Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett diákunk ifjú szervezete a szombat óta tartó küzdelemben alulmaradt, Ágoston mára virradóan elhunyt – tette közzé honlapján november 23-án a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium.
A tizenhét éves fiú november 18-án, a gimnázium szalagavató ünnepélyén esett össze a Budaörsi Városi Sportcsarnokban. Az eseményen készenlétben lévő mentők defibrillátor használata után, folyamatos újraélesztés mellett szállították kórházba, ahol napokig küzdöttek az életéért, végül mindhiába. November 19-én a gimnázium épülete mellett lévő Szent Imre-plébániatemplomban szentmisét mutattak be Ágoston gyógyulásáért, amelyen nagyon sokan részt vettek.
A tragédia lehetséges okáról dr. Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet főigazgató főorvosa azt nyilatkozta az RTL Híradónak, hogy szívritmuszavar okozhatta a végzős gimnazista halálát. – Vannak olyan szívfejlődési rendellenességek, amelyekkel a gyermekek születnek, azután viszont teljesen tünetmentesek maradnak. Hirtelen, teljesen kiszámíthatatlan időben viszont jelentkezhetnek a tünetek – foglalta össze a kardiológus főorvos.