A veszteségükkel küzdőknek igyekszik támogatást adni Csata Tímea, az Újbudai Egészségfejlesztési Iroda (EFI) mentálhigiénés szakembere. Az egyéni tanácsadás és a gyászfeldolgozó csoport célja, hogy segítsen helyrebillenteni a lelki egyensúlyt, amelyet nemcsak egy haláleset miatt veszíthet el valaki, hanem válás, betegség, vagy akár a munkahely elvesztése okán is.
Valaki látszólag hamar tovább tud lépni, míg más egész életében benne ragad egy régi történés okozta fájdalomban. Van olyan, hogy egészséges gyászidő?
A szakirodalom sokszor gyászévről beszél, de nem várhatjuk el a gyászolótól, hogy ennyi idő alatt túljusson a folyamaton. A hozzánk, az EFI-be érkezők sokszor jönnek azért, mert letelt ez az időszak, és nem tudják, hogyan tovább. Való igaz, hogy az első évben sok mindent megtapasztal az érintett, például családi és évköri ünnepeket, mint az első karácsony, az első születésnap az elhunyt nélkül, majd a halálának évfordulója. Valahol olvastam, hogy talán a gyász nem is kell, hogy elmúljon, inkább csak beszövi az élet. Picit máshová kerül a prioritás, áthelyeződik a fókusz, de a gyász is maradhat. Természetesen vannak kritikus pontok, van, aki beleragad, és van, amikor ebből betegség lesz.
Mindenkinél ugyanaz a gyász folyamata, vagy a személyiségünktől és élethelyzetünktől függően változik?
A stádiumok hosszában lehet változás. Általában a temetés kapcsán van bennünk egy elengedési vágy, és akkor szoktak elégedetlenné válni a gyászolók, ha utána sem lesz könnyebb. Ilyenkor jön a lehangoltság, ami sokszor hosszú hónapokig elhúzódik.
De nem ez az első szakasz, az a tagadás, ugye?
Igen. Vagy a sokk.
Mit él meg ilyenkor az ember?
A tagadás szóban is benne van ugye, hogy nem hiszem el, hogy ez megtörténhet. Nem akarjuk közel engedni magunkhoz azokat az érzéseket, amelyek az életeseménnyel járnak. Nem tudjuk elfogadni, hogy valaminek vége van.
Utána jön a düh?
Igen, és van helye a dühnek a gyászban.
Nehéz az embereknek elfogadni az érzelmeiket? Egyáltalán, felismerik és meg tudják fogalmazni a csalódottságot, a dühöt, a szomorúságot?
Egyéne válogatja, milyen önismereti hátizsákkal érkezik. Ha valaki úgy érkezik, hogy nem tudja, miben van elakadva, akkor megfogalmazni sem tudja. De szakember segítségével csoportban és egyéni foglalkozásban is kibonthatók az érzelmek.
Visszatérve a folyamat stádiumaira, az első a tagadás, aztán a düh, majd az alkudozás, a „mi lett volna, ha…” kezdetű gondolatokkal, és a lehangoltság. Végül jön az elfogadás?
Igen, és az is hosszúra nyúló folyamat tud lenni.
Azt szokták mondani, hogy amikor valaki nincs tisztában a saját érzéseivel, akkor testi tünetekben is jelentkezhet és betegséggé válhat a lelki fájdalom. Ez valóban így van?
Nem vagyok orvos, minden esetben érdemes kivizsgáltatni magunkat, de igen, és még akkor is előjöhetnek szomatikus tünetek, ha kijönnek az érzések, csak nem kapunk hozzá kellő segítséget. Sajnos társadalmi szinten az az elvárás, hogy minél gyorsabban legyünk túl rajta. Előfordul, hogy mindenféle betegséggel küzd a gyászoló, és orvoshoz megy, aki nem találja az okát. Például valakinek fáj a háta, alvászavara van, nehézlégzéssel küzd, de a vérképe teljesen jó, nem mutatnak ki semmit a képalkotó eszközök. Aztán a háziorvosnál mellesleg kiderül, hogy mélységesen gyászol. Elvesztette az életének egy nagyon fontos, komplex szereplőjét, mert például egy férj nemcsak házastárs, hanem ő a villanyszerelő és a kertész is. Fáj a háta, mert összeroskadt és görnyedtté vált a testtartása, vagy a sok sírástól tönkrement a nyálkahártyája, ezért nehezebb a légzése. A hozzátartozóknak, a környezetnek is nagyon nehéz lehet egyébként látni a másik szenvedését, és sokáig viselni ennek terhét.
Mert tulajdonképpen tehetetlen az ember. Kinek érdemes hozzátok fordulnia és hogyan tudtok segíteni?
Akkor érdemes valakinek hozzánk fordulni, amikor megszületik benne az érzés, hogy szívesen beszélne róla, szeretne ennek teret adni, időt kíván rá szánni, mert van benne egy csomó gondolat, érzés. Abban az esetben is érdemes, ha a környezetében már mindenki megelégelte a helyzetet, vagy nincsen körülötte senki, aki meghallgatná. Vannak olyanok is, akiket küldenek, ők egy picit előbb érkeznek, mert még nem született meg bennük a motiváció. Velük nehezebb dolgozni, mert nagy elvárásokkal jönnek, azt hiszik, van egy varázspálcánk, amivel megoldjuk helyettük a dolgot. Aki motivált, az úgy érzi, hogy már eleget nyűglődött, és meg akarja oldani. A csoportnak az az előnye, hogy mások tapasztalatai nyomán számos „ahaélmény” születik. A gyászolók ugyanis hajlamosak azt hinni, hogy bediliztek, ám a csoportban felismerik, hogy másnak is hasonló gondolatai, álmai, spirituális megélései vannak.
A gyermekekkel milyen módon érdemes beszélni a gyászról, a veszteségről?
A legújabb ajánlások szerint az a jó, ha a gyerekkel őszinték vagyunk, a korának megfelelően. Erre a társadalmi berendezkedés miatt is szükség van, mert régebben a születésnek és a halálnak is jobban helye volt a gyermekek fejében. Amikor több generáció élt együtt, tágabb családi körben megtapasztalhatták az élet természetszerű velejáróit. Mára uralkodóvá vált egy olyan szemlélet, hogy a gyereket mentesíteni kell, például nem viszik el a temetésre, aminek olyan hátulütői lehetnek, hogy felnőttkorában sem tudja kezelni a gyásszal járó helyzeteket. Nem alakulnak ki a rítusok.
A rítusoknak nem csak gyakorlati szerepük van. A temetkezési szokásokkal vagy a halottak napjával valóban az emlékezés, a feldolgozás valamiféle módszerét adjuk át?
Elsősorban kereteket nyújtanak. A kis közösségek – mondjuk egy falu szokásrendszere – mindenképp segítség tudnak lenni, egy kapaszkodó. A közvetlen környezetnek, a családnak megtartó ereje van. Régen a fekete ruha megvédte a gyászolót, mert tudták, hogy hozzá másképp kell viszonyulni. Kiemelték, hogy tudják, jobban oda kell rá figyelni.
Beszéljünk arról is, hogy nem csupán a halál járhat gyásszal. Milyen veszteségeket élhetünk meg hasonló folyamattal?
A szakirodalomban is megtalálható, hogy más esetekben is létrejönnek gyászstádiumok. Gondoljunk csak egy munkahely elvesztésére, vagy mondjuk az egészség megrendülésére, vagy a válásra. Utóbbi például általában nagy bizalomvesztéssel jár.
Az EFI-t mindenféle gyásszal fel lehet keresni, és hasonló módszerekkel segítetek?
Ilyenkor nem gyásszal érkeznek, idővel azonban rájönnek, óriási a veszteségélmény, a krízis, amelyben vannak. Az én technikám mentálhigiénés szakemberként a segítő beszélgetés. Ez egy empatikus odafordulás, kibontjuk a szóba kerülő eseményeket. Először nem is annyira az érzelmekről van szó, sem a válás, sem az elhalálozás kapcsán, hanem a fizikai történésekről. Egy jófajta gyászoló még az óra, percet is tudja az elmesélt történetekben. Ha már nem emlékszik ilyen pontosan, akkor az a tapasztalat, hogy távolodik érzelmileg. Ezek a beszélgetések kliensközpontúak, vagyis nem elcsevegünk, mint egy baráti beszélgetésben, hanem kifejezetten a kliens viszi a beszélgetést, és én kísérem őt. Olyan kérdéseket teszek fel, amelyek segítik az érzelmek megmutatkozását, kioldódását.
Vannak-e olyan – csúnyán fogalmazva – praktikák, amelyeket útravalóként oda tudsz adni, otthoni gyakorlásra?
A levélírás vagy a naplóvezetés ilyen. Az a célja, hogy az érzések papírra kerüljenek. Esetleg meg nem történt eseményhez kapcsolódhat egy elvárás, sokszor ez probléma szokott lenni. Egy levélben le lehet írni, hogyan képzelte volna el az illető, és milyen érzéseket okozott, hogy nem következett be. Vagy például egy kisbaba születés előtti elvesztésénél szoktuk javasolni a faültetést. Rítus a családnak, alkalmat ad a beszélgetésre.
Mi az, amivel barátként támogatást tudunk nyújtani a másiknak?
Általában van bennünk igény, hogy segítsünk, de nincsenek megfelelő eszközeink, kényelmetlenül érezzük magunkat, és nem tudjuk, mi esne jól, mit szabad kérdezni, mi az, ami kellemetlen. Én a barátokat is teljesen megértem, hisz nehéz helyzetben vannak. Érzékenységgel érdemes odafordulni, és fel lehet vállalni, hogy nagyon szeretném, ha éreznéd, melletted vagyok, számíthatsz rám, de nem tudom, neked mi esne jól. Így kiderülhet, mire van szüksége a másiknak – egy beszélgetésre, egy ölelésre, de lehet, hogy semmire. A gyászolók is sokfélék, van, aki nem kívánja a testi érintést.
A házi kedvenceknek milyen a szerepük a gyászban, tudják-e pótolni a veszteséget?
Érkeznek hozzánk a kisállatok elvesztése kapcsán megélt veszteséggel is, és egyre több könyv foglalkozik a témával. Ez ugyanolyan gyászfolyamatot indít be, főleg ha valakinél egy állat keretet adott a hétköznapoknak, mert például rendszeresen sétálni vitte, hozzá igazította a nyaralást. Eszébe szokott jutni a hozzátartozóknak, és nem csupán egy családtagként kezelt állat esetében, hanem akár kisbabák elvesztésekor is, hogy egy új négylábú társsal talán könnyíthető a bánat. Lehet, hogy ez így van, ám nem mindegy, mikor. Akkor jöhet, amikor a gyászoló úgy érzi, hogy most már készen áll, mert megdolgozta a veszteséget. Megvoltak az elsiratott órák, napok, hetek, hónapok. Ha valakire ráerőszakoljuk a megoldásunkat, mert az élet megy tovább, az előbb-utóbb negatívan köszön vissza.
Tehát előbb a gyógyulás. Hogyan lehet felvenni a kapcsolatot a gyászfeldolgozó csoporttal?
Az EFI a Vahot utcai háziorvosi rendelő első emeletén kapott helyet. Van Facebook-oldalunk, Újbudai Egészségfejlesztési Iroda címen, ide a lelki egészséggel foglalkozó programokat mindig feltöltjük. Emellett a Szent Kristóf Szakrendelőben szoktunk szórólapot, plakátokat kihelyezni, és a telefonszámunk is mindenhol fellelhető.
F. E.
