Kő Pál szobrászművész Szent Istvánt ábrázoló lovas szobra a Gellért-hegy lejtőjén felállításakor vitát kavart, de napjainkra megszoktuk, belesimult környezetébe. Lassan negyedszázada látható, elég sok idő eltelt tehát ahhoz, hogy Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrásszal megvitassuk, miként látjuk most az alkotást.
„Felesleges szobor” – idéztem Rózsa Gyula írását (Mozgó Világ, 2001. május), amelyben a kiváló művészettörténész teljesen elhibázottnak, tévedésnek értékelte Kő Pál szobrát. A hatalmas lovat és a mögötte meghúzódó kis István királyt, aki inkább egy pipogya alaknak tűnik, mint ország- és egyházalapítónak. Ahogy Rózsa fogalmaz, ez az ember, akit a szobor ábrázol, sírva futott volna világgá, amikor Koppányt felnégyelték.
A szobrászművész Erős Apolka ezzel egyáltalán nem ért egyet, fontos és jó szobornak tartja Kő Pál munkáját. Magyarázatát azzal kezdte, hogy egy köztéri alkotás a közösség kollektív emlékezettudatát testesíti meg. És inkább szól arról a korról, amelyben készült, mint arról, amelyet bemutat. Az alkotók, a megrendelők általában a jövőre nézve is szeretnének afféle iránymutatást adni vele. Lehet heroikusan ábrázolni Istvánt – mint a Halászbástya mellett Stróbl Alajos szobrán –, vagy így, mint itt, tépelődő, esendő emberként. Kő Pál kétségtelenül nem szokványos István királyt alkotott, hanem bensőséges humánumot adott az emlékműnek. S mint ilyet, Erős Apolka nemhogy feleslegesnek, hanem kifejezetten hiánypótlónak tartja. A ló nagy kőtömbje mellett egy kis figura található, aki nem fizikumában daliás hérosz, hanem a szellem daliája. Olyan embert ábrázol, aki az elméjével teremtett nagy és maradandó dolgokat, és nem testi erejével.
– Kő Pál sok királyt, szentet mintázott meg. Mennyire illik ez a Gellért-hegyi az életművébe? – kérdeztem.
– Egy páratlanul gazdag, sok évtizedet átölelő nemcsak művészeti munkásságról, hanem művészetpedagógiai oktató tevékenységről is beszélünk, ami nagyon koherens – kezdődik a válasz. Majd így folytatódik: főleg a korai szakaszok, a kisplasztikák kora az, ami megjelenik ezekben a nagyobb alkotásokban is. Ahogy idősödött Kő Pál mester, úgy tompultak ugyan ezek az egyéni hangok, de még mindig nagyon-nagyon karakteresen megjelentek. Egyfajta szürreális látványvilág, meghökkentő formatársítás, aránybeli, egyedi karakter az, ami kibontakozik nála, ami korának kimagasló alkotójává teszi, és így ma is hatásosak a művei. Kő Pálnak ez a szobra az egyik legjelentősebb munkája. Éppen azért, mert egy nagyon gazdag előképekkel teli történethez, Szent István-i kultuszhoz nyúl hozzá teljesen egyénien. Sok kritikus felrótta a ló nagy, lepellel takart, egybe faragott tömbjét, de ezzel van lezárva a figura tere hátulról. Tulajdonképpen átöleli a ló, mint egy kulissza közrefogja a királyt. Ez értelmezhető úgy is, hogy az a testi gyengeség, amit sokan sérelmeznek, a plasztika egységében kiegészül a ló erejével, tömegével. A figura nem önmagában áll, hanem minden részlettel együtt kell nézni, egyben a lóval, a rajta lévő takaróval, a nyereg kompozíciójával. Azzal, ahogy visszafordul a király felé a ló, ahogy összetámaszkodnak. Azzal, hogy a feldebrői altemplom oszlopkötege az egész szobornak a pillére, a bástyája. A feldebrői templom a hagyomány szerint Aba Sámuel király sírjára épült, ő azután lett király, hogy István utódját, Orseolo Pétert megfosztották a trónjától. Aba Sámuel István húgának a férje volt – ezt a kapcsolatot érzékelteti ez a szobor, amelyen Szent István egy egyhajós román templom makettjét hordozza a kezében, így a figura mélyebb olvasatáról van szó. Páncélos vitézeink, előretörő harcosaink szép számmal vannak kőben, bronzban, bármilyen más anyagban megörökítve. Ez a szobor inkább a humánumra helyezi a fókuszt, és az a fajta életigenlés jelenik meg benne, ami Kő Pál egész életét jellemezte. – Ez egy nagyon őszinte alkotás, és a szobrász nagyon erős kinyilatkoztatása – mondta Erős Apolka.
Felvetettem, hogy királyokról, szentekről készültek korábban Magyaroszágon is modern, hatásos alkotások. Legyen példának elég Varga Imre Tihanyban látható Alapítója, amelyen I. Andrást egy fémpalástba öltöztetett bazalttömbbel ábrázolta a ’70-es évek elején. Ehhez képest Kő Pál műve mintha visszalépés lenne az időben.
Erős Apolkától viszont megtudtuk, hogy az István-szobor terve már vagy harminc évvel korábban megszületett, ráadásul a megoldás beleillik Kő Pál egész életművébe. A kézművesség, a népi mesterségek tisztelete, a tárgyalkotás iránti elkötelezettség mellett a reneszánsz kőfaragó architektúrái, adott esetben bumfordiságai is folyamatosan megjelennek műveiben. Sosem kívánt trendi lenni, sosem sodródott az irányzatokkal, az áramlatokkal, stabil hitvallás jellemzi az ő alkotói útját.
A Szent István-szoborból több változat is készült, köztük egy kis bronzmakett is. Gyöngyösön található Kő Pál művének egy kisebb méretű, bronzból öntött verziója egy oszlop tetején, amely természetesen egészen más hatást kelt, mint a Gellért-hegyi kompozíció.
Dési János
