Úgy kell élni egészségesen, hogy sokáig lehessünk hedonisták

Interjú Varga Ádámmal

Legtöbben az Újbudán is forgatott A besúgó, valamint A tanár című sorozatból, illetve a Celeb vagyok, ments ki innen reality show-ból ismerik Varga Ádám színészt. Ezek mellett azonban több közönségdíjas színházi előadás részese, ilyen például a Túlélő: a B32-ben évek óta sikerrel futó darabot ő írta színpadra és ő is rendezte. A Szkénében is gyakran fellépő színésszel harmincötödik születésnapján beszélgettünk az Újbudai Nagykávéházban. 

Huszonöt vagy harmincöt? (Apropó: Isten éltessen!)
Köszi, köszi. Huszonöt. Tegnap éjfél előtt nem sokkal a párommal sorozatot néztünk. Amikor elkezdtük, megjegyezte, hogy a végére már harmincöt leszek. Azt is megkérdezte, mennyinek érzem magam. Nos, ha nagyon őszintén kell válaszolni, akkor tizenhatnak.

Testben vagy lélekben? 
Összességében a mostani is jó időszak. Bár lélekben néha négyszáz évesnek érzem magam. Testileg és habitusomban viszont egy kölyöknek. Nem rossz kimondani azt sem, hogy 35 lettem, inkább furcsa. Talán azért is, mert gyakran játszom fiatalabb szerepeket. Az A tanár forgatásakor 27-28 esztendős voltam, miközben 17-18 éves tanulót alakítottam. 

Az A tanárban a bukott diákot játszottad, a Legénybúcsú extrában a betépett festő-mázolót. Melyikre gondolsz szívesebben?
A módosult tudatállapotot a legnehezebb eljátszani. Színpadon necces, filmen baromi kemény, nagyon könnyű lebukni. Az ember azt gondolná, hogy az életben megtapasztalt szituációkat a legegyszerűbb átadni. Ittasan az ember csomó olyan gesztust, mozdulatot tesz, amit józanul soha. Belül ilyenkor teljesen más mozi megy, mint amit egy külső szemlélő lát. Az A tanárban Gyula szerepe mérföldkő volt az életemben, valamint a pályámon is. Széles közönséghez jutott el, és tényleg pofán csapott. Nagyon szerettem Pataki Gyulát játszani. Ő a kemény legény, akinek helyén a szíve, mégis mindig kellemetlen szituációkba keveredik. Ilyen a karmája. A karaktert Kovács Dániel Richárd osztotta rám. Látta, hogy Gyulaként idősebb voltam a többi szereplőnél, talán érettebb is. A figura hitelességéhez hozzáadott, hogy a javítóintézetben töltött idő esetleg az arcán hagyta nyomát. 

Volt átfedés Varga Ádám és Pataki Gyula között?  
Abszolút. Régen gyakran voltam indulatos, de már tudom ezt kezelni. Sok emlékem van szélsőséges érzelmi kitörésekről, amiket könnyebben tudok visszaadni, mint az előbb említett módosult tudatállapotot. Most azonban olyan az életem, amilyet mindig is szerettem volna. Nem vagyok frusztrált. Már nem paprikázom fel magamat olyan könnyen, mint 19-20 évesen. A rosszindulat, a támadások leperegnek rólam. Persze ettől még van bennem igazságérzet, aminek gyakran hangot is adok. 

Az A tanár első két évadát a Kőrösy József utcában forgattátok. Az A besúgót a Ménesi úton. Utóbbiban egy Dugovics Máté nevű vagány, seftelős hallgatót játszol. Hogyan tudtál azonosulni ezzel a karakterrel?
Bár az A tanár hozott országos ismertséget, eddigi pályám csúcsát Dugovics Máté jelentette. Igazi telitalálat volt. Nem a szokásos módon osztották rám. Akkor még szó sem volt az HBO-ról. Nem hívtak be a sorozat castingjára azzal, hogy „nézzük meg, jó leszel-e Józsinak, Petinek, Máténak”. Már az öt évvel korábbi pilotban is szerepeltem, miután az akkor 24 esztendős Szentgyörgyi Bálint, a széria kreátora fölhívott. Egyszer ugyanis véletlenül közös asztaltársasághoz kerültünk a Thália kávézójában, ennek lassan nyolc éve. Aznap este valahogy nagyon elememben voltam, és ő megjegyezte a figurámat. Ahogy elkezdett a sorozaton dolgozni, gyakorlatilag abból az estéből merítkezve írta rám Máté karakterét. A következő nyáron egy közös barátunk megkeresett, hogy fizetés nincs, de Bálint nagyon szeretné megcsinálni az első epizódot. Először nem is akartam élni a lehetőséggel. A nyár nekem szent, a fizetés nélküli munkára húztam a számat. Amikor viszont már maga Bálint hívott fel, rábólintottam. Főleg miután teljes meggyő-ződéssel, hittel, svunggal mondta el, miről is van szó. Fél perc után meggyőzött. Low budget projekt volt: a mikrofont szigszalaggal ragasztottuk egy felmosórúdra, csomagtartóból öltözködtünk. Nulla forintból forgattuk le az első epizódot. Nyilván nem ez került az HBO-ra. Bálint aztán egy farmerben sétált be a csatorna székházába, ahol ráharaptak a forgatókönyvre, úgyhogy évekkel a pilot után leforgattuk a sorozatot. Persze nekem is volt casting: a külföldi streamingszolgáltatóknál minden szerepre több opció van. Időközben Bálinttal az évek során igazán jó barátok lettünk. Majdnem napi szinten beszélünk.

Dugonics Máté sorozatbeli édesapja – Szabó Simon alakításában – hajóskapitány, aki csempészárukkal kereskedik. A csencselés ötlete honnan jött? 
Magánemberként soha nem kereskedtem feketén, de tény: jó üzleti agyam van. Jól tudok alkudozni, tárgyalni. Színészként magamra is üzleti termékként tekintek. 

Hírek szerint gyerekkorodban nagy hörcsögcsaládot neveltél, el is adtál belőle…
Volt ilyen sztori (nevet). Gyakran gondolkodtam, miből, hogyan tudok plusz zsebpénzt kreálni. És igen, valóban volt egy törpehörcsög-tenyészetem, legtöbben 18-an voltak. Akkoriban egy-egy példányt az állatkereskedések is bevettek. Eleinte a szüleim kategorikusan kijelentették: se kutya, se macska, és azt is közölték, hogy biztosan nem lesz a lakásban papagáj. Egy röpképes állatot nem lehet ketrecbe zárni, ráadásul koszos, büdös, zajos. Én azonban igazi Ace Venturának éreztem magam, aki a szoba közepén áll, vállán madarakkal, lábánál két- és négylábúakkal körülvéve. Azt is elhatároztam: ha egyszer lesz egy papagájom, megtanítom beszélni. Végeredményként egyik karácsonykor megleptem a szüleimet egy hullámospapagáj-párral. Ám a lavina az első hörcsöggel indult el, néhány év múlva kész állatkertünk volt agámával, gőtékkel, gekkóval, madarakkal, teknőssel, de-gukkal. Természetesen jött a kutya és macska is. 

Az A besúgó werkfilmjében basszusgitározol. Zenélsz?
Hobbi szinten gimis korom óta: autodidakta módon tanultam, később tanárhoz is jártam. Kedvenc zenekarom a Red Hot Chili Peppers, amelyben hangsúlyos a basszus téma: ugyanazt a slaptechnikát gyakoroltam, amit Flea (Michael Peter Balzary). Borbély Ricsivel, aki 19 éves korom óta a legjobb barátom, gyakran muzsikálunk együtt, az A besúgó volt az első olyan produkció, amiben közösen dolgoztunk (Borbély Richárd volt a sorozatban Karcsi – a szerk.). Ő főleg zenés vonalon mozog, főként a Madách Színházban, én csak prózai előadásokban vagyok. Ezért is volt fantasztikus a sorozat: a barátaimmal csinálhattunk egy ilyen kaliberű produkciót. A premieren zenéltünk együtt Ricsivel, az HBO akkori marketingigazgatója kérésére, mi voltunk a Karcsi, Máté és a haverok névre hallgató zenekar. Ezt követően még lenyomtunk néhány ilyen koncertet. A Strand Fesztiválon is felléptünk, kiegészülve Fekete János „Jamallal”. Épp most tervezzük, hogy újra begyújtjuk ezt a zenekarosdit, kicsit retrós vonalon mozogva, beatbox alappal, erős basszussal. Ricsi gitározik és énekel. Akár egy Besúgó zenekart is alapíthatnánk, hogy a többieket is behívjuk egy-egy koncert erejéig. Ez a tervünk 2025-re, hogy adjunk egy újabb esélyt a muzsikálásnak. 

Lesz második évad?
Nem tudom. Minden este imádkozom ezért. Mostanában biztosan nem forgatjuk, vagy csak engem nem hívtak ruhapróbára. 

Elsősorban melyik szereped miatt szólítanak meg az utcán?
Nyolcvan százalékban a Besúgóval kapcsolatban, azt jóformán az egész ország látta. Bár az A tanár miatt is többször megállítanak, és ott vannak a különböző televíziós műsorok: Celeb vagyok, ments ki innen; A híd; Fort Boyard – Az erőd és még sok másik. Szerettem ezeket a műsorokat. Sokan azt gondolták, csupán a pénz miatt vállaltam el őket, holott tényleg baromira élveztem ezeket. Izgatott a helyzet. Állat- és természetmániásként nagyon akartam az A hidat, amit elsősorban reality jellege és annak minőségi megvalósítása miatt emlegetnek, ám lelkileg kissé meggyötört. Ha most azt kell kiemelnem, melyiket élveztem a legjobban az összes közül, akkor határozottan a Celeb vagyok, ments ki innent mondanám. Oké, valóban egy könnyed, vicces műfaj, trash feladatokkal, de tele van különleges élethelyzetekkel. Sokan mondták, hogy biztos Fóton vettük föl, és este hotelben aludtunk. Pedig nem: tényleg Kolumbiában egy dzsungelben forgattunk, gyakran az esőben aludtunk. Mégis annyira remek élmény volt, és a csapat is tök jó volt. Ez egy olyan flowműsor volt végre, ami nem az egymásnak ugrasztásról szólt. 

Te celebnek tartod magad?
Ez jó kérdés… A social media kapcsán trehány vagyok, a magánéletemről keveset posztolok. Nem szoktam reklámokban szerepelni, ugyanakkor voltam egy csomó celebműsorban. Ezek a kikacsintások izgalmas új élményt jelentettek, miközben sokat lehetett tanulni. A Sztárbox miatt fél éven keresztül minden nap bokszoltam, amit imádtam. Kutató személyiség vagyok, ezek a produkciók mindig egyfajta expedíciót jelentenek. Mindenekelőtt azonban színésznek vallom magamat: a színészet a szakmám, a szentély. Igyekszem mindig visszatérni, és soha nem elszakadni tőle. 

Újbudán több helyen játszol, például a B32-ben, Szkénében…
Legtöbbet talán a B32-ben futó darabbal, a Túlélő című monodrámával lépek föl. Ez volt a diplomamunkám a színművészetin. Önálló estet kellett összehozni úgy, hogy egy színházi alkotófolyamat minden kis szegletébe belekóstoljunk, a ruhaválasztástól kezdve a díszlettervezésig, a dramaturgiáig. Persze segítséget is igénybe vehettünk, például az osztályfőnöktől vagy dramaturgtól, de a lényeg az önálló produkció volt. A Túlélőt ötödik esztendeje játszom, kis szünetek azért voltak: Coviddal és térdműtéttel. Utóbbi miatt az előadást hét hónapig szüneteltettem. Nagyon fura volt ennyi idő után újra játszani. Nyilván elő kellett vennem, mert másfél órán keresztül folyamatosan szövegelek, mozgok, felettébb intenzív előadás. A Harcosok klubja szerzője, Chuck Palahniuk Halálkultuszát írtam át, amelyből még soha nem készült színházi, filmes feldolgozás. Eleinte a Harcosok klubját szerettem volna átírni, azt viszont nehéz lett volna monodrámaként megszerkeszteni. Nem akartam a művet és magamat megerőszakolni. A Harcosok klubja az a fajta társadalomkritika, amiről szerettem volna beszélni, de ez megvan a Túlélőben is. Az is fontos szempont volt, hogy a Túlélőt később, a Színművészetin kívül is szerettem volna továbbjátszani. Nem akartam, hogy az legyen, „oké, itt a diplomamunkám, azt’ le van minden tudva”. 

A Túlélőben egy zuhanó repülőgép pilótafülkéjében meséled el a fekete doboz történetét. Gyakran emlegetik veled kapcsolatban az Equust is. Melyik darab áll közelebb a szívedhez? 
A szerelemgyerek a Túlélő. Olyan nekem, mint egy elmebeteg rockkoncert. Még tetkót is csináltattam róla. Az Equus is a fontosabb szerepeim között van, sokat említett különlegessége, hogy meztelenül lovagolok. Sokkal többször repültem, mint lovagoltam, hozzám mégis közelebb áll egy állat, valami természethez köthető lény, mint eljutni ából bébe a technika vívmányával. Gyakran kérdeznek az Equusról, nehéz szerep volt. 

Kicsit könnyedebb téma: állítólag elég hiú vagy…
Mindig figyeltem a testemre, illetve arra, hogy sportosan nézzek ki. Szerencsés géneket örököltem, nem kell sokat tennem ahhoz, hogy izmos legyek. Oké, az A besúgó előtt kicsit kipattintottam magam. A frizurám is nagyon fontos már kis kölyökkorom óta. 

Édesapád kopasz, nem félsz attól, hogy öröklöd?
Apunak az én koromban már nem volt túl sok haja. Kicsit félek is ettől. Épp a minap voltam hajgyógyásznál, a fejem tetején bizony elkezdett kicsit ritkulni. Borzasztóan zavar. Jobban, mint az őszülés, a táskák a szemem alatt vagy a ráncaim. 

Utolsó kérdés: hedonizmus vagy egészséges élet? 
Hedonizmus. Főleg ha a fiatalabb koromra gondolok. Ahogy már mondtam, révbe értem. A munkában és a magánéletben is. Mielőtt megkérdezed: a hedonizmus mindkettővel összefér. Együtt kell csinálni: bulizni, enni, inni, aludni, sorozatot nézni, utazni. Akár egy tábla csokit megenni éjjel 2-kor. Mindent, ami arról szól, hogy jó élni. Én szeretek élni. Ha épp olyanom van, és betolnék egy hamburgert három sörrel, megteszem. Mindezt a menyasszonyommal. Nagyon jó partner. Hasonló az életfilozófiánk: úgy kell élni egészségesen, hogy sokáig lehessünk hedonisták. Én ettől boldog vagyok.

Tóth Kata

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support