Idén elkészül a 85 ezer főt ellátó Gyermekegészségügyi Centrum (GYEÜC) épülete, már állnak a Madárhegyi Gyermekliget falai, ősz végére megújulhat az Ulászló utcai saroktelek zöld szigete. Újbudán számos olyan nagyberuházás érhet most révbe, amiért az önkormányzat évekig vívott közelharcot az állammal, hol a források visszatartása miatt, hol pedig azért, mert az lakásépítést akart kikényszeríteni egy pihenőhelyen. László Imre polgármester aktualitásokról és eredményekről számolt be lapunknak.
Kezdjük a gondokkal. A madárhegyi szállodaépítés körül kezdetek óta feszült a hangulat. Korábban illegálisan töltötték fel a területet, vágtak ki fákat, nemrég pedig leszakadt a Barackmag utca egy része, mert nem építettek támfalat. Sok háztartásban ki kellett kapcsolni a gázt, az építtető mégsem volt hajlandó megszüntetni az életveszélyes állapotot. A minap ön is hevesen vitatkozott a vállalkozóval. Mit tehet ilyenkor az önkormányzat?
Túlzás nélkül állíthatom, kizárólag hiányosságokkal és bosszúságokkal találkozunk az építkezés kapcsán, ezért nemcsak a beruházóval tárgyaltunk, de a kormányhivatal felé is számos jelzéssel éltünk. Az eset kiválóan bemutatja, mi történik akkor, ha elvonják az önkormányzatoktól azokat a jogköröket, amelyek birtokában intézkedni tudnak ilyen helyzetben. (A kormány 2020 óta fokozatosan szinte minden, addig az önkormányzatokhoz tartozó építéshatósági jogot és hatáskört állami hatósághoz vagy kormányzati befolyás alatt álló szervezethez helyezett át – a szerk.) De amit lehetett, megtettük: napi szinten figyelemmel kísértük a beruházást, ahol egyik szabálytalanságot a másik után követték el. Amikor azonban leszakadt a mellette lévő utca, vészhelyzet állt elő. Ha a gázcsövekre szakad a földtömeg, az robbanást is okozhat, ezért a Fővárosi Gázművek kénytelen volt 35 lakásban elzárni a gázt. Mi azonnal léptünk, ajánlatot kértünk a szolgáltatótól, amely légvezetéken keresztül biztosítja az érintett száz ember gázellátását. Ha a helyzetet nem kezeljük, az őszi fűtési szezon elindulása is kérdésessé válhatott volna. A bejárás után egyből felhívtam a fővárosi kormányhivatal vezetőjét, Sára Botond főispánt, aki ismerte az ügyet, de felháborodott, amikor megtudta, hogy gáz nélkül maradtak a lakók. Értesítette a NAV-ot, amely azóta zár alá vette a szabálytalanul kivitelezett építkezés helyszínét. Amíg a biztonságot nyújtó támfal el nem készül, a NAV gondoskodik arról, hogy a területen ne folytatódhasson az építkezés.
Madárhegyen azért történnek jó dolgok is: készül a Gyermekliget, de épül a GYEÜC és a Diabétesz Központ is. A saroktelekprojekt pedig úgy tűnik, végre a lakosság igényeinek megfelelően alakul. Ezekben a beruházásokban közös, hogy akadályokkal, leállásokkal, forráshiánnyal és állami huzavonával szegélyezett út vezetett a megvalósulásig. Hol tartanak ezek a fejlesztések?
Le a kalappal a kivitelezők előtt. A Gyermekliget olyan jól halad, mintha a saját gyereküknek építenék: odafigyeléssel, csúszás nélkül. Szép „férfimunka”, ami nagy örömet fog okozni a célközönségnek. A GYEÜC-cel kapcsolatban az a legfrissebb hír, hogy az év végén megtörténik a műszaki átadás, ezután elkezdődhet az épület berendezése, az orvosi eszközök, műszerek telepítése. Mindent megteszünk, hogy tavasszal már átadhassuk a gyermekeknek. A központban 17 féle szakellátás mellett háziorvosi rendelő, egynapos sebészet, fertőzőrészleg, ügyeleti ellátás és sokktalanítóhelyiség lesz, és a házi gyermekorvosok egy része is itt rendel majd. A centrum tényleg sok nehézségen ment át. Újbuda 1,7 milliárd forintos büdzsével indította a beruházást, ebből 500 millió volt az önkormányzati önrész, és 1,2 milliárd az állami forrás, amit nem akartak kifizetni, így leállt a beruházás. Mikor ezt szóvá tettem az ATV-ben, Fürjes Balázs államtitkár azonnal reagált, és a számlánkon volt a pénz. 2022-ben ismét vártunk egy aktuális összeget a befejezéshez, de az már nem akart megérkezni. Most ott tartunk, hogy 710 milliót ítéltek meg nekünk, ennek átutalására a belügyminiszter október 15-éig vállalt kötelezettséget. Őszintén remélem, hogy ez a folyamat nem feneklik meg.



A saroktelek esetében nem a pénz hiányzott. Elődeink két hétemeletes épületre kötöttek szerződést az állammal erre a területre, amelynek egyharmada állami tulajdon. A lakosság hatalmas tiltakozásba kezdett, petíciót írtak, hogy nem újabb beépítéseket akarnak, hanem élhető, zöld környezetet. Ezt figyelembe véve zárult le nemrég a tervezői pályázat, jövő tavasszal várható az átadás. A terület egy részén park lesz, a másikon óvoda, bölcsőde, házi gyermekorvosi rendelő; a parkosítás heteken belül elkezdődik. A terveket egyeztetjük a telket védő civil mozgalommal, a helyben élőkkel. Persze nem ment minden ilyen simán. Az állam 50 milliós büntetéssel fenyegetett azért, mert nem járultunk hozzá az emeletes házak megépítéséhez. Mostanra elcsendesült a vita, de értesítést azóta nem kaptunk. Bízunk benne, hogy az állam elfogadja, mi vagyunk az emberekért, és nem fordítva.
Ősszel adjuk át a Móricz Zsigmond körtéren épülő Diabétesz Központot, amely tisztán önkormányzati forrásból valósul meg. Ebben az egyedülálló, hiánypótló centrumban felnőtt és gyermek betegeket is fogadunk; elvégezzük a szükséges vizsgálatokat, megkaphatják a számukra legjobb kezelést, illetve étkezési és életmód-tanácsadással is segítünk nekik. Tehát teljes körű, komplex ellátást kaphatnak – ebben példátlan az Újbudai Diabétesz Központ.
Újbudán most először A és B menüből lehet választani a menzákon. Sok évtizedes hagyománnyal szakítanak, hiszen generációk nőttek fel úgy, hogy csak egyféle ebéd volt…
Hofi Géza szavaival élve eddig is lehetett választani: eszed vagy nem eszed. Fontos megérteni, hogy az étkeztetés nem szociális juttatás, hanem társadalmi szolgáltatás. Azért hozták létre, mert a dolgozó szülők nem tudnak minden nap meleg ételt tenni az asztalra, a gyereknek pedig valahol ennie kell. A közétkeztetés azonban nehéz helyzetbe került azzal, hogy a nyersanyag- és az energiaárak hihetetlen módon megugrottak. Tavaly plusz 180 millió forintot tettünk a közétkeztetésbe, hogy ne terheljük a megnövekedett költségeket a családokra. Tisztában vagyok azzal, hogy a közétkeztetés színvonala soha nem lesz általánosságban elfogadott. Mindig lesznek olyanok – nem is ok nélkül –, akik az étel minőségét kifogásolják. Mi azt mondtuk, legalább választani lehessen. Közel 10 ezer főnek összesen 23 ezer adag ételt szolgáltatunk egyetlen nap alatt, főként gyerekeknek, de a szociális étkeztetésre és az idősotthonokba is szállítunk ebédet. Az erre alkalmas cég kiválasztása, pályáztatása, a garanciák megteremtése körülményes folyamat, de ezért vagyunk. Bevezetünk egy visszajelzési rendszert, ami arra jó, hogy a gyerekek, szülők elmondhatják a véleményüket a menzáról, az észrevételeket pedig igyekszünk érvényesíteni a szolgáltatónál. Ígérem, hogy én is meg fogom kóstolni az új menüket.
Szeptemberben gyakran hívta fel magára a kultúrára fogékony budapestiek figyelmét a kerület. Tömegeket vonzott a Bartók Feszt’, megnyílt az ARC kiállítás, rendezvények és helyi minifesztiválok követték egymást…
Hatalmas siker volt, 15 ezer embert vonzott a Bartók Feszt’, annak ellenére, hogy a pesti oldalon rendezett Pozsonyi Piknikkel egy időben zajlott; a Válassz Sportot Újbudán! rendezvényen pedig közel 5000 ember fordult meg. Most lett vége Őrmező ünnepének és a Halászléfőző versenynek, de már nyakunkon az egyhetes Nemzetiségek Fesztiválja. Egész ősszel érdemes lesz velünk tartani, hiszen a kerület minden városrészében fesztiválokkal, koncertekkel várunk mindenkit.
T. D.