Sacit és Marcsit a Bikás park körül már biztosan látta, aki rendszeresen jár arra, ugyanis igencsak színes jelenségek. Azonos vonásaik mellett ugyanúgy öltözködnek, ugyanolyan a frizurájuk, sőt, a hangjukat is könnyű összekeverni. Rendezvényeken gyakran lehet találkozni velük, kedvességük és vidámságuk sokak arcára csal mosolyt.
Az ikerpár már több mint 40 esztendeje él a kerületben, és noha korábban messzebb laktak egymástól, miután megözvegyültek úgy döntöttek, falszomszédok lesznek. Szoros kapcsolatban vannak azóta, hogy szinte kéz a kézben jöttek a világra, együtt jártak óvodába, iskolába és együtt tanultak tovább. Amikor Saci kiment Amerikába szerencsét próbálni, haza kellett jönnie, mert nem bírták elviselni egymás távolságát, hiszen születésük óta minden nap beszéltek vagy találkoztak. Saci napokon belül visszajött Magyarországra, a reptéren egymás nyakába borultak, és könnyek között ígérték meg, soha többet nem fognak elválni.
Egyforma pályát választottak, az egészségügyben dolgoztak az intenzív osztályon. – Együtt ébresztettük a betegeket a műtétek után. Néha azt hitték, hogy kettőt látnak belőlünk, amikor felébredtek – mesélték. Ilyenkor persze mindenkit megnyugtattak, hogy rendben vannak, mert ápolóik tényleg ketten voltak.
Sosem bánták meg, hogy ennyi időt töltenek együtt, mivel még a legnehezebb körülmények között is számíthattak egymásra. Egy ponton úgy határoztak, hogy szeretnének közelebb lakni egymáshoz, és ez sikerült is. Találtak két megfelelő lakást, közvetlen szomszédok lettek. Az estéket külön töltik, de a napot már együtt kezdik, közös reggelivel. Ezt követően sokat sétálnak, strandolnak és szórakoznak a kerületben.
Gyerekkorukban édesanyjuk ugyanúgy öltöztette őket, és ez a mai napig megmaradt. A fekete ruhákat csak hallomásból ismerik, igyekeznek személyiségükhöz passzoló élénk, vidám színeket és mintákat hordani. Ízlésük, érdeklődésük is mindig hasonló volt, ez alól a férfiak sem képeztek kivételt. Sokszor tetszett nekik ugyanaz a fiú, aki csak a nap végén vette észre, hogy nem egy, hanem két lánnyal volt dolga.
Eleinte ikerfiúpárt kerestek maguknak, ám egy ponton mindketten megtalálták a maguk boldogságát, és férjhez mentek. A gyerekeik is nagyon hasonlítanak egymásra, közel állnak egymáshoz és hozzájuk, mindig úgy mutatják be Sacit és Marcsit, hogy „ők a mi anyukáink”. Az ikerpár tagjai pedig gyakran megérzik egymás érzelmeit és érzéseit, vagy akár fizikai érzeteit. – Amikor szültem, Mari is érezte a fájdalmat. Bejött hozzám a szülőszobába, és mondta, hogy szüljek, mert ez már neki is fáj – mesélte Saci.
– A kerület nagyon sokat jelent nekünk – mondták. – Imádunk itt élni, soha nem költöznénk el. Az emberek ismernek minket, és mi is ismerünk sokakat. Sok szeretetet adunk és kapunk, ami nagyon fontos. Mindig vidámak vagyunk, soha nem szomorkodunk. Szeretünk strandolni és táncolni is, és a kerületben rengeteg lehetőségünk van erre – tették hozzá. A kerület lakóinak is örömforrás az ikrek mindennapi jelenléte. – Sokan mondják, hogy soha nem nevettek annyit, mint amikor velünk találkoztak. A szüleink is ilyen vidám természetűek voltak, és mi ezt a pozitív hozzáállást igyekszünk továbbadni – hangsúlyozta az ikerpár.
