Néhány jó programot, könyvet, koncertet, színházi előadást ajánlunk – kizárólag elfogultan. Olyat, amit mi szeretünk, és bízunk benne, hogy másnak is legalább akkora örömet okoz.
Kísérletnek tökéletes
Ezúttal kivételt teszünk, mert azt sem állíthatom, hogy mi megszerettük ezt az előadást, sem azt, hogy örömöt okozott, így aztán azt sem ígérhetem, hogy másnak örömet okoz, ha megnézi a Keleti Blokk című darabot az Eötvös10-ben.
Akkor mégis hogyan kerül ebbe az ajánlóba? Nem azért, mert jó – bár a produkciót ismerők közül többen állítják, hogy az előadások sikeresek, a közönség jelentős részének tetszik, és amikor én láttam, igazán nagy tapsot kapott a végén –, hanem mert nagyon érdekes, ígéretes színházi produkció. Valami más. Fogjuk fel kísérletnek. Ami ugyan messze nem hozza a kívánt eredményt, de talán utat mutat további reményteljesebb próbálkozásokhoz.
A történet viszonylag egyszerű. Az egykori West Balkán szórakozóhelyen történt tragédiát idézi fel, elég sajátos módon. Egy furcsa rendőr magyarázza el a nyomozás részleteit, hogyan történhetett a több halálos áldozattal járó baleset egy viharos buli után. (Végül úgy tűnik, mintha maga a rendőr okozta volna a bajt. De a nagy kavarodásban ebből sem következik semmi.) Persze ez nem az igazi történet, összekeveredik benne sok minden. Egy amúgy szörnyű buliba kívánnak bejutni fiatalok, akik aztán isznak, drogoznak, féltékenykednek, elveszítik a kapcsolatukat a világgal, és időnként dalra is fakadnak.
A nézők egy csoportja a színpadra kerül, ők alkotják a buli közönségét. A jelenetek egy részét nem is látjuk közvetlenül, csak videón mutatják.
Mindenki romlott, rossz, a fiatalok kábítószerekre izgulnak, majd megerőszakolják egymást, aztán együtt elénekelnek egy R-Go-számot. Olykor úgy érezzük, ennek se füle, se farka. A mondanivaló, a tanulság közhelyes. A szöveget gyakran egyáltalán nem érteni a rossz hangosítás miatt. Ha néha mégis, akkor arra jutunk, hogy ezzel sem vagyunk beljebb. Ráadásul a darab nincs megírva: fennkölt akar lenni, de lapos; költői, de kínos; megrázó, de üres; metaforikus, de zavaros.
És ha ennyi kellemetlent elmondtam róla, akkor újra az a kérdés: miért? Azért, mert el tudom képzelni, hogy e kísérlet tanulságait levonva még valóban jó előadást is létrehozhat a Sirokkó Szövetkezet nemrégiben alakult csapata.
Már most is dicséretes a társulat összjátéka, a bonyolult tér ügyes kezelése, a világítás, amely remekül igazodik a produkcióhoz. Azaz semmiképpen nem szabad elvenni a kedvüket a folytatástól, sőt biztatni érdemes a csapatot, mert esélyes egy tényleg örömet okozó produkcióra.
(Regős Simon–Cs. Nagy Adrienne: Keleti Blokk, a Radnóti Színház, a Sirokkó Szövetkezet és az Eötvös10 közös produkciója, rendezte: Regős Simon. Eötvös10 Művelődési Ház, Budapest, VI., Eötvös utca 10.)
Dési János



