A legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendeltek el az ország egész területére 2024. július 7-én, vasárnap hajnaltól 2024. július 12-én, péntek éjfélig. Hogyan tudjuk mérsékelni hatását, mit tehetünk annak érdekében, hogy kellemes maradjon a közérzetünk? Íme néhány tipp, mire érdemes odafigyelni.
Bár a nagy hőség elsősorban az idősebbek, valamint a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők számára megterhelő, ne feledkezzünk meg arról, hogy a hosszan tartó kánikula az egészséges szervezetet is megterhelheti, hiszen nő a hőkimerülés és a hőguta kockázata. Ezért fontos tisztában lennünk azzal, hogy ilyenkor mire figyeljünk oda. Dr. Horváth Péter, a Szent Kristóf Szakrendelő belgyógyásza szerint hőségben a következő tanácsokat érdemes megfogadni.
Étkezés: A nehéz, zsíros és erősen fűszeres ételek fogyasztása megterheli az emésztőrendszert és a keringést, ráadásul kánikulában a szervezetnek kevesebb energiára van szüksége, ezért ilyenkor fogyasszunk inkább könnyebb ételeket, friss gyümölcsöket, zöldségeket!
Folyadékbevitel: Tanácsos a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők helyett vizet inni. Nagyon lényeges a folyadékpótlás, főleg az idősebbeknél és a gyerekeknél: ne várjuk meg, míg szomjasak leszünk, folyamatosan hidratáljuk szervezetünket, így a hőguta és a kiszáradás is elkerülhető.
Mozgás és pihenés: Kerüljük a megerőltető testmozgást, főleg a forró órákban! Amint tehetjük, pihenjünk hűvösebb helyen!
Napozás: 11 és 16 óra között lehetőség szerint ne tartózkodjunk a tűző napon. Könnyű, szellős ruhát viseljünk. Megfelelő ruházattal, fejfedővel és magas faktorszámú napvédő termékkel meg tudjuk óvni bőrünket a leégéstől. A fényvédő használata – különösen nyáron – egész nap ajánlott!
Hűtés: Egészségi állapottól függően jóleshet egy keringésjavító hűvös borogatás csuklóra vagy nyakra, illetve egy frissítő, de nem hideg zuhany. Ha jeget használnánk, azt ne tegyük közvetlenül a bőrünkre, inkább puha anyagba csavarjuk a jégkockákat.
Amikor úton vagyunk: Ne a legnagyobb forróságban induljunk útnak! Ha nincs más választásunk, hordjunk fejfedőt, védőruhát, kenjük be magunkat napvédővel, és ilyenkor se feledkezzünk meg a folyadékpótlásról! Iktassunk be szüneteket, amikor hűvösben, akár légkondicionált helyiségekben megpihenünk. Nagyon fontos: ne hagyjunk gyermekeket vagy állatokat parkoló autóban, rövid időre sem!
Lakásban: Tartsuk otthonunkat hűvösen! Reggel távozás előtt húzzuk be a sötétítő függönyöket és engedjük le a redőnyöket, hogy ne tűzzön be a Nap az ablakokon keresztül! Szellőztetésre válasszuk a nap leghidegebb időszakait, hajnalban vagy éjszaka nyissunk ablakot, sőt, egész éjszakára nyitva hagyhatjuk. Ha nem vagyunk rá érzékenyek, csináljunk kereszthuzatot!
Légkondicionálás: Ha tehetjük, tartózkodjunk légkondicionált helyiségben! A klíma előnye, hogy nemcsak hűti a levegőt, de párátlanít is. Ügyeljünk viszont arra, hogy a hűvös levegő ne közvetlenül ránk irányuljon! Az optimális az, ha a benti hőfokot a külsőnél 5–7 fokkal alacsonyabbra állítjuk. A készülék működése akkor energiatakarékos és költséghatékony, ha egyenletes hőmérsékletre állítva, folyamatosan használjuk. Végül ne feledkezzünk meg a rendszeres, szakszerű tisztításról sem, hogy ezzel is elkerüljük a felső légúti megbetegedéseket!



