Dübörög a választási kampány, az ijesztgetés, illetve a nagy ígéretek időszaka. A hirdetések sokszor inkább riasztók, mint lelkesítők, mégis árulkodnak: rajtunk a sor, beleszólhatunk egy közösség sorsának alakulásába. De mi alapján döntsünk? Hogyan ismerjük fel a hazugságot? Hogyan védekezzünk a politikai szőnyegbombázás ellen? Egyáltalán, mi a felelős választói magatartás? A kampánykommunikáció bugyraiban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) politikai szabadságjogi programvezetőjével és a Lakmusz tényellenőrző portál főszerkesztőjével merültünk el.
Ha jártunkban-keltünkben politikai hirdetésbe botlunk, nem biztos, hogy bemutatkozik nekünk, ezért érdemes tisztázni, miről ismerhető fel. – Így tudatában leszünk annak, hogy nem feltétlen tényeket közölnek velünk, hanem éppen egy párt vagy egy jelölt akar meggyőzni valamiről, ami a saját érdekeit, a saját népszerűségét szolgálja – írta körül a politikai hirdetést Zöldi Blanka, a Lakmusz főszerkesztője, majd rögtön eszközt is ajánl. Ha a Facebookon rákattintunk egy politikai hirdetésre, megnézhetjük, ki és milyen összegért rendelte. További segítséget nyújt a letölthető „Who Targets Me” nevű böngészőbővítmény, ami megmutatja, ki és miért vett célba pont minket az üzenetével.
A választási eljárásról szóló törvény szerint kampányeszközöket kizárólag kampányidőszakban szabad használni, tehát a szavazás napját megelőző 50 napban. Ilyen eszköz a politikai hirdetés (nyomtatott újság, online portál) és a politikai reklám (tévé, rádió). Csakhogy manapság permanens kampányban élünk, ezért az egész évben ránk ömlő üzenetfolyam más elbírálás alá esik. – Egy politikai megszólalás kampányidőszakban kampánynak számít, és a választási törvény hatálya alá esik. Egyébként azonban a vélemény- és szólásszabadság jogkörébe tartozik, tehát nem élvezi a politikai reklámok kampányidőszakban biztosított jogosítványait, sem azok korlátait – fogalmazott Döbrentey Dániel, a TASZ Politikai Szabadságjogi Programjának vezetője. Ez annyit tesz, hogy kampány alatt a politikai hirdetés formailag kötöttebb, jogszerűségét választási bizottság előtt lehet vitatni, tartalmilag viszont szabadabb. Ezért van az, hogy a versengő politikusok hajmeresztő állításairól rendre azt állapítják meg a választási szervek, hogy a kampányban még a legdurvább állításoknak is van helye. A közbeszéd színvonala a TASZ szerint részben azért romlott ennyire, mert a választási bizottság hajlamos a tényállításokat véleményként értékelni, az utóbbi valóságtartalma pedig nem vizsgálható, korlátok nélkül terjeszthető.
Álruhás reklámok
Adódik a kérdés, hogy az átlagember, aki naponta átlag három percet szán közéleti tájékozódásra, honnan fogja tudni, hogy a rázúdított információ nem tény, hanem elfogult politikai üzenet. Ilyen dilemma elé állítanak a propaganda legismertebb médiakampányai (Soros, migráns, LMBTQ és/vagy Brüsszel ellen), ezek végén ugyanis ott szerepel a „készült a magyar kormány megbízásából” mondat, miközben valójában közpénzből közölt pártüzenetek. Ennél is megtévesztőbb lehet a „társadalmi célú reklám” címke, amely például a 2022-es választásokkal együtt tartott népszavazás előtt „tájékoztatta” a lakosságot arról, hogy Nyugaton tömegesen műtik át a gyerekeket ellenkező neművé, szülői beleegyezés nélkül. (A Lakmusz kiderítette, hogy a hirdetés valótlan állításokat tartalmaz, valótlan adatokat használ, az említett tevékenység pedig mindegyik felsorolt országban tilos.)
A jogász úgy véli, a politikusok általában szeretnek azzal takarózni, hogy a választók autonóm személyek, akik képesek mérlegelni, dönteni igaz és hamis között, ezért nincs szükség állami szabályozásra. – Ez már csak azért sincs így – mondta –, mert teljesen megborult az erőegyensúly a médiatérben, a kormány üzenetei sokszoros mennyiségben jutnak el a választókhoz, gyakran közérdekű célok mögé bújtatva. Ennél is nagyobb gond, hogy a kormány szándékosan mossa össze az állam, a kormány és a kormánypárt fogalmát, működését. Erre a legjobb példa, hogy a kormánypárt minisztere, a kormány tagja vezeti a propagandaminisztériumként emlegetett Miniszterelnöki Kabinetirodát, amely egyben a kormányzati kommunikációért felelős. Itt a három funkció egy személyben kapcsolódik össze – magyarázta a programvezető, hozzátéve, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jelentése is a kormányzati tájékoztatásnak álcázott kampánytevékenységet jelölte meg a szabad és tiszta választások legnagyobb akadályaként. A választási rendszer azonban jogilag ügyesen kibújik e vád alól, hiszen a törvény egyik passzusa szerint az állami szervek kommunikációja nem minősül kampánytevékenységnek. A hirdetések tehát jogilag nem hirdetések.
A közösségi média maga a vadnyugat
A korrekt, kiegyensúlyozott kampányolást az sem segíti, hogy az újság, a tévé, a rádió helyett ma már a közösségi médiából ömlik a legtöbb politikai hirdetés, márpedig ez a legszabályozatlanabb médiafelület a világon. A 2013-ban megalkotott választási törvény idején ugyan már bőven léteztek közösségi oldalak, ám nem volt meghatározó szerepük a kampányokban. A jogszabály ráadásul az 1997-es elődjére épül, amelynek világa már fényévnyi távolságra van a maiétól. – A sajtótermékekéhez hasonló szabályozás hiánya és a működés teljes átláthatatlansága a vélemények és tartalmak törvényen kívüli világát teremtette meg a Facebookon – fogalmazott a jogvédő.
Így már érthető, miért nem minősül politikai hirdetésnek egy influenszer politikai videója: nem kell megfelelnie a választási törvény kampányköltési és egyéb szabályainak, de a Facebookon sincs közzétételi korlát. Ennek a lehetőségnek pedig nehéz ellenállni. A TASZ mindent egybevetve úgy látja, a szólásszabadság egyik fő korlátja éppen a látszólag határtalan szabadságot nyújtó közösségi média. Európában a magyarok használják a legintenzívebben a közösségi médiát, azon belül szinte kizárólag a Facebookot, így a lakosság többsége ennek az egy információforrásnak van kiszolgáltatva. Az itt terjedő álhírek és a kiszolgáló algoritmus teremtette véleménybuborékok – amelyek az övéhez hasonló álláspontok körébe zárják a felhasználót – beszűkült gondolkodáshoz vezetnek. Kutatások igazolják, hogy az effajta tartalomszelekció a szélsőségek irányába tolja az egyes véleménycsoportokat, ami veszélyes társadalmi folyamatokat indukál. A kommenteket, posztokat, profilokat ráadásul teljesen érthetetlenül, következetlenül tiltja le az automata szűrő. A választásokra ható médiabefolyás kérdése idén különösen nagy globális hangsúlyt kap, hiszen 2024 a történelem legnagyobb választási bummja: becslések szerint a világ 50 országában kétmilliárd ember járul az urnákhoz, többek között Indiában, az Egyesült Államokban, az Európai Unióban, Indonéziában, az Egyesült Királyságban, valamint olyan autokratikus államokban, mint Oroszország, Fehéroroszország és Irán. Ez hívta életre a Global Coalition for Tech Justice nevű összefogást, amely a közösségi média átláthatóságáért küzd.
– Ez utóbbi felelőssége azért is érdekes, mert míg az EU nyomására a nagy techcégek tettek lépéseket annak érdekében, hogy kevesebb dezinformáció jelenjen meg az oldalukon (médiatudatossági kampányt indítottak, független tényellenőrző szervezetekkel dolgoznak együtt, megjelölik a hamisnak vélt tartalmakat), ezzel párhuzamosan a fizetett politikai hirdetésekben nemcsak teret engednek hamis információknak, hanem fel is erősítik azokat, ezekből pedig hatalmas bevételük származik – mutatott rá Zöldi Blanka. Az újságíró úgy látja, az elméleti lehetőség ugyan megvan a gyűlöletkeltő, hamis vagy más okból problémás tartalmak bejelentésére, de a valóság az, hogy „az ilyen tartalmak a januárban indult megfigyelésünk óta háborítatlanul jelen vannak a Facebookon”.
Miből telik rá?
A kampány egyik kulcskérdése, hogy ki és miből fizeti; a választási törvényt vizsgálva úgy tűnik, Magyarországon nem éppen jogszerű a finanszírozási gyakorlat. A jogszabály kimondja, hogy az állami pártfinanszírozáson túl nem lehet állami forrást felhasználni a kampányban, mégpedig azért, hogy nagyjából hasonló esélyekkel küzdjenek meg a pártok. (Az önkormányzati és az európai parlamenti választás szabályozása annyiban más, hogy nincs benne állami támogatás, így kampányköltési plafont sem ír elő.) Választáson induló pártot csak magyar magánszemély támogathat, tehát egyesület nem finanszírozhat pártot, és fordítva. A TASZ szerint ezek ellenkezőjére bőven akad példa: az állam kommunikációs támogatásokat oszt a kormánypártoknak, de ezt lefedi azzal a már említett rendelkezéssel, hogy az állami kommunikáció nem számít kampánytevékenységnek. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megvizsgál minden kampányköltést, ám a jogász szerint ezen a téren igen megengedő tud lenni: a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Megafon megnyilvánulásait vizsgálva arra jutott, nem egyeztettek a kormánypárttal, csupán egy véleményen vannak vele.
A Lakmusz, a Political Capital és a Mérték Médiaelemző Műhely az év elején közös választási hirdetésfigyelő projektet indított: folyamatosan frissülő grafikonokon teszik közzé a Meta és a Google politikai hirdetési adatait a lakmusz.hu oldalán, a kutatók elemzéseket írnak az előforduló narratívákról, a Lakmusz újságírói pedig tényellenőrzéseket írnak. Kutatásaik rávilágítottak, hogy Magyarországon európai összehasonlításban is rengeteget költenek politikai hirdetésekre. Amíg más országokban főként pártok és politikusok költik a legtöbb pénzt, addig itthon a legtöbbet hirdetők top 10-es listáján hétről hétre csak a Megafon arcai, a CÖF és a kormánypárt állnak, ellenzéki szereplők csak elvétve. A rekordot a március 24.–április 6. közötti két hét hozta, amikor a kormányoldal 260,7 millió forintot költött hirdetésekre a közösségi médiában, ezalatt 163,3 millió forintot fordított olyan ellenségképző narratívák terjesztésére, mint hogy az európai háborúpárti politikusok ki akarják robbantani a harmadik világháborút, vagy hogy az ellenzéki pártokat és az ellenzékinek titulált média nagy részét Soros György, valamint a nemzetközi globalista háború-, gender- és migrációlobbi finanszírozza. Mindent vitt Magyar Péter lejáratása: erre 120,9 millió forintot költöttek. A kormányoldalhoz képest a 14 ellenzéki párt összesen általában ennek az ötödét költi hirdetésre.
Tény vagy vélemény?
– A politikai hirdetéseket tényszerűen cáfolni ritkán lehet, hiszen konkrét tényállítások helyett inkább politikai véleményeket fogalmaznak meg. Gyakran olyan ellenségképző, gyűlöletkeltő, lesajnáló kifejezések ismételgetésére épülnek, mint az „európai háborúpárti vezetők”, „dollármédia”, „elborult az agyuk”, „globális bégetők”, „globalisták által fizetett baloldal” – mondta Zöldi Blanka. A hirdetésfigyelő projekt során azért több esetben is lelepleztek bizonyíthatóan hamis információkat, ilyenek voltak például a „99% NEM a gender propagandára”, vagy az „Ukrajnának küldött fegyverekre” típusú reklámok. A valóság ugyanis az, hogy nem a magyarok 99 százaléka szavazott erre, hanem a választók 11-12 százaléka, vagyis akik visszaküldték a nemzeti konzultációs ívet. A főszerkesztő szerint dezinformációban az ellenzéki oldal is vállal szerepet. Facebook-mémként terjedt az a fotó, amelyen Varga Judit és Schadl György együtt szelfizik, és amelyről a Lakmusz kiderítette, hogy manipulált kép. Egy tavaly őszi ellenzéki plakát pedig azt állította, Nyugat-Európában olcsóbb a bevásárlás, mint Magyarországon. – Ez nagyon általánosító, nem alátámasztott állítás, ami csupán úgy állná meg a helyét, ha fogyasztói kosarakat és más releváns szempontokat is összehasonlítottak volna – tette hozzá a Lakmusz vezetője.
Hogyan válasszunk tudatosan?
Ha sikerült elmélyednünk a hirdetések természetrajzában, máris előnyben vagyunk, viszont a felelős választáshoz ismernünk kellene a jelölteket, programokat – sokan azonban nem is tudják, hogyan fogjanak hozzá. Döbrentey Dániel szerint ennek az a legegyszerűbb módja, ha elküldjük a minket legjobban érdeklő három kérdést a körzetünk egyéni képviselőjelöltjeinek. Beszédes lesz, ha nem válaszol, de az is, ha tartalmatlan lózungokkal akar lerázni. Az „én már itt vagyok régóta”, „jól ismertek”, „folytatjuk” típusú üzenetek is sokat elárulnak a jelöltről. Nem reális elvárni, hogy a választó órákig tanulmányozzon programokat, de legalább igyekezzen az őt érdeklő kérdések mentén döntést hozni. Erre lehetőség van e-mailben, képviselői fogadóórán, a lényeg, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljön a jelöltekkel. – Ne a beletörődést válasszuk, hiszen a feltett kérdésekkel is befolyásolhatjuk a választást, mert a jelölt nem akar szembemenni a választói igényekkel – mondja a programvezető.
Zöldi Blanka is úgy látja, kezünkbe kell vennünk az irányítást. Tényellenőrzést magunk is végezhetünk, ha egy cikk, hirdetés állításainak utánanézünk egy független, számunkra megbízható híroldalon. Honnan tudjuk, melyik az? Biztató jel, ha a portál nem veszít rendszeresen sajtópereket, ha névvel, arccal vállalják, ki írta a cikket, és ha találunk ott a témáról már korábban született írásokat. Segítség lehet a lakmusz.hu/valasztasok-2024 oldal is, ahol az ellenzék és a kormányoldal költéseit, állításainak hitelességét figyelemmel kísérhetjük. – Tisztában vagyok vele, hogy az embereknek semmire sincs idejük, de a készen kapott infó nagy eséllyel a befolyásolásunkra irányul. Ha nemcsak passzív befogadók vagyunk, hanem mondjuk valaki akár csak összesen egy-két órát szán az aktív információkeresésre, már tájékozottabb döntést hozhat. Ne az információ találjon meg téged, hanem te az információt! – tanácsolta a főszerkesztő.
Török Dániel
