A villamosmérnök, informatikus dr. Keviczky László és a Kossuth-díjas grafikus, karikaturista Sajdik Ferenc kapott idén újbudai díszpolgári címet a kerület napján. Posztumusz elismerésben részesült dr. Borbás Gáspár magyar válogatott labdarúgó, fővárosi ügyész és ügyvéd.
Az automatizálási és számítástechnikai guru
A családjával a kerületben élő dr. Keviczky László Széchenyi-díjas villamosmérnök, informatikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja fő kutatási területe az irányításelmélet és alkalmazásai. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte, ahol aztán több mint ötven éven át oktatott. A Gábor Dénes-, illetve Széchenyi-díj mellett munkásságát egyebek között a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, valamint az Akadémiai Aranyéremmel ismerték el, 1999-ben az MTA természettudományi alelnökévé választották meg. Akadémiai pályafutása során az Automatizálási és Számítástechnikai, valamint az Informatikai Bizottság tagja lett, később a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága társelnöke és az Akadémiai Kutatóhelyek Tanács elnöke volt. 1991-ben a Svéd Királyi Műszaki Akadémia és a Magyar Mérnök Akadémia is felvette tagjai sorába.
Nevéhez fűződik a Paksi Atomerőmű, az országos gázhálózat és egyes gépjárművek irányítási rendszerének fejlesztése, foglalkozik szabályozástechnikai és hipermédia-rendszerekkel és alkalmazásaikkal. Intézetigazgatóként és akadémiai vezetőként jelentős tudománypolitikai szerepet is játszott.

Pom Pom és A nagy ho-ho-horgász atyja
Sajdik Ferenc Kossuth-díjas grafikus és karikaturista szintén újbudai polgár. Csukás István szerzőtársa volt, olyan rajzfilmfigurákat alkotott, mint Pom Pom vagy A nagy ho-ho-horgász. Generációk nőttek fel az általa életre keltett karaktereken. Sajdik Ferenc 1955-ben a Rádió- és Televízió Újság tördelője és rajzolója volt, karikatúráit a ’60-as években a hetente félmillió példányban megjelenő Ludas Matyiban publikálta. Egy váci műgyűjtő, Papp László unszolására kezdett táblaképeket festeni, ma ezek, valamint kis méretű, írókat, költőket, művészeket ábrázoló portréi jelentik fő tevékenységét. Stílusjegyeivel megteremtette azt a sajátos „sajdikos” világot, amellyel elvarázsolta közönségét. A sokezernyi újságrajz mellett több száz kötetet illusztrált, valamint tucatnyi szerzői albumot adott közre.

Az embermentő focista
Posztumusz elismerést kapott dr. Borbás Gáspár (1884–1976) magyar válogatott labdarúgó, fővárosi ügyész és ügyvéd, aki 1927-től haláláig a kerületben lakott. Kiváló képességű labdarúgó volt, a többiek közül remek futóteljesítményével, tökéletes labdakezelésével tűnt ki (futótudására jellemző, hogy az olimpiai atlétakeretbe is meghívták). 1900-ban, alig 16 évesen már a Fradi felnőttcsapatában játszhatott, ő lőtte az FTC első hivatalos bajnoki gólját. Az első labdarúgó volt, aki az akkori számozás szerint elérte a 25. válogatottságot. A magyar válogatott első gólját is ő rúgta be annak második, Csehország elleni mérkőzésén. Összesen 41 meccsen szerepelt a válogatottban és 11 gólt szerzett. A II. világháború alatt számos munkaszolgálatos életét mentette meg, a jogfosztó törvények elfogadása után önzetlenül segítette a hozzá forduló zsidó honfitársait.


