Letartóztatták és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) helyezték el azt a férfit, aki január 18-án egy újbudai lakásban halálra késelte 82 esztendős édesapját. A Fővárosi Főügyészség indítványára hozott intézkedés előtt a tettét beismerő elkövető a 24.hu információi szerint azt mondta, besokallt nehéz természetű apja ápolásától. A tettes maga értesítette testvérét, a helyszínre érkező rendőrök ezt követően fogták el, majd előállították a XI. kerületi rendőrkapitányságra. Sajtóértesülések szerint a szomszédok sokszor hallották veszekedni az áldozatot és vele élő, mentálisan sérült fiát, aki állítólag máskor is megpróbált végezni alkoholista apjával. A közös képviselő korábban értesítette a lakókat, hogy egy mentálisan súlyosan sérült férfi él a házban – számolt be a Tények.