Magyarázkodás helyett kiállás

Tiltakozás a kormány intézkedései ellen, határozott kiállás a kelenföldi ingatlaneladások ügyében, szigorúbb szabályok a fák védelmében – több, a kerület jövőjét meghatározó döntést hozott februári ülésén Újbuda képviselő-testülete.

– Van egy pont, amikor egy önkormányzatnak nem magyarázkodnia kell, hanem ki kell állnia a saját közössége mellett – ezekkel a szavakkal kezdte Újbuda képviselő-testületének februári ülését a kerület polgármestere. Dr. László Imre az ülésre benyújtott egyik határozati javaslatával a kormány önkormányzatokat érintő korlátozó intézkedései ellen tiltakozott. A városvezető hangsúlyozta: számára az önkormányzatiság nem elméleti kérdés, hanem mindennapi felelősség. Az embereket az érdekli, hogy járható-e az utca, működik-e az óvoda, elérhető-e az ellátás, tiszta-e a közterület – miközben az elmúlt másfél évtizedben számos olyan központi döntés született, amely nem a helyi valóságból indult ki, mégis közvetlenül befolyásolta a kerület működését.


A szolidaritási hozzájárulásra is kiterjedő vita során a Fidesz–KDNP képviselői elsősorban azzal érveltek, hogy a kerület bevételei növekedtek, ezért a szolidaritási rendszer keretében indokolt a magasabb befizetés. Szabó László frakcióvezető szerint az iskolák államosítása és az építési jogkörök átalakítása az egységesítést és a különbségek kiegyenlítését szolgálta, ezért nem indokolt „vádiratot megfogalmazni a kormánnyal szemben”. A határozati javaslatot végül elfogadta a testület.
A képviselő-testület elé került az a javaslat is, amely a Kelenföldi pályaudvar térségének ügyével foglalkozik, tekintettel az állam ingatlanértékesítési terveire. A testület álláspontja szerint az értékesítés veszélyeztetné a közérdekű fejlesztéseket, továbbá a térség jövőjét érintő döntések nem születhetnek egyeztetés nélkül. Ezért határozatban kérték a kormányt, hogy ne adja el a fejlesztések szempontjából kulcsfontosságú területeket. A vitában eltérő politikai álláspontok jelentek meg az eladás tényszerűségének megítélésében, abban azonban egyetértés mutatkozott, hogy a térség rendezése elkerülhetetlen és a kerület fejlődése szempontjából kulcskérdés.

A testület egyhangúlag fogadta el a fás szárú növények védelméről szóló rendelet módosítását, amely jelentősen erősíti a kerületi zöldfelületek védelmét. A döntés célja, hogy javítsa Újbuda klímavédelmi alkalmazkodóképességét, megőrizze a biológiai sokféleséget és biztosítsa a megfelelő mennyiségű zöld infrastruktúrát a városi környezetben. A módosítás egyik legfontosabb eleme, hogy a madarak költési időszakának védelmében március 15. és augusztus 31. között fakivágási tilalom lép életbe, amely alól csak indokolt, közérdekű esetekben adható felmentés. Emellett szigorodnak a fapótlási szabályok: a kivágott fák pótlása kötelező, mértékét a hatóság határozza meg, figyelembe véve a kivágott növény méretét és ökológiai szerepét. Részletes favédelmi előírásokat vezetnek be az építkezésekre is. Az építési munkálatok csak meghatározott távolságra közelíthetik meg a közterületi fákat, a gyökérzónában végzett földmunkák korlátozottak, és kötelezővé válik a fák fizikai védelme a kivitelezések idején. A szabályozás emellett tiltja egyes inváziós fajok telepítését, valamint pontosítja a pótlási kötelezettség határidejét és ellenőr­zésének módját. A közterületi fakivágások előtt a helyszínen jól látható módon kell információt kihelyezni a beavatkozás okáról, így a lakók előre értesülhetnek a munkálatokról. A módosított rendelet 2026. március 5-én lép hatályba.

Szóba került a Feneketlen-tó melletti park felújítása is. Erhardt Attila alpolgármester tájékoztatása szerint a kivitelezés lényegében befejeződött, így a park várhatóan március 2-ától megnyithat, ugyanakkor a frissen telepített gyep védelme érdekében a füves felületeket ideiglenesen nem lehet még használni.
A tanácskozás zárásaként a polgármester jelezte, hogy a következő testületi ülés május 28-án, vagyis az április 12-i országgyűlési választás után lesz. A következő másfél hónapra László Imre minden politikai szereplőnek türelmet, önmérsékletet, jó munkát kívánt, valamint bátorságot ahhoz, hogy a viták közepette is a kerület érdekeit tartsák szem előtt.

A ROVATBÓL