Szerkezetkész a Gyermekliget

Július 6-án tették le a Madárhegyi Gyermekliget alapkövét, szeptember közepére pedig mind a három tervezett épületet felhúzták, vakolják a falakat, már csak a madárfészket imitáló tető hiányzik róluk. Az ütemezettnél gyorsabban, 3 milliárd forintból épülő önkormányzati beruházás alapvető közszolgáltatásokat pótol majd; a bölcsőde, óvoda, orvosi rendelő, játszótér és közösségi tér látványnak sem lesz utolsó.

A madárhegyi családok tagjai hosszú évek óta kénytelenek gazdagréti háziorvosokhoz és óvodákba járni, mert a gyorsan benépesülő városrészben nem épült ki a humán infrastruktúra. Jövőre azonban már helyben látja el az ott élőket az új komplexumban található óvoda, bölcsőde, házi gyermekorvosi rendelő, játszótér és közösségi tér.

A beruházó képviseletében Kis-Leizer Gábor, a Budahold Kft. ügyvezetője a helyszíni bejáráson arról tájékoztatott, az építkezés az eredeti ütemterv szerint halad, szeptember végéig befejeződik a szerkezetépítés, októbertől pedig kezdődhetnek az olyan szakipari munkálatok, mint a tetőfedés, a burkolás és a gépészeti munkák.

2024. május 15-ére kívülről teljesen készen kell lenniük a létesítményeknek, augusztus 31-én pedig meg kell indítani a használatbavételi engedélyeztetést.


A Madárhegyi Gyermekliget három épületből áll: egy két csoportszobás bölcsődéből, egy négy csoportszobás óvodából és egy kétpraxisos gyermekorvosi rendelőből.

Az óvoda, illetve bölcsőde modern játszóudvart kap, mellettük pedig nyilvános játszótér is készül. Az épület­együttes egyik különlegessége, hogy az Iparművészeti Múzeum tetejéről ismerős, egyedi tervezésű, színes mázas cserepek borítják majd a jókora, a házak oldaláig leérő tetőket. Az épületekbe óriási háromrétegű ablakok engedik be a természetes fényt, a fűtés-hűtésről geotermikus hőszivattyú gondoskodik, a vécék öblítésére pedig úgynevezett szürke vizet használnak, ami az összegyűjtött esővízből és a helyben fúrt kútból származik.

A szigetelés sem hétköznapi: egyik építmény sem kapott hőszigetelő burkolatot, ehelyett különösen vastag, 44-es téglából húzták fel a falakat, melyekre speciális vakolat kerül. A bejáráson dr. László Imre polgármester elmondta, büszke a beruházásra, amelyhez hasonló volumenű sehol nem épül a fővárosban. A létesítményt jövő ősszel vehetik birtokba a gyerekek.

A ROVATBÓL