Hadjárat a roncsautó ellen – tévedésből

A környéken lakók elszállíttattak volna egy roncsautónak vélt Toyotát, de kiderült: a kocsit használják, a kerekét munkások törték ki. A jármű kálváriája bejárta a toyotás Facebook-csoportokat, és beindult a segítségáradat.

– Szomorú, hogy egyesek úgy gondolják, így kell elintézni egy problémát – reagált az újbudai roncsautóügyre Bleszák Tibor, az Újbuda Közterület-felügyelet igazgatója. A Károli Gáspár tér közelében, a Harangos játszótér sarkán álló, 1987-es évjáratú, kitört kerekű Toyota Corolla tavaly nyáron kezdte el dühíteni a környékbelieket, szerintük ugyanis az elveszi a helyet az ő autóiktól, és a roncstelepen van a helye. A lakók a Facebookon számoltak be tehetetlenségükről, egyesek azt is kifogásolták, hogy babakocsival nem lehet elhaladni a Toyota mellett. A történet eljutott a Metropolhoz, amely cikksorozatban tolmácsolta a helyiek felháborodását. Egy dühös anyuka azt is elárulta a lapnak, a kerék nem „magától” tört ki, hanem egy gázvezeték-javítás során, amikor a munkások átemelték, majd visszatették az autót.

Miután bejelentették a problémát a közterület-felügyeleten, kiderült, a gépkocsi egy 80 éves férfié, aki nyár óta tényleg nem használja azt. A jármű azonban érvényes műszaki vizsgával, rendszámmal és friss gépjárműadó-befizetéssel rendelkezik, sőt, mivel díjfizető övezetben áll, a gazdája az éves várakozási engedélyt is kiváltotta. Így a gépkocsi nem minősül üzemképtelennek, és nem szállítható el. – Ugyanolyan jogon parkol az utcán, mint az összes többi autó, akár használják, akár nem – tájékoztatott a felügyelet, hozzátéve, hogy babakocsi is elfér mellette.

A gépjárművön meglátszik a kor, ám a kerék kitöréséig üzemképes állapotban volt. A tulajdonos 1989-ben Belgiumban vette az autót, amit azóta fenntart, javítgat, mert ragaszkodik hozzá, de egyébként sincs pénze másra, tudta meg a felügyelet. A kitört kereket sem hagyta annyiban, szakszervizhez fordult, majd amikor kiderült, hogy a szükséges alkatrészek már nehezen szerezhetők be, bontókat is felkeresett. (Egyedül is megpróbálta helyére tenni a kereket, mert akkor nem néznék roncsnak, de nem ment.) Az utóbbi időben aztán különös dolgok történtek. A bejegyzések, cikkek megjelenése után a kocsiról egyszer csak eltűntek a rendszámok (így már jogilag el lehet szállíttatni egy autót – a szerk.). A tulaj azonnal elkezdte intézni az új rendszám igénylését, hogy ne szegjen szabályt. Hamarosan elromlott az autó zárja, így a férfi nem tudta beindítani a motort, hogy az akkumulátort életben tartsa. Azt végül a felügyelettől tudta meg, mennyien haragszanak rá. – Hatóságilag semmi ok a beavatkozásra – jelentette ki lapunknak Bleszák Tibor, majd hozzátette, ennek ellenére megpróbálnak segíteni a béke kedvéért. Felveszik a kapcsolatot egy szállító céggel, amely átmenetileg olyan helyre vinné az autót, ahol a lakókat nem zavarja. – Az önbíráskodás nem támogatható. Nem szeretném, ha az eset precedenst teremtene arra, hogy ha valakinek nem tetszik valami, azt így oldja meg. Arra kérem a lakókat, legyenek barátságosabbak, és először kérdezzék meg a tulajdonost, miben tudnak segíteni – fogalmazott a vezető.

Az ügy szerencsére jól ért véget. Miután toyotás csoportokhoz is eljutott a hír, többen elkezdték keresni az alkatrészeket az országban, végül az egyik csoport néhány tagja kiszállt a helyszínre, és megjavították a kereket. Valaki pedig egy, a kocsira ragasztott papíron jelezte: „Az ellopott rendszámtábla miatt hatósági eljárás indult, a probléma hamarosan megoldódik.”

Török Dániel

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support