Sokan aggódnak amiatt, hogy a Hosszúrét városrész Angyalka utca–Szőlőlugas utcai területén a Bayer Construct Zrt. építőipari vállalkozás fákat vágott ki. Az önkormányzat, illetve Újbuda polgármestere nyilatkozata szerint a kerületnek nem volt jogi lehetősége ezt megakadályozni. Az ügyben felmerülő kérdésekről Keller Zsolt, a terület önkormányzati képviselője beszélt lapunknak.
– Öt éve harcolunk azért, hogy ezen a területen a tervezettnél kisebb épület létesüljön és több zöldfelület maradjon – nyilatkozta Keller Zsolt. – Az ilyen esetekben két lehetősége van egy önkormányzatnak: vagy beletörődik a tervezett építkezésbe, vagy leül tárgyalni a beruházóval, hiszen a kerületi vezetésnek nincs beleszólása abba, mi és hogyan épül meg – mivel az engedélyeztetési eljárások a kormányhivatalokhoz kerültek –, jogi lehetősége szinte egyáltalán nem maradt. A tárgyalások révén 4000 négyzetméterrel csökkentettük a terület beépíthetőségét; illetve a beruházó szerződésben vállalt infrastrukturális hozzájárulásokat is: egyebek között egy ezer négyzetméteres játszótér építését, a kereszteződés rendbetételét (ez ott nagyon fontos), egy kiserdő telepítését és plusz parkolóhelyek létrehozását – tette hozzá.
Keller Zsolt kitért arra is, miért nem rendelt el az önkormányzat változtatási tilalmat: „2020-ban az én előterjesztésemre az önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el. De egy területre csak egyszer lehet ilyet elrendelni, és az mindössze három évig érvényes. Újabb tilalom elrendelésére csak szigorú feltételekkel van lehetőség, amelyek ebben az esetben nem álltak fenn, illetve az önkormányzatnak súlyos kártérítést kellene fizetni a tulajdonos felé. A terület átsorolására sem volt módunk, mivel ez több mint 20 éve magántulajdon.”
Az engedélyekkel kapcsolatban hangsúlyozta, ezek kiadása nem önkormányzati hatáskör. „Az építési engedélyt a kormányhivatal adja ki, mert ezt a jogot is elvették az önkormányzatoktól. Szükség van környezetvédelmi hatósági engedélyre, ezt úgyszintén a kormányhivatal adja ki. Adott esetben fakivágási engedély is kell, ami mostanra inkább csupán tudomásul vételi jog, mert ha a vállalkozó minden előírásnak megfelelt, a kormányhivatal minden engedélyt megadott neki, akkor az önkormányzatnak nincs törvényi lehetősége vagy joga megtagadni ezt. Sajnos a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy az önkormányzat azt mondja, nem lehet fát kivágni egy magánterületen”.
A képviselő-testületnek tehát lényegében nincs mozgástere egy ilyen ügyben, jelentette ki a képviselő, aki azt is hozzátette, kizárólag a településrendezési szerződéssel lehet csökkenteni a természetkárosítást és a beépíthetőséget. „Ha én odamennék és megpróbálnám odaláncolni magamat a fákhoz vagy a kerítéshez, az egyetlen eredmény, amit elérnék, hogy elvinne a rendőr, a helyzeten nem változtatna.”
Mivel a fakivágások költési időszakban zajlottak, arra is kíváncsiak voltunk, milyen törvény rendelkezik erről, mi védi meg a madarakat. „Jelenleg nem rendelkezik törvény erről, semmilyen jogszabály nem tiltja azt, hogy költési időszakban fakivágás történjen. Ebben a konkrét esetben még közvetlenül a munka megkezdése előtt is nyomatékosan kértük a Bayer Constructtól, hogy várják meg a költési időszak végét, ezt a beruházó kategorikusan elutasította. Innentől kezdve az önkormányzatnak semmiféle joga nincs arra, hogy megtiltsa a fakivágást. Felkértük az érintetteket, hogy konzultáljanak a Magyar Madártani Egyesület munkatársaival, ez tudomásom szerint meg is történt, az egyesület szakembere kint volt a helyszínen, és megmentette azokat a madarakat, illetve fészkeket és tojásokat, amelyeket lehetett. A Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai is bejárták a területet, és mindent rendben találtak.”
Az önkormányzat korábban kész volt megvásárolni ezt a területet, de sajnos az adásvétel meghiúsult. „Egyetlenegy esély volt, amikor az előző tulajdonos ellen felszámolási eljárást kezdeményeztek. Akkor az önkormányzat megpróbálta ezt a területet megvenni, ajánlatot is tett, de még a licit lezárása előtt a tulajdonos kifizette tartozását, és nem volt több lehetőség megvásárolni.” Arra a kérdésre, hogy a jövőben mit tehet az önkormányzat, milyen tervei vannak a hasonló helyzetek megakadályozására, Keller Zsolt elmondta: „Az önkormányzat most megpróbál törvénymódosítási javaslattal élni az országgyűlés felé, hogy legyen egy kitétel a törvényben, ami tiltja a fészkelési időszakban történő fakivágást. Ezzel egy időben áttekintjük saját rendeleteinket is, és ahol erre törvényes lehetőség van, ott megvizsgáljuk, hogyan lehet azokat szigorítani.”