Marad a fokozott rendészeti jelenlét

Hintsch György alpolgármester: A lakosságot partnernek kell tekinteni Július 31-én véget ért a közbiztonsági kihívások miatt elrendelt kiemelt rendészeti időszak Újbudán, addigra azonban Budapest belső városrészei is meghúzták a vészharangot: több kerület közösen fordult a kormányhoz segítségért, amely 19 állandó helyszínen ígér fokozott rendőri jelenlétet. Hintsch György alpolgármestert arról kérdeztük, milyen eredménnyel jártak az intézkedések, és hogyan szavatolható hosszú távon egy város(rész) biztonsága.

Milyen eredménnyel zárult Újbudán a megerősített biztonsági időszak?

A XI. kerületi kapitánysággal, a BRFK együttműködésével, a közterület-felügyelettel, a polgárőrséggel és a szociális szolgálatok munkatársaival észrevehetően tudtuk csökkenteni a közterületi problémákat. A kiemelt nyári időszakban 3630 rendőri intézkedés történt, 97 embert fogtak el, köztük garázdaság, lopás és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőit, valamint körözött személyeket. Harminc főt állítottak elő, további 30 esetben biztonsági intézkedés történt, a kiszabott helyszíni és közigazgatási bírságok összege pedig meghaladta az 1,5 millió forintot.

Azóta visszaállt a régi rend, vagy maradt a megerősített jelenlét?

Meghosszabbítottuk ezt az időszakot, ezért a fokozott rendészeti jelenlét továbbra is folyamatos.

Öt kerület (Ferencváros, Erzsébetváros, Józsefváros, Terézváros és a XIII. kerület) júliusban együtt fordult a kormányhoz a közbiztonság azonnali javítását kérve, amire 30 napos fokozott rendőri ellenőr­zés volt a válasz. Azóta a pesti társulás újabb kezdeményezéseit fogadta el a kor­mány. Hol tartunk most, Újbuda velük együtt vagy saját úton érvényesíti az érdekeit?

A belügy tájékoztatása szerint 19 állandó és 90 visszatérő fővárosi helyszínen lesz koncentrált rendőri jelenlét, ezeket az önkormányzatok javaslata alapján állapították meg. Újbudán két nagyobb területet jelöltek ki: az egyik az Etele tér és a Kelenföldi pályaudvar környéke, a másik a Móricz Zsigmond körtér és környéke (szakrendelő, piac, Allee). Az öt említett kerület nem szólt nekünk, annak ellenére, hogy itt, a XI. kerületben került felszínre a probléma, az egész intézkedési hullámot mi indítottuk el azzal, hogy minden létező szervet és minisztériumot megkerestünk, javaslatcsomagokat tettünk az asztalra. Az, hogy ők végül saját akcióval fordultak a kormányhoz, talán annak is köszönhető, hogy náluk rosszabb a közbiztonság. Az ötök tehát külön lobbiznak, mi pedig szintén folyamatos kapcsolatot tartunk az állami és az önkormányzati szervekkel. Lehet, hogy jobb lett volna, ha szélesebb körű a kerületek közötti együttműködés, de mi ennek nem láttuk kárát. A 19 kijelölt budapesti helyszínből kettőt, vagyis az egész fővároshoz viszonyítva 10 százalékot kaptunk, ami korrekt arány. Ezeken a területeken 24 órás felügyelet lesz, ráadásul hozzánk a Készenléti Rendőrség állományából érkeznek magasan képzett rendőrök, ezzel is kímélve a BRFK állományát. A főváros legnépesebb kerülete tehát megkapja a kiemelt figyelmet. Továbbra is két közterület-felügyelő–rendőr páros járja a frekventált pontokat két autóval és gyalog is, így az ellenőrzések intenzitása nem csökkent. Emellett más önkormányzatokkal (Zugló, Ferencváros) és közterület-felügyeleteikkel szervezünk közös akciókat, eltanuljuk egymás jó gyakorlatait.

A közbiztonság javítása sokszereplős feladat. Hogyan lehetne tartós javulást elérni?

Újbuda közbiztonságának javulásában jelentős szerepe van többek között annak, hogy a közterület-felügyeletnél növeltük a betöltött státuszok számát, több emberük van az utcán, forrást allokáltunk eszközfejlesztésre, így például a testkamera bevezetése nagy előrelépés, hiszen általa az állampolgár és a felügyelő is jobban fog figyelni a szabályok betartására. A felügyelők motivációs pénzt kapnak, ez is segít abban, hogy mára elértük, hogy a szakmában ma igenis jó lehetőség az Újbuda Közterület-felügyeletnél dolgozni. Ezzel viszont még nincs megoldva a közbiztonság. Ahogy a főváros, Újbuda is rendőrhiánnyal küzd. Szomorú, hogy a rendőrség anyagi megbecsültsége és presztízse alacsony szinten van, az átlagfizetés nem éri el a nettó 300 ezer forintot. Amíg a beígért bérrendezésük nem történik meg, nem várható komolyabb változás. Éppen ezért a helyi kapitányságot idén is 128 millió forinttal támogatjuk, ennek mértéke messze a többi kerületé felett áll. A forrás ráadásul nem látványberuházásokra megy el: 90 százalékát a rend­őrök fizetésének kiegészítésére fordítják. Arról is beszélni kell, hogy ha nem bővül a közterület-felügyelők jogköre, akkor nem fog javulni a rendészeti működés. Hiába kéri el a felügyelő valakinek az okmányait, ha az illető nem akarja, akkor nem adja oda. Emiatt rendőrt kell hívni, ez pedig feleslegesen feltartja az állományt. A felügyelők nem férnek hozzá a Tetra rendszerhez, az adatbázisokhoz stb. A belügyminiszter már ígéretet tett arra, hogy figyelembe veszik az erre irányuló javaslatcsomagunkat, amit utoljára a nyár közepén küldtünk meg a BM-nek. Azt is fontosnak tartom, hogy a médiahullámot elindító első három esetben az elkövetőket, azaz a Bikás parki bárt szétverő személyt, a Karolina úton baltával fenyegető autóst és a buszmegálló üvegének betörőjét legkésőbb 48 órán belül elfogta a rendőrség,  tehát minden nagy online figyelmet kapó elkövető kézre került. Erről sajnos kevesebb szó esik.

Sokak szerint a palackok visszaváltásából élők hozzájárultak a biztonságérzet romlásához. Erre mi lehet a megoldás?

Az, hogy a mostani palackvisszaváltás átgondolásra szorul, nem kérdés. Azt viszont nem gondolom, hogy a fürdővízzel a gyereket is ki kéne önteni. Néhány polgármester ugyanis a rendszer megszüntetésével kampányol. Az infrastruktúra azonban kiépült, a műanyag palackok, fém italos dobozok 90 százalékát visszaváltják, ezt lerombolni nem jó ötlet, inkább a meglévő rendszert kéne javítani. Hasznos megoldás lenne, hogy ne lehessen a palackok visszaváltási díját készpénzben megkapni, de a Mohu limitálhatná a havi összeget is. Ha mondjuk fejenként maximum 200 tételt lehet visszaváltani egy hónapban, az csupán 10 ezer forint bevételt hoz, ezért már nem éri meg Ercsiből feljönni a fővárosba.

Hogyan összegezné a tapasztalatokat?

Elindultunk egy jó irányba, a helyzet javult, az eseményekre gyorsabban reagálunk, mint korábban. Sokat köszönhetünk a polgárőröknek is, akik ingyen, szabad­idejükben segítik a munkánkat. A kritika mindig fájó tud lenni, de én örülök, hogy a számos lakossági panaszlevél, Facebook-poszt felhívta a figyelmünket egy fontos problémára, és rákényszerített minket arra, hogy több energiát irányítsunk a közbiztonsági területre. A tanulság az, hogy mindenben partnernek kell tekinteni a lakosságot. Ez az időszak azt is megmutatta, hiába kapják el sikeresen az elkövetőket, ha nem kezdeményezik a letartóztatásukat, hamar szabadulnak. Egy albertfalvai férfit például rendszeresen bevisznek a rendőrök, mert a Fehérvári út kellős közepén szamurájkarddal hadonászik, de délutánra már általában otthon van. A jogszabályi hiányosságok miatt az ilyen személyeket nem lehet kiemelni a környezetükből.  

Török Dániel

A ROVATBÓL