgató találkozik. Az egyetem öt éve arra jó, hogy alapokat adjon. A karrier szempontjából azonban az iskola utáni négy-öt esztendő a döntő. Csak úgy alig-alig lesz valakiből jó színész.


• Ön fölvette volna saját magát?
Áh! Be sem engedtem volna magam az ajtón. Egy megmosolyogni való kisfiúnak néztem ki.

• Mi a véleménye a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körüli folyamatos történésekről, vezetés- és modellváltásról?
Nem szeretnék erről beszélni, mert elragadtatom magam. Mindaz, ami ott folyik, méltatlan és borzasztó, kész színház. Nagyon fáj, ami az SZFE-vel történt és történik. Kétségbe vagyok esve, hogy az ottaniak és a környezetükben élők mindennapjairól önhatalmúlag bárki, bármikor, bármit dönthet. A tanárokról is, akik felfedezik a tehetségeket. Utóbbi gyakran már négy-öt éves korban megmutatkozik. Nem egy versmondással, hanem a szem csillogásában, egy mosolyban. Ebből a szempontból nagyon szeretem a kisgyerekeket figyelni.


• Önnek hat unokája, négy gyermeke van, és két felesége volt. Most Fazekas Zsuzsával él. Milyen az élet a családban?
Nagyon sokkal tartozom az unokáknak, mert nem mindig viselkedtem igazi nagypapaként. Mondhatnám, hogy sokat voltam vidéken, de ez nem indok. Egy jó nagypapa állandóan látogatja a gyerekeket, foglalkozik velük, kérdéseket tesz fel, válaszokat vár. Bensőséges, jó viszonyban van velük. Igyekszem, de az elvesztegetett éveket nehéz pótolni. Mondok egy példát. Egyik unokám színésznő szeretne lenni, de most nem úgy alakultak a dolgai, ahogy szerette volna. Olyan jó lenne feltenni neki a kérdést: mi a baj? Az, hogy nem vettek föl? Vagy hogy nem tudod, merre visz az utad? Ilyen kérdéseket csak egy bensőséges, bizalmas viszonyban tehet föl az ember az unokájának.


• Soha nem késő…
Lehet, hogy meg fogom próbálni. Az élet értelme, hogy mindig legyenek céljaim, teljesítésre váró feladataim, és azokat jól abszolváljam. Az előttem és mögöttem lévő út, mind abba az irányba mutat, amerre haladni akarok, eljutva egy ismeretlen célhoz. Tegnap még az volt az élet értelme, hogy ma önnel beszélgetek. Holnapután megnézek egy elő­adást, amiben egy barátom játszik. Utána Alföldi Róberttel játszom Az utolsó óra című kétszemélyes darabban. Itt például az a cél, hogy olyan jó legyek, amilyen még soha. Az élet értelme a feladatok kitűzése és azok teljesítése.

Tóth Kata

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support