Fölfelé – Gáti György kiállítása

Megnyílt az Újbuda Galériában Gáti György Balogh Rudolf-díjas és Pro Cultura Újbuda díjas fotóművész Fölfelé című kiállítása. A tárlatot megnyitó Szurop Szonja művészettörténész szavaival: „Gáti, aki épp annyira vérbeli művész, mint világutazó, Újbudáról egy kontinenseken és évtizedeken átívelő kalandozására repít minket. Gáti értő lencséje előtt a megörökített póznák irányjelzők, segítik a navigációt egy horizontális és vertikális expedíción. Kutatásának tárgya nemcsak a kanyargó út kilométerei mellett elsuhanó látvány filozófiája, hanem az univerzum hierarchiája, az a bizonyos fölfelé mutató”. A fotográfus idén március 21-én, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napján vehette át másokkal együtt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Radnóti Miklós Antirasszista Díját. A kitüntetettek között volt Mácsai Pál színész, rendező, színházigazgató is, akivel lapunk előző számában közöltünk interjút. A kiállítás megtekinthető hétfőtől csütörtökig 2023. április 24-éig, hivatali időben.

A ROVATBÓL