A Bartók Béla Boulevard útja

A Bartók Béla úton és környékén lévő galériákat, gasztro-art és kereskedelmi üzleteket összefogó Bartók Boulevard Egyesület decembertől új beszélgetéssorozattal várja az érdeklődőket a KultPonton.

A Bartók Boulevard Egyesület 2013 óta épít közösséget, közvetíti a kortárs művészetet, szervez kulturális programot az itt élőknek, illetve azoknak, akik a XI. kerületben tanulnak, dolgoznak, vagy éppen idevonzza őket a sokszínű kínálat.
– Szerencsére a Bartók Béla Boulevard-nak van egy határozott, karakteres vonzása – mondta Jáki Mónika, aki a kezdetek óta fejleszti a közösséget az egyesületben. – Ez részben az építészeti környezetnek köszönhető, de ennek az útnak a múltja is olyan különleges, ami miatt nem kopik ki az emberek emlékezetéből, még akkor sem, ha sok időt kell egymás nélkül eltöltenünk. Sőt, azt gondolom, az elmúlt nehéz időszak, mikor nélkülöznünk kellett a közvetlen kapcsolatokat, csak ráerősített arra az igényre, hogy újra együtt akarjunk lenni a művészet és kreativitás segítségével – tette hozzá.
Advent idején indította útjára az egyesület a Bartók Béla út 46. alatti KultPont közösségi térben azt a beszélgetéssorozatát, melyben az egész út kulturális fejlődését és fontos szereplőit kívánják bemutatni, ezzel is közelebb hozni az embereket egymáshoz. – Engem már nagyon régóta érdekel e különleges utca története – mondta Mika Edit, a sorozat szerkesztője. – Sokan nem tudják, milyen érdekes volt a felépülése, milyen történetek fűződnek hozzá a múltból, nemcsak a Hadikkal kapcsolatban, hanem a Szent Gellért tértől a Szent Imre-szoborig. Amikor az egyesülethez csatlakoztam, elhatároztam, megismerem az itteni üzleteket, az itt működő kávézókat, galériákat. Ebből nőtt ki ez a sorozat, amelynek segítségével vissza tudjuk következtetni a kulturális városközpont kialakulását – fejtette ki Mika Edit.
Az egyesület városfejlesztő, kultúraközvetítő és közösségépítő munkája példaértékű. Számos esetben kérték már tanácsaikat különböző szervezetek, munkacsoportok. Tudásukat, tapasztalatukat és megoldási mintáikat legutóbb a II. kerületi Margit körút projektjébe emelték át. A decemberben elkezdett beszélgetéssorozat jövőre folytatódik.

T. E.
Fotó: facebook.com/BartokBelaBoulevard

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support