Újbuda Önkormányzata folyamatosan korszerűsíti a kerületi játszótereket, a következő állomás a Diószegi úton lévő tér lesz. Szeretnék megőrizni a játszótér korábbi hangulatát, ezért a jó állapotú eszközök felújítás után visszakerülnek a helyükre. Hogy több korosztály számára is változatos mozgási lehetőséget nyújtsanak, a játszótér kiegészül újdonságokkal is, mint például trambulin, vízpumpa (homokozó sarazós játszóeszköz), alagút, hangcső, hinták.
A Dávid Ferenc utca felé eső részen felújított és új játékok is várják majd a gyerekeket, alattuk biztonságos, színes burkolattal. A sportpálya és környéke is sorra kerül: lecserélik a pálya burkolatát és a kerítést, növényekkel színesítik a zöldfelületeket. A Diószegi út mellé új kerítés és kapuk készülnek, a járda és szegélyező növénysávok is megújulnak. Új parki berendezéseket is kihelyeznek: párakapu, sakkasztal, piknikpad, ivókút, madárodú, napvitorlák, kerékpártámaszok várják majd a kikapcsolódni vágyókat. Az ép, egészséges fákat megtartják, az ápolási munkák után öt új kis fát telepítenek, közel 3000 évelőt és 40 cserjét ültetnek, emellett 1430 négyzetméter gyepszőnyeg, illetve 490 négyzetméter sportgyepszőnyeg teszi majd zöldebbé a parkot.



