Az vitathatatlan, hogy a január elején elhunyt Finta József építész olyan hatást gyakorolt Budapest utcaképére, amelyet kevesen rajta kívül. Évtizedek óta ő és irodája tervezte fontos épületek egész sorát. Az már más kérdés, mit gondolunk ezekről a házakról, szépnek, hasznosnak, esetleg csak éppen elviselhetőnek tartjuk őket. Egy építész mindig foglya saját korának. Igazodnia kell a megrendelő, a közönség vélt vagy valós igényeihez, a technikai lehetőségekhez, és persze ahhoz is, mennyi pénzből gazdálkodhat majd az építtető.
Finta méltatói szerint sikereinek egyik oka az lehetett, hogy ügyesen tudott alkalmazkodni ezekhez a külső feltételekhez. Nem szaladt előre, nem feszegette mestersége határait, nem akart épületeivel meghökkenteni, de nem ragadt a múltban sem – még akkor sem, ha a historizáló stílus sokak számára vonzó. És még egy fontos dolog: egyik-másik neves kortárs kollégájával szemben az ő épületei funkcionálisan működők maradtak, jól belakhatók, nem valamiféle ideológiát akartak kiszolgálni, hanem azokat, akik életük tereként használták, használják őket.
A Dunától a Volgáig
Az igazodás, a kor uralkodó stílusába illeszkedés képessége jól megfigyelhető ikonikus alkotásain. A pesti Duna-parton az egykor Intercontinental, ma Marriott Hotel (1969) vagy a Dózsa György út sarkán felhúzott, azóta lebontott Volga szálló (1971) egyhangú ritmusú betonfalai, túlméretezett szögletes idomai inkább ijesztően erőszakosnak hatnak, mint modernnek. A Budapesti Kongresszusi Központ (1984) már kevésbé nyomja el környezetét, bár a mellette lévő, szintén általa tervezett Novotel Budapest City hotelt (1982) nem egy kortárs kifejezetten „tájsebként” látta.
A belvárosi Kempinski Hotel (1992) vagy a Teve utcai “rendőrpalota” (1997) már az ezredforduló üveg-beton alkotása, a Westend bevásárlóközpont (2000) pedig az új kor sallangmentes funkcionalitását hirdeti. S noha nem ő személyesen tervezte, a Lágymányosi-öbölben készült és az olajtársaság gazdagságát, erejét fitogtató Mol Campus – igaz, a világhírű londoni Foster + Partners közreműködésével – ugyancsak a FintaStudio koprodukciójából született. A Budapest sziluettjébe furakodó torony minden bizonnyal új fejezetet nyit a főváros építészetének történetében. (A történelmi levegőjű Pozsonyban már egyre-másra épülnek a felhőkarcolók, teljesen átalakítva a félmilliós város látképét. Ez a fejlesztés ott sem megy vita nélkül, ám szemmel láthatóan elkerülhetetlen a mai nagyvárosokban. Magas házakkal már a szocializmus idején próbálkoztak mutatni az urbanizálódást, akár Magyarországon is, elég az ijesztő gyöngyösi vagy veszprémi példákra gondolni. Amúgy Fintának is áll egy épülete Pozsonyban, a Hotel Bratislava, amely erőteljesen az egykori pesti Volga szállót idézi fel.)
Emblematikus épületek Újbudán
Nézzük meg Újbudán és közvetlen környékén milyen Finta-alkotások állnak. Rögtön itt nyúlik fel a Petőfi híd közelében a BME villamosmérnök és informatikus hallgatóit szolgáló Schönherz Kollégium (1981) a maga puritán egyszerűségével. Húsz szintjével, 67 méteres magasságával kiemelkedik a környezetéből. Nincs messze tőle a BME-ELTE informatikai épülete (1997), ezt szintén Finta tervezte, aki maga is a Műegyetemen végzett építészként.
Különösen izgalmas munkája a ’80-as évek közepéről származó két családi ház a Gellért-hegyen, már csak azért is, mert Finta életművét inkább a monumentális közösségi építmények jellemzik. A Gellért-hegyi lakóházakat praktikus, emberléptékű, egyáltalán nem hivalkodó épületként jellemzik a hozzáértők, kiemelve, hogy kifejezetten „lakhatóra” sikerült megtervezni őket. Finta több interjúban elmondta, hogy igyekezett megismerni a megrendelők, a jövendő lakók életét – rokonai voltak, ezért talán egyszerűbb volt –, és a mindennapi használathoz igazítani a tereket. Ahogy fogalmazott, egy lakóépületet úgy kell megterveznie, kitalálnia az építésznek, mintha ő is oda szeretne költözni.
Majd megszokod
Nyilván sokan ismerik Friedensreich Hundertwasser extravagáns lakóházát Bécsben, ahová ma is turisták tömegei zarándokolnak el nap mint nap. Izgalmas látni, hogy ilyen épület is készülhet – más kérdés, praktikus-e benne tölteni a mindennapokat. Finta más utat választott. Budapestet, kevés kivételtől eltekintve, elkerülték a formabontó kortárs építészeti alkotások. Nagy, nemzetközileg ismert építésziroda alig-alig tervezett ide, a kevés kivétel egyike a Dózsa György úti ING-székház amely a holland Erick van Egeraat tervezőasztaláról került ki. Finta, vagy legalábbis a stúdiója, egy másik sztárral versenyzett. A Szervita téri lebontott parkolóház helyére a világ egyik legismertebb építésze, Zaha Hadid is előállt egy elképzeléssel, ám ez nem felelt meg az előírásoknak. Ezután következtek Fintáék, akik egy olyan, abba a környezetbe jobban illő irodaházat alkottak, amelyre az arra járók kevéssé kapják fel a fejüket.
Egy köztéren álló, a városképet meghatározó alkotás szükségképpen vált ki mindig kritikákat. Aztán ahogy múlnak az évek, a sokszor vitatott épületeket általában megszokjuk, talán meg is szeretjük, de mindenképpen beletörődünk, hogy életünk részei. Finta József épületei alapvetően uralják most már hosszú-hosszú évekre azt a városi teret, amelyben élünk. Kétségtelen, akadnak mai szemmel nézve elavultabbak, esztétikailag vitathatóbbak is. Egy építésznek, akinek sorra megvalósulnak az alkotásai, nyilván rengeteg kompromisszumos döntést kell hoznia. Finta József ebben minden valószínűség szerint jó volt. Legendás munkabírásán kívül ez is kellett ahhoz, hogy a mai budapesti látkép meghatározó alkotójává válhatott a 89 éves korában elhunyt építész.
Dési János
