Környezeti nevelés a bölcsődében

Gyakorlati példák bemutatásával és tapasztalatcserével várta az ország több pontjáról érkező kisgyermeknevelőket az Újbudai Bölcsődei Intézmények október 28-i, „Jövő szemlélete a bölcsődében formálódik – Környezeti nevelés a bölcsődében” című konferenciája a TEMI Fővárosi Művelődési Házban.

Az eseményen dr. Bács Márton alpolgármester beszédében kiemelte, a kisgyermeknevelők szerepe jóval túlmutat a felügyeleten, hiszen az óvodások szocializációjának első lépéseinél vannak jelen, a szülők után ők azok, akikre a családok a legféltettebb kincsüket bízzák. Kereki Judit koragyermekkori jóllétért felelős államtitkár köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisgyermeknevelők munkája kiemelten fontos és nagy felelősséggel jár, hiszen a legkisebbek fejlődésében és nevelésében is meghatározó szerepet töltenek be.

A ROVATBÓL