Újbuda polgármestere tiltakozik a szakrendelők államosítása ellen

Súlyosan elhibázottnak érzi Újbuda polgármestere azt a javaslatot, amellyel az állami egészségügyi rendszerhez csatolnák az önkormányzatok által működtetett szakrendelőket. Bár a múlt héten benyújtott salátatörvény szerint egyelőre csak adatszolgáltatásra kötelezték az önkormányzatokat, semmi nem utal arra, hogy a kormány elállt volna a tervtől.

Az évtizedekig gyakorló orvos, kórházvezető, dr. László Imre szerint az államosítással elsősorban a betegek és az egészségügyben dolgozók járnának rosszul. Újbuda polgármestere emlékeztetett rá: 2019-ben, amikor hivatalba lépett, a Szent Kristóf Szakrendelőben hosszan kellett várakozni egy-egy vizsgálatra, például több mint 1200 beteg várt hasi ultrahangra. Az önkormányzat kétszer is vásárolt diagnosztikai vizsgálatokat, így csökkentek a várólisták. – A kerületi szakrendelő ma hatékonyan és sikeresen működik. Ez is azt bizonyítja, hogy központosítás helyett helyben kell kezelni a problémákat – emelte ki László Imre. Az önkormányzatok ismerik az ott élők gondjait és a szakrendelők lehetőségeit. Pontosan tudják, milyen fejlesztésekre és plusz segítségre van szükség, így képesek eredményesen felhasználni a forrásokat. Ha kiveszik a folyamatból az önkormányzatokat, az egészségügyi káoszhoz fog vezetni.

Újbuda az elmúlt három évben a kötelező feladatok költségein felül több mint 2 milliárd forintot fordított arra, hogy a Szent Kristóf Szakrendelőben jobb legyen az ellátás. László Imre úgy véli, az államosítás után a központi költségvetés nem adna plusz forrásokat, így légüres térbe kerülhet a szakrendelő, igazi támasz nélkül. Számítani kell a várólisták újbóli növekedésére, a helyiek alacsonyabb színvonalú egészségügyi ellátására. További problémát jelent, hogy az államosítással a dolgozók átvezényelhetők lennének, ami tömeges elvándorlást okozna, a nyugdíjas orvosok pedig visszavonulni kényszerülnének. Ennek egyenes következménye lehet, hogy szakorvosok fognak hiányozni.

A kormány javaslata sikeresen működő szakrendelőket süllyesztene a működésképtelenség szintjére – ezt bizonyítja az, ahogy a kórházak rendszere az állami központosítás után szétforgácsolódott szakmai és finanszírozási tekintetben egyaránt. Újbuda polgármestere minden törvényes eszközzel élni fog, hogy kifejezze tiltakozását a szakrendelők államosítása ellen.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support