A bulizást és az éjszakai életet nem tartja különösen veszélyesnek, az csak a közöny miatt válhat azzá. Zacher Gábor toxikológus-mentőorvos nemcsak mentős kalandjairól számolt be, de az eltűnt fiatalok sorsára és a gyerekek kritikus mentális állapotára is rávilágított. Álságos prevenciós kampányok, drogtörvények, életszerűtlen tanácsok helyett szerinte hitelességre és a döntőképesség fejlesztésére van szükség.
Mentősként az utcát járod. Mennyire biztonságos a város éjjel?
Szerintem összességében biztonságos. Sokat járunk az Akácfa utca–Dob utca–Király utca által határolt területen, nincs olyan pénteki vagy szombati 24 órás szolgálat, hogy éjjel 2-3 körül ne kelljen kimenni egy szórakozóhelyre, mert valaki nagyon berúgott, nem tudják felkelteni, esetleg szívott is mellé valamit, vagy néhányan összeverekedtek. De a tragédia ritka. Ott vannak a biztonsági őrök, a rendőrök, azok az „elsősegélynyújtók”, akik szakképzett ápolók, mentőtisztek, mentőtechnikusok, és nem egy ilyen szórakozóhelyen jelen vannak éjszaka, hogy az elsőlépcsős ellátást meg tudják kezdeni. Az, hogy valaki bajba kerül a túlfogyasztás miatt, vagy mert bevett valamit, amire nem tudja, hogyan reagál, sírni-ríni fog tőle vagy Supermannek képzeli magát – ilyenek voltak, vannak és lesznek. És néha tragédiák is. Ilyenkor mindig tanulságokat akarunk levonni, miközben szélsőséges esetekből nem biztos, hogy lehet. Az, hogy szabály mondja ki, 18 év alatt nem lehet energiaitalt venni, onnan indult, hogy egy 18 éves miskolci fiatalember 24 óra alatt megivott 23 doboz energiaitalt. Ez életszerű? Nem. A srác meghalt, amire mindenki felkapta a fejét. Ilyenkor jön az, hogy menjünk az iskolákba, legyen felvilágosító kampány. Miközben a plakáton hirdetett skót whisky vagy sör alá ugyan oda van írva a jobb alsó sarokba, hogy ha alkoholproblémád van, hívd ezt a számot, de ezt Kepler-távcsővel sem lehet látni, nemhogy szabad szemmel el tudnám olvasni. Amíg a város, a média tele van alkoholhirdetésekkel, addig könyörgök, mit akarunk? Hiszen miről szól a történet? Minél többet adnak el belőle, az állam annál több jövedéki adót szed be. A whiskygyártó pedig lehet, hogy igyekszik azt kommunikálni, alkoholt csak mértékkel, de mit fog mondani a részvényese? Tavaly kaptam öt dollár osztalékot, idén miért csak négyet kapok? Ejnye-bejnye, igazgatókám, ez így nem lesz jó! Én nagyon álságosnak érzem ezt az egész színjátékot. Mint amikor az ártalomcsökkentésről szóló társadalmi célú reklámot egy dohánygyár készíti, amelyben burkoltan a saját termékét reklámozza, vagy amikor az alkoholizmus elleni kampányt az a cég karolja fel, amelyik köztudottan a világ egyik legnagyobb alkoholforgalmazó cége. Köszi szépen!
A januárban Dunába esett 18 éves fiú története nagy érdeklődést és ijedtséget váltott ki szülőkben és fiatalokban egyaránt. Miközben a rendőrség jelenleg is 2281 eltűnt személyt, túlnyomó többségében gyereket keres az országban. Mire tapintott rá az az eset?
Azért rezonáltak rá ennyien, mert jól szituált családban történt, ahol „tök normálisan” élnek, a srác sikeres sportoló volt, akit éppen felvettek egy neves egyetemre. Ha egy nevelőintézetben felnőtt fiatal tűnik el ugyanígy – aki a 18. életévét betöltve mehet az utcára –, érdekelt volna valakit? Senkit. Lekerül mondjuk egy tanyára, ahol befogadják, koszt-kvártélyért csicskáztatják, aztán később rabszolgaként tartják, pár év múlva megunják, megmérgezik, aztán elássák fejjel lefelé a homokban. És hidd el, ez nem anekdota, magam is szakértettem ilyen történeteket ott, a Homokháton. Kegyetlen világot élünk. A nevelőintézetből kikerült gyerekek lógnak a levegőben, nem kellenek senkinek. Az említett eset azért verte ki a biztosítékot, mert itt nem lehet azt mondani, hogy ez velem úgysem történik meg. Megtörténhet. Sokan rögtön azzal jöttek, hogy bedrogozták a srácot, pedig számtalan ok miatt juthat valaki beszűkült tudatállapotba. Konfliktushelyzetbe kerül egy lánnyal, ittasan elesik, lesz egy enyhe agyrázkódása, kihűl vagy leesik a vércukorszintje. Ezek mind zavart tudatállapotot idézhetnek elő. Elég sok kábítószeres eljárásban veszek részt igazságügyi szakértőként, és dominánsan olyanokkal találkozom, ahol az illető azt mondja, bedrogozták, elvették a pénzét, fegyverét, paripáját, aztán kiderül, hogy semmilyen cuccot nem tettek az italába, csak a véralkohol szintje volt számottevő. Ez tök jó védekezés, nem? Bizonyítani akkor lehet, ha időben történik mintavétel, két nappal később viszont, amikor bejelentést tesz a kapitányságon, már nem mutatható ki a szer.
Ha a fiatalokra leselkedő veszélyek kerülnek szóba, közhelyesen a drog és az alkohol a két leggyakoribb hívószó. De a digitális világban ez mintha háttérbe szorulna.
Hát ez az. Az alkoholbetegség kialakulásához évek kellenek, az nem olyan, hogy három napig részeg vagyok, és akkor úristen, alkoholista lettem. Férfiaknál akár hat-nyolc, nőknél négy-öt évbe is kerül a dolog. Tehát 20 év alatt ez nem jellemző. Ezt a korosztályt leginkább az online világ fenyegeti. A cyberbullying, a feltöröm az oldaladat, megosztok valami kompromittálót, a generatív mesterséges intelligencia, az elmagányosodás, a Chat Gpt mint társ, mint érzelmi protézis – ezek sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mint a szerhasználat. A konzoljátékok elterjedése folytán 13 éves kortól egyre nő a játékidő, aminek eredményeként a 18 évesek már a szabadidejük több mint 50 százalékát töltik ülve. Ehhez képest az összes létező kábítószerre vonatkozóan körülbelül 18 százalékos az életprevalencia-érték (a népesség hány százaléka tapasztalt meg valamit élete során legalább egyszer – a szerk.), ami elég jónak mondható. Kábítószerben meghalnak, nagyon-nagyon fölfelé kerekítve, százan évente. Ehhez képest alkohollal összefüggésbe hozható betegségben 20 ezren vagy többen. A kormány tavaly meghirdetett drogháborúja során büszkén újságolták el, hogy a rendőrségi felderítések száma megduplázódott, ami nagyon szép. Csak arról nem mesélnek, hogy a Delta program „hajtóvadászata” előtt a beérkező kábítószernek nagyjából a 10 százalékát foglalták le, most ez duplázódott meg 20 százalékra. Tehát a 80 százalék simán az országban marad. Szóval ennek sincs túl nagy jelentősége. A „dobd fel a dílered” program – ha fogyasztóként felnyomod a terjesztőt, csökken a büntetésed – kissé életszerűtlen. Ez nem úgy szokott zajlani, hogy a Kelenföldi pályaudvaron odajön hozzám valaki, és azt mondja: jó napot kívánok, Luszicsek Eulália vagyok, itt a személyi igazolványom, érdekli önt esetleg 15–17 százalék THC-tartalmú marihuána 2500 forintért? De van nálam 70 százalékos THC-tartalmú vape, ezt 20 ezerért tudom adni. Ha erre rá tetszik bólintani, akkor itt vannak az adataim, ezeket rögzítse, legyen kedves, de számlát nem tudok adni. És akkor simán azonosítom a dílert a rendőrségen, már mehetek is elterelésre. Ez az életben nem így működik.
Az utcán kire számíthat egy fiatal, ki védi meg, ha baj van?
Egyre nagyobb a közöny. Nemrég riasztottak minket egy házhoz, ahonnan valaki egy családi konfliktus során kiugrott a magasföldszint ablakán, mezítláb. Talpra esik, nem fog belehalni, de rettenetesen fáj a lába. Ahhoz, hogy visszajusson a lakásba, 50–70 métert hason kúszik az utcán a lakásáig. Ez idő alatt arra járt egy kutyasétáltató, aki mondja nekünk, persze hogy látta, itt kúszott az a nő. Mondja egy másik is, láttam, hogy kiugrott az ablakon és így tovább. Amikor 7-8 fokban egy szál ruhában, mezítláb, négykézláb kúszik valaki az utcán, az ugye nem hétköznapi látvány, mégis többen elmentek mellette. Az első ember, aki odamegy egy eszméletlen vagy zavart emberhez, az megnézi, mi van nála, és elveszi. A második megnézi, mit hagyott ott az első. A harmadik körülnéz, ha nincs kamera, odamegy hozzá, de ha van, inkább átmegy az utca túloldalára. Mi van, ha meghalt? Akkor járhatok a Teve utcába kihallgatásra, nekem ez nem hiányzik! És a negyedik lesz az, aki megpróbál valóban segíteni.
Sokan zavarba jönnek egy szokatlan, ijesztő helyzettől, félnek közelebb menni, és inkább a biztonságos kimaradást választják…
Igen, de ez veled is előfordulhat. Mondjuk, kap valaki egy stroke-ot. Megbénul a fél oldala, nem tud beszélni. Ott ül az utcán normálisan felöltözve, kezében táska, ránézésre nem hajléktalan. Oda is megy valaki: tudok valamit segíteni? Mire a földön ülőnek annyi jön ki a száján, hogy aeeööö. Ezt a hangot tudja csak kiadni. Mit mond a másik? Részeg disznó! Feláll, és otthagyja. Pedig a másik stroke-os, akinek sürgős segítség kell, vagy épp leesett a vércukra, vagy mondhatnék számtalan példát. Én azt mondom, hogy nekem sietnem kell, megbeszélésem lesz, be kell vásárolni stb., miközben az az ember, ott az utcán, meg is halhat. Ezt úgy hívják, hogy segítségnyújtás elmulasztása.
Fiatalok többször megcsinálták, hogy például valami rossz fát tettek a tűzre, miközben a haverjuk elesett, és beütötte a fejét. Hívták a 112-t, de megijedtek, hogy ők lesznek felelősségre vonva, és elszaladtak, magára hagyva a srácot. Ha olyan helyen fekszik, ahol a mentő, rendőr nem találja meg azonnal, az végzetes is lehet. Ha mellette maradnak, a barátjukat megoperálják, ők legfeljebb kapnak két pofont és egy kis lelkiismeret-furdalást. De ha otthagyják, attól kezdve büntetőüggyé avanzsálhat a történet. Érdemes ezt végiggondolni, főleg, hogy ma már sok a köztéri kamera, ami bizonyítékkal szolgálhat.
A BRFK kérdésünkre ezeket a tanácsokat küldte: a bulizni induló fiatalok mondják el a szüleiknek, hová mennek, és használják a lokátorappot. A társaságban mindig legyen egy ember, aki nem iszik, kábítószert senki ne fogyasszon, a buliban figyeljenek egymásra, a végén pedig együtt induljanak haza.
Az ő eszközeik korlátozottak: ha baj van, hívd a 112-t! Ennyi. A GPS-alkalmazás viszont jó ötlet. Nekem sincsenek extra tippjeim. De az, hogy te ne igyál alkoholt? Eccpecckimehetsz? De miért én? Ne b***-ok már ki velem! Én inkább azt mondom, nagyon régóta, hogy ne legyen harmadik ital. Mert a harmadik után kezdi el leszarni a dolgokat, és utána már nem figyel oda. Az meg, hogy figyeljünk a haverunkra… Ott van egy srác a buliban, mellette a 10/10-es fiatal lányka, áradnak belőlük a hormonok, a kani rámegy a csajra, alakul a dolog. Most azt fogja figyelni, hogy mit csinál az a szerencsétlen haverja, aki próbálkozik a másik csajnál? Hát elkapja a bírvágy meg a baszdüh. Mit fogja őt érdekelni, mit csinál az a másik? Figyelj, ne haragudj, egy kicsit itthagylak, megnézném, hogy a Jancsi jól van-e. Aha. És figyeljünk arra is, ha négyen jöttünk, négyen is menjünk haza. És ha tízen voltunk? Szépen hangzanak ezek, de nincs recept, mert egy ilyen helyzetben mindenki egyénileg fog viselkedni.
Az angolok közismerten nagyon tudnak bulizni, de segítik is a bulizókat. Hazakísérést biztosítanak a lányoknak, részegeknek, night safe officer járőrözik a vigalmi negyedben, ahol mobillaborban végeznek droganalízist, kiszűrendő a kotyvasztott tablettákat. A szórakozóhelyeken chill out zóna működik orvosi felügyelettel, ha valaki rosszul lenne…
Ez mind ingyen van ugye? Ha van pénz, vannak ötletek is persze. Ez a Sziget Fesztiválon úgy néz ki, hogy van egy egészségügyi központ, ahonnan keveseket küldünk be kórházba, jelentős részük ott vészeli át a jól sikerült éjszakáját. Az a mi chill out zónánk: embermagasságig be van nejlonozva alul is, oldalt is, ha ott összehányják, összefossák, összepisilik magukat, akkor egyszerű legyen kitakarítani. Szóval a felsorolt csilivili megoldások sok pénzbe kerülnek. Nemhogy messze vagyunk ettől, de még az alagutat sem látjuk, ahonnan ki kellene jönnünk.
„Bolond, aki azt mondja, hogy a drog rossz. Nagyon is jó, különben miért fogyasztanák olyan sokan?” – mondod gyakran a prevenciós előadásaidon. Ellene vagy a riogatásnak és moralizálásnak, de akkor hogyan lehet a drogról jól kommunikálni?
Hitelesnek kell lenni, hogy azt tudják mondani, itt van ez a kopasz, szemüveges vén faszi, aki végre nem mond hülyeségeket. Ezt egyféleképpen lehet: ha valaki soha semmi más mellé nem teszi le a nevét, és mindig hiteles, szakmai dolgokban nyilatkozik. Ha most megkérdeznél, mi a véleményem hazánk NATO-kapcsolatáról, akkor azt mondanám, itt fejezzük be ezt a beszélgetést. Van róla véleményem, de megtartom a barátaimnak, a családnak, mert abban nem vagyok hiteles. A kábítószer-prevencióban viszont igen, ezért kötelességem is erről beszélni. Az elrettentés helyett azt tanítom, hogy meg kell tanulni jó döntéseket hozni az életünkben. Át akarsz menni a Bartók Béla úton. Nem a zebrán, az túl egyszerű. Az út közepén. Lehet, hogy rossz döntést hozol, és akkor másnap benne leszel a hírekben. De lehet, hogy jól döntesz, és átérsz a túloldalra. Ezt a jó döntést kell megtanítani az embereknek, ami persze nem mindenkinek fog sikerülni. De a cél, hogy kevesebb legyen a félresikerült életekből. A jó döntés jelen esetben egy hárombetűs magyar szó: nem.
Több nemzetközi és hazai kutatás bizonyítja, a fiatalok sosem voltak még ilyen rosszul. Miért van ez? Bizonytalanság? Stressz? Szorongás? Digitális világ?
2026-ot írunk, és ez egy egyáltalán nem jól működő világ. Egy polarizált világ, amiben bizonytalan a jövőkép, nyakunkon a klímaváltozás, a választások, a korrupció, a megélhetési gondok, a gerjesztett félelmek. Szóval kevés olyan dolog van, aminek igazán örülni lehet.
Egészségtelen tanulógépeknek nevezted a gyerekek egy részét…
Abszolút, mert nem érzik jól magukat ebben a világban. Az ország első 20-30 gimnáziuma extrém mennyiségű pszichés megterhelést tesz a gyerekekre. Akinek mondjuk tizenegyedikben nincs két nyelvvizsgája vagy nem érettségizik le két nyelvből, azt leszólja a többi, és értéktelennek érzi magát. Születnek a 4,8-as, 4,9-es osztályátlagok, ami numerikusan hihetetlenül jól hangzik, de azt leszámítva nem. Bennük van a tanulási stressz, a teljesítménykényszer, a bizonytalan jövőkép, a megélhetési szorongás, a genderszorongás, amit pártunk és kormányunk fantasztikusan tudott kezelni. Nagyon magas a családon belüli bántalmazás szintje, a családok egyharmadában pszichiátriai beteg él, de elég egy depresszió (ami gyakori a fiatalok között is), hogy megmételyezze az életüket. És mindezt kivel beszélik meg? A Chat Gpt-vel, ami már lelki társként van jelen az életükben. Én nagyon nem irigylem a fiatalokat, és tök jó, hogy nem most vagyok 17 éves.
Látsz ebből kiutat?
Magyarországnak hosszú ideje nincs sem kábítószer-, sem alkohol-, sem mentálhigiénés stratégiája. Most nem az elmúlt 16 évről beszélek, hanem a rendszerváltás óta. Össze kellene hívni mondjuk a kerületi iskolák vezetőit, és azt mondani, próbáljuk meg ezeket a fiatalokat valahogy egységesen felkészíteni arra, hogy mire kilépnek a nagybetűs életbe, addigra a döntéseiket alaposan és megfontoltan tudják meghozni. És akkor nem kell drogprevencióról meg biztonságos szórakozásról beszélgetni. Tudjon és merjen jó döntést hozni. Ennyi.
Török Dániel
