Néhány jó programot, könyvet, koncertet, színházi előadást ajánlunk – kizárólag elfogultan. Olyat, amit mi szeretünk, és bízunk benne, hogy másnak is legalább akkora örömet okoz.
Életöröm spájzolva
Az író, Janikovszky Éva népszerűsége ma is töretlen, azok közé tartozik, akiket a tiktokok, száz karakteres drámák, gyorsan évülő mémek világában is szívesen olvasnak, olvasunk. Kár, hogy a szerző már nincs velünk, be kell érni a régi művekkel.
Illetve.
Janikovszky Éva számtalan újságba, magazinba írt kis, de mindenesetre említésre méltó cikkeket. Ezek akkor is elsüllyedtek a múlt ólomtengerében, ha többségüket ma már házilag is elő lehet vadászni, mondjuk, az Arcanum gyűjteményéből. Aki viszont nem ennyire elszánt, annak itt a Van egy jó hírem! című kötet, válogatott írásokkal.
Az első másfél flekk rögtön a boldogságról szól, hogy el lehet-e tenni a szép pillanatokat a rosszabb időkre. („A boldogságot nem lehet bespájzolni [no adjuk alább, az örömöt], újra meg kell keresni és meg kell találni.”) Kedélyes, kedves és jelentős részben meglepően őszinte, személyes írások. Ahogy olvasom, hallom Éva nevetését, azt az életörömet és optimizmust, ami leugrik most is a lapokról. A felvázolt problémák egy része hétköznapi: a telekre járás nehézségei, hogyan várjunk vendégeket, vagy miként csináljunk uborkasalátát kaporral, borssal, amikor nem jön az ihlet, pedig nagyon írni kellene, mert ketyeg a határidő. Másik részük szomorúan személyes. Az elveszett férj hiánya, a régi barátok felbukkanása, majd örökre távozása, a hanyatló egészségi állapot – mindez persze kedves, szomorú humorral megírva. Mondhatni, tökéletes olvasnivaló. Csakhogy itt nincs vége. Minden egyes Janikovszky Éva-írás után következik a kötet válogatójának, Janikovszky Éva fiának, Jánosnak a kommentje, magyarázata. Mondhatni, félpercesei. Ettől aztán átértelmeződnek az idézett cikkek – olyan, mintha egy barátunk magyarázná el a családi történeteket, helyezné el a múltbéli eseményeket, mondaná el, melyik nagybácsi, melyik volt osztálytárs vagy szerelem ki is valójában.
Ezekkel a félpercesekkel tényleg a mieink lesznek ezek a történetek – kedélyesen melankolikus leírások, sztorik. S az is kiderül, hogy ezek szerint az írói tehetség is örökölhető. A mi nagy szerencsénkre.
(Janikovszky Éva–Janikovszky János: Van egy jó hírem, Trend Kiadó)
Kávé rézkarccal
A Bartók Béla út mind színesebb kulturális-kulináris világának egyik barátságos helyszíne a Gross Arnold Galéria és Kávézó, röviden Arnoldo. Valami olyasmi hely, amilyeneket pár éve – na jó, van az már évtizede is – irigykedve bámultunk a világ mázlistább, azaz nyugatibb felében. Szerencsére ez a műfaj errefelé is meghonosodott, és a Bartók-negyedben szépen virágzik is – hogy egy képzavarral éljünk. Ami a galériát illeti, Gross Arnold mesevilágában elmerülni, finom vonalú képeit nézegetni, megbámulni kifejezetten kellemes időtöltés, akkor is, ha nem először vágunk bele. A kávézó meg tudja azt, amit elvárunk a mai, mind igényesebb világban. Mesesziget kapucsínóval.
(Arnoldo galéria és kávézó, XI., Bartók Béla út 46.)
D. J.
