A Fővárosi Közgyűlés március 14-én adta át a fővárost érintő hírekkel kapcsolatos magas színvonalú, hiteles és gyors tájékoztatásért járó Csengery-díjakat.
A főváros vezetése évről évre újságíróknak, médiaszemélyiségeknek ítéli oda az elismerést, idén azonban a Népszava teljes szerkesztőségét is jutalmazták vele. A díjat Horváth Gábor főszerkesztő-helyettes és Szalai Anna főmunkatárs, a lap fővárosi tudósítója vette át. A Népszava mellett Erős Antónia, az RTL Híradó műsorvezetője, valamint Szerényi Gábor újságíró, grafikus is részesült a kitüntetésben. Erős Antóniát Újbuda Önkormányzata nevében dr. László Imre polgármester javasolta a Csengery-díjra.
– Furcsa dolog, hogy politikusok díjaznak újságírókat, akiknek az a dolguk, hogy velünk szemben kritikusak legyenek – mondta az átadás előtt Karácsony Gergely. A főpolgármester hangsúlyozta, fontosnak tartja, ne essenek abba a hibába, hogy a vezetés a saját buborékjának szereplőit díjazza, ezért két alapvető szempontot követtek: a jelölt egész életútját vizsgálták, és komolyan vették a városháza ellenzékének javaslatait is.
A díj névadója, Csengery Antal az 1848-as forradalom és szabadságharc alatt szerkesztette a Pesti Hírlapot, később a kiegyezésnek és a Magyar Tudományos Akadémiának is fontos szereplője volt.