Újbuda polgármestere az őszi szezon kihívásairól

A tanévkezdés, a közbiztonsági kihívások, a Sport11 uszodában történt súlyos vegyszerszennyezés, a kiemelt beruházások körüli konfliktusok egyszerre adnak munkát Újbuda vezetésének. Hogyan kezelik a menzareform gyerekbetegségeit? Miért jelent meg a drog és a bűnözés a REpontok környékén? És ki dönthet végül a kerület jövőjéről: az itt élők vagy a kormány? Dr. László Imre polgármestert kérdeztük az őszi szezon legforróbb ügyeiről.

Menzareform és svédasztal: a gyerekek tányérja a legőszintébb kritika

Kezdjük egy nagyon aktuális témával, a tanévkezdéssel, azon belül is a menzával, hiszen egy új szolgáltató lépett be az iskolák életébe. Miért volt szükség erre?

Ez a lépés a több éve tartó menzareformunk szerves része. Úgy írjuk ki a közbeszerzéseket, hogy minél több szolgáltató indulhasson, mert a nagyobb verseny jobb minőséget kényszerít ki. Az új szolgáltatótól friss alapanyagokat, korszerűbb konyhatechnológiát és diverzifikáltabb menüt várunk el. Azért a pénzért, amit az állam, az önkormányzat és a szülők fizetnek, a gyerekeknek ízletes, a koruknak megfelelő táplálék jár. Csak példaként hadd említsem meg a tavaly belépő szolgáltatót, amely az óvodák, bölcsődék és az idősek ellátását biztosítja: ott lényegesen jobb minőségű étkezést tudtunk adni, és milyen érdekes, több száz millió forinttal kevesebbe került! Vagyis egyértelműen és világosan napfényre kerültek azok a túlárazások, amelyek a korábbi szolgáltatót jellemezték.

Több helyen bevezették a svédasztalos rendszert. Nem túl kaotikus ez egy iskolai ebédlőben?

Ellenkezőleg, ez a jövő! A svédasztal drasztikusan csökkenti az ételpazarlást, hiszen a gyermek pontosan azt és annyit szed a tányérjára, amit és amennyit valóban meg szeretne enni. Önállóságra és felelősségre nevel, ráadásul a visszajelzések alapján rendkívül népszerű.

Az első napokban mégis komoly fennakadásokról érkeztek hírek…

Valóban belefutottunk egy gyerekbetegségbe. Hadd tegyem hozzá, a fennakadás nem az étel minőségével volt összefüggésben, hanem a svédasztalos kiszolgálással. Az új szolgáltató alábecsülte a legnépszerűbb fogások fogyását. Ha én két olyan ételféleséget teszek föl, aminek az egyike kifejezetten kedvence a fiataloknak, akkor már a kezdet kezdetén számolhatok azzal, hogy bizony ott a fogyás sokkal dinamikusabb és gyorsabb lesz. Így előfordult, hogy a később érkezőknek már kevesebb jutott a kedvencekből. Mi azonnal, írásban jeleztük a történteket a szolgáltatónak, kérve a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek elkerülése érdekében. A hibát kijavították; beszéltem azzal az iskolaigazgatóval, aki jelezte ezt a problémát, és megnyugvással hallottam tőle, hogy a szolgáltató korrigált, mostanra minden gond megszűnt. Az étkeztetésben nincs olyan, hogy „majd korrigáljuk” – itt azonnal meg kell oldani a felmerülő problémákat. Rendszeresen kérdezzük a szülőket digitális kérdőívekkel, a konyhákat pedig ellenőrizzük. De a gyerekek tányérja a legőszintébb kritika.

Közbiztonság: a REpont-rendszer sötét oldala

Május vége óta a közbiztonság az egyik legfontosabb téma a kerületben. Javult a helyzet Újbudán?

Fokoztuk a jelenlétet a kritikus pontokon, így a helyzet jobb, mint nyár elején volt, de távolról sem vagyok maradéktalanul elégedett. A közbiztonság folyamatos, 24 órás munkát igényel. Mi az első pillanatban – amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek biztonságérzete kezd megrendülni –, azonnal leültünk a rendőrséggel, a közterület-felügyelettel, a polgárőrséggel és a szociális szervezetekkel. Ennek eredményeként indultak el a közös járőrszolgálatok, bővítjük a kamerarendszert, továbbá célzottan ellenőrizzük a legfrekventáltabb területeket, mint a Bikás park vagy a Kelenföldi pályaudvar. Országgyűlési képviselőknek írtunk levelet, kértük, üljünk le, és dolgozzuk ki azokat a feltételeket, amelyekkel ezek a gondok csökkenthetők. Látni kell azonban, hogy a probléma nem a XI. kerület sajátossága, hanem a főváros egészére jellemző.

Ahogy korábban is elmondta, ezt nem lehet kizárólag rendészeti kérdésként kezelni.

Így van. Ott vannak például azok a pszichiátriai betegek, akik nem veszik be a gyógyszerüket, pedig gyógyszerszedés mellett abszolút egyensúlyban tarthatók lennének. Gondoljunk a Bikás parkban történtekre, ahol egy éjszaka egy ilyen egyén úgy – hát, nem is tudom minősíteni – randalírozott, ami megmutatja, hogy az egészségügyi szerveknek is komoly feladata van ebben.

A palackvisszaváltási (REpont) rendszer komoly köztisztasági és közbiztonsági válságot hozott magával. Felmerült, hogy tiltsák be a készpénzes kifizetést a palackokért. Ön mit gondol erről?

Újbudán is tapasztaljuk, hogy a palackvisszaváltás sokak számára rendszeres megélhetési forrássá vált, tudomásunk van olyanokról, akik napi szinten járnak emiatt vidékről Budapestre. Ez mára súlyos közbiztonsági kockázattá vált: idegenek mennek be a bezárt társasházakba, széttúrják a kukákat, konfliktusba keverednek a lakókkal. Kaptunk jelzést ajtó elől eltűnt ételfutáros csomagról, és arról is, hogy egyesek lépcsőházakban végzik el a dolgukat. A rendvédelmi szervektől kapott visszajelzések szerint az így szerzett pénz egy része kábítószerre megy, a jelenleg slágernek számító „kristályra”. Ha a palackgyűjtés nem működhetne többé azonnali készpénzes forrásként, az csökkenthetné a kerületi utcákon látható anomáliákat. De fontos kimondani: ettől még nem oldódik meg minden varázsütésre. A már kialakult közterületi problémák kezeléséhez továbbra is elengedhetetlen az erős rend­őri jelenlét, a hatóságok szoros együttműködése, valamint a megfelelő szociális és egészségügyi ellátás. Hamarosan ismét tárgyalóasztalhoz ülök Budapest rendőrfőkapitányával, hogy tárgyaljunk a következő konkrét lépésekről; de nemrég volt nálam a kerületi kapitány, aki bemutatta új helyettesét, természetesen velük is beszéltünk a legfontosabb feladatokról.

Kiemelt beruházások: ki dönthet Újbuda jövőjéről?

Határozott hangvételű levélben fordult a kormányhoz a kiemelt beruházások ügyében. Miért éppen most érezte szükségét ennek a fellépésnek?

Mert most végre megnyílt a lehetőség arra, hogy változtassunk egy rendkívül rossz gyakorlaton. Üdvözöljük, hogy a kormány elkezdte felülvizsgálni a kiemelt beruházásokat. Újbudán azonban 23 ilyen beruházás van, és a jelenlegi kormányzati tervek ezek közül mindössze ötöt érintenek. Mi azt kérjük: ha már felülvizsgálunk, akkor vizsgáljuk felül mind a huszonhármat! A „nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás” státusz azt jelenti, hogy a beruházónak semmiféle kötelezettsége nincs, ami arra kényszerítené, hogy a kerületi szabályokat betartsa. Olyan magasságú épületeket létesít, amilyeneket akar, a beépítettséget vagy a zöldterület százalékos arányát teljesen figyelmen kívül hagyhatja és az önkormányzattal sem kell egyeztetnie.

Mi a legnagyobb probléma ezekkel a projektekkel?

Az, hogy az elmúlt 16 évben szinte teljesen Újbuda feje fölött döntöttek Újbudáról. Főként Kelenföldön és Albertfalván mintegy 12 ezer új lakás építését tették lehetővé. A beruházó profitra törekszik, ez idáig érthető, de ennek súlyos következményei vannak a közlekedésre, a parkolásra, valamint az óvodai, iskolai, bölcsődei férőhelyekre és a háziorvosi rendelőkre nézve. Sorolhatnám azokat a dolgokat, amelyek gyakorlatilag kizárólag az önkormányzat feladatává és költségévé válnak, a beruházók nem törődnek ezzel. Most az új miniszternek, Vitézy Dávidnak írtam – akivel korábban is nagyon korrekt, tisztességes kapcsolatunk volt –, és kértük, hogy járjanak közre. Ez a 23 beruházás a jövőben mintegy 14 ezer lakást jelent. Ha lakásonként csak három fővel számolunk, az is hatalmas létszámemelkedés, és az élhetőségét nekünk kell biztosítani. Egy városrész nem attól fejlődik, hogy ész nélkül egyre több házat építünk bele.

Ha az önkormányzatnak nem tetszik egy projekt, miért nem szigorítja meg a helyi építési szabályokat vagy vet ki változtatási tilalmat?

Azért nem tudjuk használni az eszközeinket, mert ha kiemelt beruházássá nyilvánítanak valamit, az felülírja a helyi rendeleteket, egy tiltás az adott területre nem vonatkozik. Másrészt a jelenlegi jogi szabályozás miatt egy már megadott építési lehetőség utólagos szigorítása akár több száz milliós vagy milliárdos kártalanítási kötelezettséget vonna maga után a beruházók felé. Ezért azt kérjük a kormánytól, hogy ezen a szabályozáson is változtasson. Valódi döntési jogot szeretnénk, nem olyat, amelynek gyakorlásáért milliárdokat kell fizetnünk. Ha a kormány valóban új korszakot akar nyitni, Újbuda partner lesz benne.

Vegyszerbaleset a Sport11-ben: lesznek következmények

A Sport11 uszodájában két ember rosszul lett, mert valamiféle vegyszer került a vízbe. Elindult egy vizsgálat is az ügyben. Mit lehet már teljesen biztosan tudni a Sport11 uszodájában történt sajnálatos esetről?

Azt már tényként tudjuk, hogy a szükségesnél nagyobb mennyiségű vegyszer került a 33 méteres medencébe, az eddigi eredmények szerint ennek műszaki és ke­zelői oka egyaránt lehetett. Külső szakértőt vontunk be, és belső vizsgálat is folyik. Nem az a célunk, hogy megpróbáljuk elintézni azzal: „hát, tulajdonképpen nem történt ott semmi”, mert történt. Ha valakinek ez egészségügyi gondot okozott, az komoly dolog, és a rendszert felül kell vizsgálni. Amíg a vizsgálat le nem zárul, nem szeretnék végleges felelőst megnevezni, de azt megígérhetem: ha megállapítható a felelősség, annak meglesznek a személyi következményei.

Az egyik érintett súlyos állapotban került kórházba, és a Facebookon is beszámolt a történtekről. Felvették vele a kapcsolatot?

Természetesen. A Sport11 vezetője többször is beszélt vele e-mailben és telefonon, tehát tartják a kapcsolatot. Hamarosan személyesen is megkövetjük őt. Ami történt, az rendkívül súlyos, és nagyon sajnáljuk. Most az a legfontosabb, hogy teljesen felépüljön.

Mi változik az uszoda működésében, hogy ez ne ismétlődhessen meg? Biztonságos most a többi medence?

Nem vártuk meg a vizsgálat végét az első intézkedésekkel. Az összes medence vízgépészetét átvizsgálták, szigorítottuk az ellenőrzést, gyakrabban mérik a vegyszerszintet. A többi medence teljesen biztonságos, mivel a 33 méteres medence gépészete különálló, izolált rendszer, így a probléma a többit egyáltalán nem érintette. A balesetben érintett nagy medence addig nem indul újra, amíg minden lehetséges hibát fel nem tártunk és el nem hárítottunk. A vizsgálat eredményét természetesen közzé fogjuk tenni.

(Lapzártánk idejére a vizsgálat lezárult, lásd keretes írásunkat – szerk.)

Szabad közbeszéd és az 1956-os évforduló

Zárjuk a beszélgetést egy könnyebb témával. Újbuda mindig is nagyon erős volt ősszel kulturális programokban. Milyen fontosabb eseményekre számíthatnak az itt élők?

Szeretnénk, hogy azok a sajátosságok, amelyek a kerületre jellemzők, megjelenjenek. Augusztus utolsó szombatján a Bartók Feszt­tel zártuk a nyarat, ami több ezer embert mozgatott meg. Szeptemberben számos helyi programunk lesz, amelyek közül kiemelkedik a több évtizedes hagyománnyal bíró Gazdagréti Halászlé- és Lecsófőző Verseny, valamint az Ezerjó Fesztivál. Lesz Újbudai Könyvbuli és Eleven Ősz is, mindenki találhat közöttük olyat, ami neki szól.

Az ARC kiállítást nem említette…

Az ARC önmagában olyan rendezvény, ami dominánsan kiemelkedik, tudniillik nem helyi, hanem országos jellegű esemény. Újbuda már akkor is határozottan támogatta az ARC-ot, amikor még nem mindenki gondolta úgy, hogy a szabad közbeszédnek közteret is kell kapnia. Mi ebben következetesek maradtunk. Nem kell minden plakáttal egyetérteni – éppen ez a lényeg. Egy szabad városban helye van a véleménynek, a vitának, a humornak és akár a provokációnak is. Idén új helyen lesz a kiállítás: nem a Bikás parkban, hanem a Műegyetemnél alakul ki az a terület, ahol helyet adnak a reflexióknak, amelyek mindennapi életünk paradoxonjait, fonák oldalát mutatják be.

Ha már a Műegyetemet említette: az egyetem volt az 1956-os forradalom bölcsője. Idén ünnepeljük a 70. évfordulót. Készül már Újbuda?

Nagyon készülünk! Hetven év rendkívüli mérföldkő, és 1956 emlékezete Újbudán különösen erős. Nekünk a hagyományos megemlékezési helyszínünk a Móricz Zsigmond körtéren a Gomba, ott tartjuk az ünnepséget. Beszéltem a Műegyetem rektorával, ők szintén készülnek, ott is mindig van kiemelt ünnepség, hiszen tudjuk, hogy az egyetemi ifjúság onnan indult el. Egyelőre nem szeretnék minden részletet elárulni, de méltó és emlékezetes megemlékezésre készülünk. A kerületi programokról a Facebookon mindent megtalálnak az érdeklődők, ott naponta közöljük a híreket.

Minden újbudai polgárnak jó egészséget kívánok, és kívánom, hogy érezzék jól magukat itt, a XI. kerületben!

Uszodai szennyezés: lezárult a vizsgálat

Augusztus 27-én 10 órakor, a Sport11 Rendezvény és Sportközpont külső, 33 méteres medencéjében úszás közben több vendég sárgás-barnás színű anyag megjelenését látta, amely a medence befúvóin keresztül bekerülve rögtön elkeveredett annak vizével. Egy vendég szinte azonnal, majd egy másik fél perccel később elhagyta a medencét, levegővétel közbeni maró érzés és nehézlégzés miatt. Fél percen belül még ketten követték őket, náluk nem jelentkeztek panaszok. Az egyik vendég később többnapos kórházi kezelésre szorult.

Az érintett medencét rögtön lezárták, Simon Károly, az üzemeltető Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. vezetője azonnali vizsgálatot rendelt el. A háromtagú szakmai bizottság, külső szakember, illetve laboratóriumi vizsgálat alapján valószínűsíthető, hogy a vízforgató rendszerbe hirtelen nagyobb mennyiségű nátrium-hipoklorit (azaz hipó), valamint kénsav kerülhetett, a két vegyszer reakciója során pedig klórgáz keletkezett. Az eseményt követően vett vízminta vizsgálata azt mutatja, hogy egyedül a víz kloráttartalma haladta meg a határértéket; ez a klór bomlásából visszamaradt anyag, így a vízbe nagy valószínűséggel nagyobb mennyiségű hipó került.

A szakértői vélemény leírja, hogy a balesetet műszaki ok és emberi mulasztás együttesen okozta, és szigorú intézkedéscsomagot ír elő a hasonló esetek megelőzése érdekében.

A ROVATBÓL