Idén szeptember 23-án már 34. alkalommal tartották meg a Gazdagréti Halászléfőző Versenyt. A közösségépítő főzőversenyt annak idején a helyi kábeltévé-társaság, az ÚjbudaTV elődje szervezte meg, ma pedig az önkormányzati Média 11 Kft. viszi tovább a hagyományt.
A halról és a fáról ezúttal is Újbuda Önkormányzata gondoskodott, a kiegészítő főzőcsomagot az Aldi Magyarország ajánlotta fel. A résztvevők között volt az Újbudai Közterület-felügyelet csapata is. A versenyzők már reggel 9-től, a szemerkélő esőben nekiálltak főzni, idővel jobbnál jobb illatokkal telt meg a Nagyszeben tér. A határidő közeledtével a zsűri és a résztvevők örömére egyre kellemesebb lett az időjárás.
Amíg a halászlevek készültek, a legkisebbeket Ricsi bohóc és Shane bűvész szórakoztatta, majd Erdei Zsolt gitárszólója mozgatta meg a közönséget, de voltak kültéri játékok, kisvasút, az arcfestő sátor mellett pedig az Aldi színező sátor is várta a gyerekeket. Később az UFO update retroslágerekkel szórakoztatta a jelenlévőket, ezt a 4F Club csapata követte, majd Hoffer Dani. A meghirdetett programmal ellentétben ő egyedül lépett fel, a Happy Gang Vitaminja betegség miatt a közönség soraiból tudta csak támogatni.
A verseny után bárki sorba állhatott a csapatokhoz egy tál ételért, Újbuda Önkormányzata pedig további 500 adag halászlét osztott szét a Trófea Grill közreműködésével.
A fellépések között hirdették ki a vetélkedő eredményét: a legjobb halászlé díját a TZ motor nyerte el, második lett a Haladás FCS, a harmadik pedig Tűzkő tömb. A nyereményeket Újbuda Önkormányzata, a Trófea Grill Étterem Újbuda, továbbá az Eleven Centerben működő Lipóti Pékség és a Kiwi Sun szolárium ajánlotta fel. A zsűri tagja volt Bakai-Nagy Zita alpolgármester, Kádas Viktória, a Trófea Grill Étterm újbudai üzletvezetője, Keller Zsolt és Lados Tamás önkormányzati képviselő, valamint Zsolnai Endre, a helyszínt adó Eleven Center vezetője.
Az eseményt „titkos üzenet”, azaz a TNT zenekar műsora zárta, így a végére a kezdeti rossz idő ellenére fergeteges hangulat alakult ki.












