Nyáron is összejön a lelkes közösség a Cirmos utcai parkban vagy rossz idő esetén a Kérő utcai programközpontban, hogy részt vegyen az önkormányzat 60+ programjában szervezett meridiántornán.
– Eltört a könyököm, négy hónapig nem tudtam jönni, mert felkötve gyógyulnia kellett, akkor úgy éreztem, hogy teljesen ellustultam, elerőtlenedtem. Akkor jött vissza az energiám, amikor újra jártam. Ez a torna erőnlétre nagyon jó – mondta az egyik résztvevő. De szinte mindenkinek van valamilyen jó tapasztalata a tornával kapcsolatban. – Parlagfű-allergiás voltam évekig, és amióta rendszeresen tornázom egy-két napra legfeljebb, ha visszatér. Energetizálja azt, aki ezt a húsz percet végigtornázza – hangsúlyozta valaki. – Kétszer voltam meghalva, két szívinfarktus, leállt a vesém, kifakadt a vakbelem, és semmi gyógyszert nem szedek. Mozgok, sétálni megyek, pozitívan gondolkodom – tette hozzá egy társa.
Az öngyógyító folyamatokat erősítő 3-1-2 meridiántornát dr. Eőry Ajándok, a hagyományos kínai orvoslás magyarországi úttörője honosította meg. Az akupresszúrás pontmasszázst, a hasi légzést és a láberősítést kombináló gyakorlatsort vizsgázott önkéntesek vezetik szerte az országban.
Az ingyenes újbudai alkalmakon nemcsak az egészség, hanem a társaság kedvéért is várják a tornázni vágyókat minden hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt a Cirmos utcai parkba, vagy rossz idő esetén az Kérő utcai központba, valamint minden hétfőn a Bölcső utcai szenior programközpontba.